Jeanne d'Arc, vagy ahogyan jobban ismerjük Szent Johanna 1431. május 30-án, alig 19 évesen halt máglyahalált Rouenban. Az őt elítélők a biztonság kedvéért az elszenesedett holttestet újra elégették, majd még egyszer. A dupla elégetés után megmaradt hamut a Szajnába szórták, megelőzve azt, hogy a hívek vagy ereklyevadászok összegyűjtsék. A néphit szerint azonban nem őt égették halálra, hanem egy másik nőt, Claude des Armoisest, így szelleme tovább élt.

De hogyan jutott ide Jeanne d'Arc?

Johanna, a százéves háború idején, 1412. január 6-án született Lorraine és Champagne közelében egy Domrémy nevű településen Jacques d'Arc és Isabelle Romée gyermekeként. A születési neve Jeanette volt, de Jeanne néven is ismerik.

VI. vagy VII. István pápa (a krónikák II. Istvánt olykor beleszámítják a sorba, olykor nem, így a számozás változó) Rómában született a spoletói hercegi család sarjaként. Apja egy János nevű pap volt, a család jó nevelést biztosított számára, s maga is a papi pályára lépett. Ez még nem lett volna meglepő, hiszen a cölibátus intézménye csak évszázadokkal később lett elterjedt és kötelező.

Az akkortájt pontifikált Formózusz pápa hamarosan Anagni püspökének szentelte fel, bár lehetséges, hogy erőszak hatására. Formózusz halála után VI. Bonifác lett a pápa, majd néhány nap múlva az új pápa különös körülmények között meghalt. Halálát hivatalosan a köszvény okozta, amely járványos lehetett, mert akkortájt hirtelen sokan haltak bele.

Bonficác halála után, 896. május 22-én a spoletói hercegi család befolyására hosszas viták után őt választották meg a keresztény egyház élére. Nem ő volt az egyetlen pápa, akit a hercegi család nyomására választottak meg, a leghirhedtebb közülük XII. János volt fél évszázaddal később.

Nagy Lajos, utolsó lovagkirályunk halála után némi bizonytalanság volt a nemesség soraiban, hiszen Lajosnak csak négy leánygyermeke született, s kettő még az apa életében el is hunyt.

A két életben maradt leánya közül Mária volt az idősebb, aki 1371. április 14-én született Budán, három évvel megelőzve Hedviget.

Magyarország történetében addig még nem fordult elő, hogy nő ült volna a trónon (ahogyan addig más európai országban sem fordult elő az túlságosan gyakran) így a király megpróbálta a főurakat meggyőzni a lányági örökösödésről.

A kora középkori pápaság történetének egyik legbotrányosabb korszaka volt a pornokrácia, amelynek utolsó pápája volt XII. János. 955. december 16-án alig 18 évesen szentelték fel,  s őt tartják a történelem legrosszabb pápájának - pedig jelentős a mezőny

A pápai trón elfoglalása úgy sikerülhetett, hogy apja II. Alberich spoletói herceg elismerte törvénytelen gyermekének, hiszen egyik ágyasának volt a fia. 932 és 937 között születhetett, nem sokkal azután, hogy apja 932 decemberében éppen legyőzte saját anyját, a hírhedt Maróziát és mostoha apját, Hugót. Ekkor Alberich feleségül vette saját féltestvérét, Aldát, akitől legalább egy fia született. Ezután születhetett Octavianus. Alberich rábírta II. Agapát pápát és a klérust, hogy a fiú legyen a pápa utóda. Ő már az ötödik pápa volt, akit a herceg "kérésére" választottak meg.

Ezt az sem akadályozta meg, hogy a herceg 954-ben elhunyt, s Octaviánus lett Róma hercege. Hatalmas vagyon, hatalom és befolyás hullt az ölébe, majd még nagyobb hatalmat kapott, hiszen Agapát pápa halála után ígéretükhöz híven, megválasztották a fiatal herceget pápává.

Pápaként felvette a János nevet, s próbálta megkülönböztetni a világi és egyházi életét. A világi életben Octavianus maradt, az egyháziban pedig János.

Mondani sem kell azonban, az új egyházfő teljesen műveletlen volt, s egyáltalán nem tisztelte a keresztény hagyományokat, nem érdekelték a lelki tisztaság, szegénység és jótékonyság kérdései. Valóságos bordélyházzá változtatta a Lateránt.

A legfontosabb teendői az ivászat, a paráznaság (férfiakkal és nőkkel vegyesen), a vadászat és a szerencsejáték voltak, s a pápaságot egyáltalán nem tisztelte. Egy ízben egy gazdag fiút, aki tíz éves sem volt Todi püspökévé nevezett ki. Egy másik alkalommal egy szubdiakonus éretlennek nevezte a viselkedését, ezért a pápa előbb kasztráltatta, majd kivégeztette. A saját gyóntatóját is megvakíttatta, aki belehalt a sérüléseibe. Szexuális étvágya is nagy volt, így unokatestvérei és nővérei is odakerültek az ágyába. Azokat a nőket, akik csak imádkozni jöttek a templomba, egyszerűen megerőszakolta a "csak Isten tudja miért" magyarázattal.

Nagyon szerette a szerencsejátékot is, amelynek űzése közben azonban Jupiterhez és Vénuszhoz könyörgött - amely kissé furcsa volt egy pápa szájából.

Ezek a szokások a zarándokok nagyobb részét elijesztették Rómából, így a város bevételei megcsappantak, miközben a pápa féktelenül költekezett. Az épületeket nem gondozták, így azok állapota folyamatosan romlott - a pápának pénzre volt szüksége.

A fentiek mellett háborúzni is szeretett, így megtámadta Ottó német császár hűbéresét, II. Berengár itáliai alkirályt, akitől azonban csúfos vereséget szenvedett, s aki ellentámadásba lendült. Berengár egyébként is szerette volna már régebben megszerezni Rómát, ahonnan elűzték Hugót, s még a koronát is ellopta tőle.

A pápa a német császárhoz fordult segítségért, bevádolta az alkirályt. Ottó kapott az alkalmon befolyása kiterjesztéséhez, és Berengár megregulázáshoz. Hatalmas sereggel vonult be Itáliába, így Berengár visszahúzódott váraiba. Ottó ekkor már megszerezte Csehországot, legyőzte a franciákat és jelentősen kiterjesztette birodalmát. Berengár a vazallusa volt, de nem örült a helyzetnek, szabadulni akart Ottó fennhatósága alól. 

Ottó 962. január 31-én megérkezett Rómába, ahol elismerte Jánost, mint pápát, aki cserébe február 2-án római császárrá (is) koronázta Ottót, s így létrejöhetett a Német-római Birodalom. A pápának nem volt más választása, hatalma korlátozás alá került.

A császár az a fajta ember volt, akit a pápa nem tudott elviselni, jámbor, tiszteletreméltó, de ugyanakkor hatalmas és félelmetes. Ottó átlátott a pápán, s követelte, hogy változzon meg - János kényszerből ígéretet tett erre.

Február 12-én a pápa Ottó sürgetésére egy zsinaton megalapította a Magdeburgi Érsekséget és a Merseburgi Püspökséget, sőt kiközösített egy érseket, aki megpróbálta visszaszerezni a reimsi érseki címet.

A császár dolga végeztével két nap múlva hazaindult, de a pápa nem tudott nyugodni, s újabb terveket alkotott a pápai terület növelésére és Ottó megbuktatására, s persze cselekedett is.

Leveleket és követeket küldött Ottó ellenfeleinek, többek között a Bizánci Birodalomnak és a magyar fejedelemnek (Taksonynak) is - szövetséget ajánlva, de az egyik követ elárulta terveit Ottónak - aki nem örült a hírnek. Közben a pápa tárgyalásokat kezdett Adalberttel, Berengár fiával, s a császári címet ígérte neki, ha segíti Ottó ellen.

Ottó ahelyett, hogy sereget gyűjtött volna, elment vadászni Tivoliba, és követeket küldött a pápához, de a pápa ellene fordult seregével.

Ez már sok volt a rómaiaknak, fellázadtak a pápa ellen, aki 963 november 2-án elmenekült. November 6-án egy ötven itáliai és német püspök által tartott zsinaton szentségtöréssel, gyilkossággal, fajtalankodással és sok mással vádolták meg, ő pedig cserébe kiközösítette a zsinat tagjait. Ottó ekkor maga vádolta meg hitszegéssel és árulással, így a zsinat újra összeült december 4-én, s megfosztották hivatalától, helyére pedig egy világi személyt választottak, a kincstári kamarást, Leót (aki szintén nem volt igazán jó választás, de erről majd máskor). János a császár fejére vérdíjat tűzött ki.

A leváltott pápa nem nyugodott bele a hivatalvesztésbe és felkelést szervezett, de 964. január 3-án a felkelést vérbe fojtották. A rómaiak nem szerették Ottót, mert német volt és próbálták megszerezni a vérdíjat is. János újra lázadást szervezett, amelynek során Ottó távollétében Leó elmenekült és János újra felült a pápai trónra. Bosszúként több bíborost megcsonkíttatott (pl. kasztrálás, jobb kéz levágása, orr és fül levágása) vagy halálra kínzatott, s február 26-án egy újabb zsinatot hívott össze. Ez, amelyen alig harmincan vettek részt, a novemberi zsinat minden határozatát megsemmisítette és kiátkozta Leót és híveit is. Ekkorra Ottó már elfoglalta Berengár várait és elfogta őt magát is, ezért újra Róma felé fordult, rendet tenni. A pápa (a korábban megkorbácsoltatott) Otgar püspököt küldte hozzá követként, akit Ottó szeretett és tisztelt, hogy közben járjon érte, de erre azonban már nem volt szükség, mert a helyzet váratlanul megoldódott.

János, aki éppen megint pápa volt, nem tudott uralkodni férfiasságán. Egy korabeli krónikaíró szerint, május 14-én éppen házasságtörést követett el, amikor a hölgy férje meglepte őket és meggyilkolta (egyszerűen kidobta az ablakon). Egy másik krónika szerint, halálát agyvérzés okozta, amelyet a szexuális együttlét alatt kapott .

Végül is mindegy, de az bizonyos, hogy pápaként szex közben meghalni eléggé rendkívüli esemény.

Források

DJP

Az angol és skót krónikákban többször is előfordul egy Agatha vagy Ágota nevű (herceg)nő, aki Vasbordájú Edmund egyik fiának, Edvárdnak volt a felesége. Abban, hogy ki volt ő, a krónikák többféle megoldást is mutatnak, de abban megegyeznek, hogy Magyarországról indultak vissza Angliába.

De vajon ki lehet ő?

Ehhez azonban meg kell néznünk az előzményeket, hogyan is került Edvárd Magyarországra.

I. Károly, vagy ahogyan jobban ismerjük Károly Róbert és Boleslaw toszeki herceg, esztergomi érsek 1326. április 24-én (Szent György napján) Esztergomban alapította meg a világ legrégebbi világi lovagrendjét Szent György Lovagrend néven.

Ebben a  korban a lovagoknak kiemelt szerepük volt, hiszen ők adták a király kíséretét a lovagi tornákon, ők őrizték a Szent Koronát, de kiemelt feladatuk volt a kereszténység, a gyöngék, a szegények és elesettek védelme.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Szent György lett a névadó. Ekkortájt a nyugati országokban Szent Mihály, Itáliában azonban a sárkányölő Szent György volt a lovagok eszményképe. Károly Róbert nápolyi hercegből lett magyar királlyá, így Szent György lett a kiválasztott eszménykép. Bár az is igaz, hogy Magyarországon már évszázadok óta az egyik legismertebb és legkedveltebb szent volt. 

A magyar történelem egyik leghíresebb merénylete történt 1330. április 17-én, amikor Zách Felícián (a krónikák alapján) karddal rontott az ebédjére készülő királyi családra.

A Képes Krónika alapján: "Midőn azután az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán a király a királynéval és a mondott két fiával a visegrádi vár alatt, házában ebédelt, Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. A kegyelmes Isten könyörületessége azonban nem engedte, hogy végbevihesse szándékát. A király jobb kezét könnyen megsebesítette ugyan - jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta..."

IV. Béla, a második honalapító uralkodása rosszabbul nem is kezdődhetett volna, hiszen ekkortájt kezdődött a mongolok, európai inváziója.

Dzsingisz kán halála után (1227) fia, Ögödej kán is folytatta a mongol terjeszkedést, de elsősorban kelet felé. Először Koreát hajtotta az uralma alá (1231), majd néhány év alatt (1231-1234) legyőzték a Csin-birodalmat is.

„Olyan rangban születtem, amely nem ismer el felsőbb rendet, csak Istent, akinek egyedül én vagyok felelős a tetteimért; de annyira tiszták és megtisztelőek, hogy önként és jókedvűen beszámolok róluk az egész világnak. " - Oroszlánszívű Richárd.

Aquitániai Eleonóra és VII. Lajos francia király azért váltak el, mert a király szerint, a felesége nem volt képes fiút szülni (csak két lányuk született). Így, hosszas huza-vona után 1152. március 21-én négy főpap jelenlétében, a pápa engedélyével semmisnek nyilvánították a házasságot, mert (nyílván) akkor jöttek rá, hogy közeli vérrokonságban állnak.

Eleonóra nem igazán volt kétségbeesve, hanem azonnal üzent Henrik normandiai hercegnek, hogy jöjjön és vegye feleségül - gondolom nem minden ok nélkül üzent neki.

A herceg, aki egyébként jó tíz évvel fiatalabb volt tőle, ahogyan tudott, jött is. 1152. május 18-án, a pünködvasárnap tiszteletére, már az esküvő is megtörtént, minden pompa és ceremónia nélkül.

Éppen 25 éve, 1996. április 4-én hunyt el Perczel Zita a Meseautó főszereplője. 1918 április 26-án született, édesapja Perczel Attila katonatiszt volt, aki eladta a családi birtokot, hogy lánya megvalósíthassa az álmát.

Alig 14 évesen lett a Színiakadémia hallgatója, ahol ekkortájt tanult Gellért Endre, Básti Lajos, Gobbi Hilda vagy Fónay Márta is. Hettyey Aranka tanárnő felfigyelt a tehetségére, s Csathó Kálmán színházigazgató figyelmébe ajánlotta, ennek következtében Zita az iskolát nem fejezte be, hanem 1933-ban a Nemzeti Színházba szerződött, ahol együtt játszott többek között Bajor Gizivel is. 1935-ben Németh Antal lett az igazgató, aki szinte az egész stábot elbocsátotta, s bár őt alkalmazni akarta, szolidáris maradt a többiekkel, s nem fogadta el a szerződés-ajánlatot. Így 1935-37 között a Vígszínház tagja volt.

Ekkor már (szintén Csathó jóvoltából) túl volt az első filmszerepén (Az új rokon), ahol a korszak nagy alakjaival együtt szerepelhetett, s Gaál Béla neki ajánlotta fel a Meseautó főszerepét. Ennek sikere nyomán több, hasonló filmben is szerepelt (Lovagias ügy, Marika ...)