A magyar trónon összesen két nő ült uralkodóként, s mindkettő Mária volt.

I. Mária, Nagy Lajos lányaként került a trónra, két alkalommal is, majd párszáz év múlva következett Mária Terézia. Persze ezt nem volt egyszerű feladat elérnie apjának, VI. Károly német-római császárnak.

Az akkor még osztrák főherceg Károly, 1708. augusztus 1-én vette feleségül Erzsébet Krisztinát a braunschweig–wolfenbütteli herceg leányát, majd szűk három évvel később, a fekete himlőben elhunyt bátyja, I. József helyett magyar és cseh király, később pedig német-római császár lett.

Éppen 250 éve, 1771. június 21-én érkezett Budára a Szent Jobb, az egyik legfontosabb magyar ereklye, amelynek visszaszerzése kulcsfontosságú volt Magyar Terézia számára, aki haláláig nem felejtette el, hogy milyen sokat köszönhet a magyaroknak, akik életüket és vérüket ajánlották fel számára trónra lépésekor.

A királynő az 1760-as évek során szerzett tudomást arról, hogy a Szent Jobbot Dalmáciában őrzik, s hosszadalmas diplomáciai tárgyalásokat folytatott a megszerzése ügyében.

Közel két évvel a francia forradalom kitörése után, 1791. június 20-án éjjel, XVI. Lajos francia király megszökött a Tuileriák palotájából a családjával együtt. Az elsődleges cél Montmédy erődje volt, ahol már biztonságba érezhette volna magát. Ez a próbálkozás azonban kudarcba fulladt, hiszen Sainte-Menehoud postamestere felismerte, így fogságba estek.

1789. július 14-én a Bastille lerombolásával és a foglyainak kiszabadításával jelképesen megkezdődött a francia forradalom, de ezért ez nem pontosan úgy történt, ahogyan ma talán elképzelnénk. XVI. Lajos korántsem volt olyan gonosz és abszolutista uralkodó, Mária Terézia legkisebb lánya, Maria Antoinette pedig korántsem volt olyan pazarló, mint amilyen kép kialakult róla.

Az 5. század két kiemelkedő hadvezére csapott össze 451. június 20-án Catalaunumnál, akik ráadásul nagyon jól ismerték egymást, sőt korábban barátok is voltak.

Az egyik oldalon Attila, a hun birodalom vezetője, Isten ostora állt, a másik oldalon pedig Flavius Aetius, a kor legjelentősebb római hadvezére, akinek fontosságát mutatja, hogy gyakran III. Valentinianus császár helyett is döntött politikai kérdésekben.

Így a korszak két legjelentősebb hadvezérének egyik kiemelkedő csatája zajlott le, ahol katonák tízezrei vesztették életüket.

Az Árpád-ház egyik legegyedibb csatája volt, amikor egyszerre két István nevű királyunk csapatai csaptak össze, akik ráadásul mindketten III. Istvánnak tartották magukat .

II. Géza király öccsei István és László, miután összetűztek a királlyal a Bizánci Birodalomba menekültek, ahol akkortájt I. Manuel császár uralkodott, aki egyébiránt Szent Piroska magyar királyi hercegnő fia volt. A császár szerette volna kiterjeszteni befolyását Magyarországra is, így támogatta a trónkövetelőket. Amikor II. Géza némileg váratlanul elhunyt 1162. május 31-én a jog szerinti örökös a fia lett, aki III. István néven trónra is lépett és júniusban meg is koronázták. Fiának keresztapja egyébiránt VII. Lajos francia király volt, aki keresztes hadaival éppen születésekor haladt át az országon, s akit elkísért a kor leghíresebb és talán legszebb asszonya, Aquitániai Eleonóra is.

 Az egyik leghíresebb magyar egyházi személy az 1442-ben született, Szatmár megyei Erdődről származó Bakócz Tamás, akinek édesapja egy egyszerű kerékgyártó volt a Drágffy-birtokon. Öten voltak testvérek, öt fiú, s tulajdonképpen legidősebb bátyjának köszönhet mindent, hiszen Bakócz Bálint elnyerte a titeli prépostságot, amely révén komoly segítséget tudott nyújtani a fivérének tanulmányaihoz, akár pénzügyi, akár más vonalon. Így Tamás Szatmárnémetiben, Boroszlóban, Krakkóban, majd Padovában tanulhatott, végül a ferrarai egyetem hallgatója lett. Huszonnyolc évesen, 1470-ben tért vissza Magyarországra, ahol Rangoni Gábor erdélyi püspök támogatásával hamarosan Mátyás udvarába került.

(Persze ehhez némi szerencse is kellett, hiszen korábban testvérbátyját Bálintot, Ország Mihály királyi főudvarmester alkalmazta káplánként, s mikor Ország Mihály nádor lett, Janus Pannoniust kinevezte pécsi püspöknek, így a korábbi tisztségét megkaphatta Bakócz Bálint. Ennek jövedelme évente négyezer aranyforint lehetett.)

 A 14. század első évtizede a trónharcok jegyében telt el, hiszen az utolsó Árpád-házi király váratlan halála után több jelölt és önjelölt is harcba szállt a magyar trónért.

Így került egy időre a magyar trónra a tizenéves Vencel, akit Lászlónak is hívtak, de később lemondott a magyar trónról, s átadta a magyar koronát Ottónak, aki viszont kényszerűségből Erdélyben hagyta azt Kán Lászlónál.

S ott volt még Caroberto, az Anjou-család sarja.

Mindegyiknek volt magyar rokonsága, így bármelyikük győzhetett volna, de talán a pápa támogatásának köszönhetően végül Caroberto, I. Károly vagy ahogyan jobban ismerjük Károly Róbert lett a "végső megoldás".

Az egyik leghosszabb ideig uralkodó Habsburg, tulajdonképpen véletlenül került a trónra (nem is egyre, hiszen német-római császár valamint német, magyar, cseh, horvát és szlavóniai király is lett apránként). Bátyja, IV. Ferdinánd korai halála miatt, az eredetileg választott egyházi karriert, felváltotta a politikai karrier.

Neveltetése alapján jezsuita szemléletű volt, félénk és határozatlan természetű, aki a harmincéves háború után nem sokkal, tizennégy évesen lett trónörökös, majd három évvel később már uralkodó. Mivel nagyon fiatal volt, sok választófejedelem ellenezte a megválasztását német-római császárrá, s a háttérben a Napkirály is szervezkedett ellene, aki egyre jobban próbált beleavatkozni a német birodalmi életbe, sőt talán ő maga is császár akart lenni. Végül közel egy év alkudozás után lett Lipót a császár, de mivel nagyon fiatal volt, a döntéseiben hosszú évekig jelentős szerepet játszottak a befolyásos arisztokraták.

Uralkodását átitatta a császári hatalom fensége, mindenekelőtt annak vallási aspektusát hangsúlyozva. Nem igazán volt megnyerő szépségű uralkodó, hanem kifejezetten csúnyának tartották, s tartotta ő maga is saját magát. Mindenek mellett azonban szenvedélyes és tehetséges zenész volt, több műve is fennmaradt. Folyékonyan beszélt latinul, olaszul, franciául, spanyolul és persze németül is :).

Hunyadi János már a korszak egyik leggazdagabb földesura volt, déli vármegyék vezetője és erdélyi vajda, amikor 1446. június 5-én Magyarország első kormányzója lett.

A kormányzó születésének körülményei több okból is bizonytalanok, hiszen nem ismert sem a pontos időpont, sem a pontos helyszín. 1409-ben történik róla az első említés, de nem tudni mennyi idős lehetett, s még 1430 áprilisában is rang nélkül említik, de 1434-ben már Zsigmond udvarának egy udvari vitéze. Ekkortájt egy nemesfiú 8 évesen lett apród, 14 évesen hadapród és 21 évesen (ha érdemes rá) lovaggá ütötték. A születési idő leginkább 1407 lehetett, s valószínűleg Kolozsvárott.

Mindezek mellett édesanyjáról, Morzsinai/Morosinai Erzsébetről, a nevén kívül tulajdonképpen semmit nem tudni. Bonfini szerint előkelő görög család sarja volt, de szintén Bonfini szerint a család a római Valerianusoktól származik.

Az apja (legalábbis hivatalosan) Serbe fia Vajk, Zsigmond király vitéze volt, nagyatyja pedig Serbán a hunyadmegyei oláhok kenéze volt. Vajk 1409. október 18-án királyi adományul kapta Hunyad várát, így a magyar nemesek sorába emelkedett.

Már a középkorban elterjedt az a nézet, hogy Vajk nem egészen a vitézségéért kapta a várat és a nemességet, hanem éppen János születése miatt. Egészen pontosan Morzsinai Erzsébet a király ágyasa volt, s a látszat kedvéért házasították ki, így János tulajdonképpen Zsigmond király fia volt.

Nagy Lajos magyar és lengyel király legkisebb leányának, Hedvignek a férje, Ulászló, aki feleségével együtt uralkodott Litvániában és Lengyelországban 1352 és 1362 között születhetett Jagello néven Litvániában, vélhetően Vilniusban.

Pogánynak született, s 1377-ben örökölte meg a Litván Nagyfejedelemség trónját, amelyen nagybátyjával osztozott. Mindez nem volt akármi, hiszen a nagyfejedelemnek összesen tizenhárom fia született, s Jagello ugyan a fiatalabbak közé tartozott, de apja őt ítélte a legrátermettebbnek.

Az első időkben folyamatosan harcolt a Teuton Lovagrenddel, amely 1242-ben költözött a Balti-tenger partjára Erdélyből.

Kęstutis, a nagybácsi, 1381-ben megdöntötte a hatalmát, de Jagello visszavágott, s végül börtönbe záratta, ahol 1382-ben elhunyt, vélhetően meggyilkolták.

Ekkortájt Litvánia volt egész Európában az egyetlen pogány ország, így Hedvig, tanácsadói hatására 1386-ben feleségül ment hozzá, s hozzálátott a kereszténység terjesztéséhez.