A törökök 1456. július 4-én fogták ostrom alá Nándorfehérvárt, amelyet Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védett közel hétezer fős seregével, II. Mehmed szultán hatalmas seregével szemben.

Tíz nappal az első összecsapás után, Hunyadi János áttörte a török hajózárat a Dunán, s tízezer fős seregével csatlakozott a várvédőkhöz. Hunyadi serege éjszaka érkezett a várba, így a török szultán nem tudhatta pontosan mekkora sereggel erősödött a várvédelem.

A szakadatlan tüzérségi támadások miatt a vár szinte már romhalmaz volt, így a túlerő könnyebben érvényesíthető lett volna. Mehmet, okulva apja példáján, aki hónapokig eredménytelenül ostromolta a várat, gyorsan eredményt akart elérni, ráadásul két hét ostrom után az ellátás nehézségekbe ütközött, egyre inkább terjedőben volt a pestis és más problémák is voltak. A szultán tizenöt nap alatt akarta elfoglalni a várat, de ez nem sikerült, s ez nagyon zavarta, így július 21-én parancsot adott egy döntő rohamra.

Az 1514-es parasztháború vezetője az erdélyi származású Dósa székely lófő család tagja, Dózsa György volt, aki 1470 körül születhetett. Ekkortájt Mátyás fekete serege volt Európa talán legerősebb hadserege, így nem véletlen, hogy a vitézi pálya vonzotta, s amint lehetett, katonának állt.

Több különböző végvárban szolgált, s egyre emelkedett a ranglétrán. Szapolyai János 1513-as török elleni hadjáratában, már mint lovaskapitány vett részt, s a hadjárat után Nándorfehérváron maradt. Itt alapozta meg hírnevét, amikor 1514. február 28-án párbajban legyőzte az epeirosi Alit, a szendrei lovas szpáhik vezetőjét, aki már sok magyar vitéz halálát okozta.

Maga a párviadal gyorsan lezajlott, hiszen miután Dózsa kivédte Ali első csapását, egyetlen mozdulattal levágta ellenfele jobb karját. A következő csapással már a bég fejét hasította szét.

Nagy Lajos magyar királynak, aki édesanyja révén megörökölte a lengyel trónt is, nem született fia, csak lánya, így a két országban szerette volna a nőági örökösödést bevezetni. A magyarok nagyobb része a király iránti tiszteletből hajlott rá, de a lengyelek esetében különböző kedvezményeket kellett tennie, hogy 1374-ben Kassán a lengyel rendek fogadalmat tegyenek neki.

Néhány év múlva (1381-ben) azonban Vladiszláv gniekovi herceg, a kihalt lengyel uralkodóház egy távolabbi rokona, aki egyébként korábban már lemondott a trónigényről, újra trónkövetelőként lépett fel.

A király 1382 júliusába egy országgyűlést hirdetett meg Zólyomba, ahol némi tanácskozás után hűséget fogadtak a király nagyobbik lányának, Máriának, s tizenöt éves leendő férjének Zsigmondnak.

Caroberto, akit Magyarországon helytelenül ugyan, de módszeresen Károly Róbertnek hívunk (s hívom sokszor én is), Nápolyban született, s nem véletlenül került a magyar trónra, hiszen nagyanyja IV. Béla magyar király unokája, V. István magyar király Mária nevű lánya volt.

Már az apja, Martell Károly (aki tehát V. István unokája volt) is bejelentkezett a magyar trónért, de neki nem sikerült, így amikor 1295-ben pestisben meghalt, a trónigénye a fiára szállt.  Az ő nyomdokait követve szeretett volna magyar király lenni Caroberto

Caroberto olyannyira készült az uralkodásra (lévén jogtalannak tartotta az akkori király uralkodását), hogy már 1300 augusztusában készen állt a trónharcra, s megérkezett Spalatoba (Splitbe), amikor még az utolsó Árpád-házi királynak tartott III. András javában uralkodott, aki 35 éves lévén még nem készült meghalni. Aztán pár hónappal később, hirtelen meghalt - sokan rebesgették a méreg szót, mint okot.

A középkori királyok esetében megszokott volt, hogy szakállat viselnek, egyrészt kényelmi szempontból, másrészt tekintély szempontjából. Így volt ez az angol királyok esetében is, ahol a hosszú (szakállas) sort V. Henrik szakította meg - hiúságból. Fiatalkorában egy nyílvessző eltalálta a Shrewsbury-i csatában, s mély sebet ejtett rajta, csak veszélyes beavatkozással tudták eltávolítani. A király viszont büszke volt a mély sebére, ezért nem viselt szakállat, amely eltakarta volna.

Ez a szokás viszont megmaradt, s a királyok egész sora nem viselt szakállat, egészen VII. Henrikig. Illetve ez igaz volt VIII. Henrikre is, aki fiatalabb korában nem viselt szakállat.

1519-ig gyakorta borotválkozott, s ez talán nem is változott volna, ha a diplomácia nem szól közbe.

Magyarország a tatárjárásban (vagy inkább mongol-invázióban) jelentősen meggyengült, így a szomszédos országok igyekeztek minél nagyobb darabot kihasítani az országból.

Még éppen csak ideértek a mongol hadak, amikor a menekülő IV. Béla királytól II. Frigyes osztrák herceg három vármegyét (Pozsony, Moson, Sopron) zsarolással kicsalt, de a magyarok már 1242-ben visszafoglalták a területeket. Harcias Frigyes 1246-ban újra próbálkozott, s a magyarok ugyan vereséget szenvedtek, de Frigyes elesett a csatában. Ráadásul az utódja is hamarosan elhunyt, így most IV. Béla vetett szemet az osztrák őrgróságra, de ugyanezt tette II. Ottokár, előbb morva őrgróf, majd cseh király is.

VIII. Henrik a bátyja halála után lett trónörökös, s még nem volt 18 éves, amikor apja halála után a trónra került.

Amikor apja halála után VIII. Henrik trónra lépett és feleségül vette Aragóniai Katalint a brit alattvalók bíztak abban, hogy megváltozik Anglia élete. Francis Bacon szerint VII. Henrik "sötét herceg és végtelenül gyanús" volt, VIII. Henrik viszont a "a legszebb potentát, akire valaha is figyeltek". Ehhez társult az ifjú király atletikus termete, hiszen 6 láb 2 hüvelykes magasságával jelentősen kiemelkedett kortársai közül. Kortársai nagyapjához, IV. Edwardhoz hasonlították, amely kedvező jelnek tűnt.

Úgy számították, hogy nagy király lesz, s ebben talán nem is csalatkoztak nagyon, hiszen VIII. Henrik uralkodása alatt Anglia nagyhatalommá vált.

Nagyon várta már, hogy trónra kerüljön és rögtön el is határolódott elődjétől, hiszen szinte azonnal elrendelte apja általa megvetett tanácsadóinak (Richard Empsonnak és Edmund Dudley-nek) az letartóztatását. Nem sokkal később a Towerbe kerültek és egy év múlva lefejezték őket.

Szent István halála után Orseolo Péter lépett a trónra, akit Imre herceg halála után, maga István jelölt ki trónörökösként, sőt az esetlegesen fellépő Vazult meg is vakíttatta.

Péter azonban, aki István király lánytestvérének a fia volt, egyáltalán nem vette figyelembe a magyar főurak kéréseit, s az özvegy királynét is Veszprém várába záratta, így hamarosan menekülnie kellett.

A helyére István másik lánytestvérének a férje, Aba Sámuel került, aki vélhetően kun vagy kazár származású lehetett, s Kézai Simon egyenesen Attila leszármazottjának tartotta. Mások szerint hvárezmi származású volt, de mindenképpen keleti, szemben Péterrel, akinek apja velencei dózse volt, akit egyébként szintén elűztek.

1041-ben tehát elűzték Pétert, aki III. Henrik német királytól kért segítséget, s Henrik már régen szerette volna a hűbéresévé tenni a magyar királyt.

Éppen 515 éve született a Jagelló-ház utolsó magyar uralkodója, aki apja halála után II. Lajos néven lépett a magyar trónra, s a mohácsi csatában életét vesztette.

Az első Jagelló-uralkodó, akinek bármilyen köze is lehetett a magyarokhoz, a II. Ulászló néven a lengyel trónra lépő litván nagyfejedelem volt, aki feleségül vette Nagy Lajos magyar és lengyel király lányát, Hedviget. Így a magyarok és Jagellók kapcsolata I. (Nagy) Lajossal kezdődött, s II. Lajossal végződött.

Éppen 530 éve született az angol történelem egyik legkülönlegesebb szereplője, akinek a nevét szinte mindenki ismeri, akár a hat felesége, akár az anglikán egyház megalapítása révén.

VII. Henrik és Yorki Erzsébet második fia 1491. június 28-án született a Greenwich-palotában. A családja igazi királyi család volt, hiszen apai nagyanyja Margaret Beaufort, III. Edvárd harmadik fiának, Gaunt Jánosnak a dédunokája volt, míg édesanyja IV. Edvárd legidősebb lánya volt, akinek ráadásul már nem volt élő fiútestvére, férje trónralépésekor.