Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Hadik András - a leghíresebb magyar huszár

2021. október 13. - DJP

Történelem Archívum - Oldal 4 a 4-ből - Interpress MagazinAz esztergomi (vagy csallóközi?) születésű, kisnemesi származású magyar katona, a Habsburg-birodalom legmagasabb katonai posztjára jutott. Édesapja, Hadik Mihály katonatiszt volt, aki végigharcolta a spanyol örökösödési háborút, s közben 1709-ben kapitánnyá léptették elő. Katonai eredményeit és hűségét ismerte el III. Károly nemesi oklevéllel. A luxemburgi származású Franciska Haryt vette feleségül, s egyetlen fiúk született, András, aki pap akart lenni és a tudománynak szentelte életét.

Először a kőszegi jezsuita gimnáziumban majd a kassai jezsuita szemináriumban tanult. Végül apja kérésének engedve mégis katonatiszt lett. 1730-ban abbahagyta az iskolát, s visszatért Kőszegre, ahol előbb jogi tanulmányokat folytatott, majd jelentkezett a Zala megyei Lentiben állomásozó báró Dessewfy István huszárezredénél, aki felfogadta zászlósnak, apja érdemeire való tekintettel.

Tovább

Hunyadi János rigómezei veresége

huanyadjanos.jpgA második rigómezei csata 1448. október 16-20 között zajlott II. Murád török szultán és Hunyadi János kormányzó között. Ez a csata volt Hunyadi legnagyobb veresége a törökök ellen, pedig azért indította a hadjáratot, hogy visszavágjon az 1444-es várnai vereségért, amelyben II. Ulászló király is elesett.

A magyarok abban bíztak, hogy a balkáni népek felkelései szétforgácsolják a szultán erőit, így képesek lesznek legyőzni. Ennek eredményeképpen Hunyadi úgy hatolt egyre mélyebben az ellenséges területen, hogy nem biztosította a megfelelő támogatását.

Az utolsó offenzíva: a rigómezei csata – 1448. október 18-19.

Tovább

A hastingsi csata - ahol eldőlt az angolszászok sorsa

File:P89-William the Conqueror.jpg - Wikimedia CommonsHastings városától mintegy hét mérföldnyire ütközött meg 1066. október 14-én Hódító Vilmos normann serege és Harold Godwison angolszász serege.

1002-ben II. Ethelred angol király feleségül vette a normandiai herceg, II. Richárd nővérét, Emmát, s fiúk, a későbbi Hitvalló Edvárd hosszú időt töltött Normandiában. Amikor 1042-ben király lett, számos normannt magával vitt Angliába, katonákat, papokat és udvaroncokat. Edvárdnak azonban nem voltak örökösei, így örökösödési harc alakult ki közötte és Wessex grófja, Godwin között.

Tovább

Casanova szökése Velencében

Saját unokájának apja is lehetett Casanova, a világhírű nőcsábász »  Múlt-kor történelmi magazin » HírekCasanova, a romatikus hős és kalandor életének egyik legismertebb eseménye volt, amikor elmenekült a velencei Palazzo Ducale börtönéből, a Piombiból, 1755-ben.

Casanovát, a vallás nyilvános megsértéért tartóztatták le és ítélték börtönre. Az akkor éppen harmincéves férfit, a magasrangú foglyok számára fentartott hét cella egyikébe zárták be, a Dózse-palota keleti szárnyában.

Öt évre ítélték, s eleinte magánzárkába helyezték el, ahol nagyon szenvedett a forróságtól és a bolháktól. A cellában, amely a legfelső (ötödik) emeleten volt, majdnem koromsötét volt és olyan alacsonyan volt a menyezet, hogy fel sem tudott egyenesedni.

Tovább

A török flotta legnagyobb veresége - a lepantói csata (1571)

nagy_szulejman.jpgA 16. század egyik legnagyobb ütközete volt a lepantói csata, amelyet a Szent Liga hajóhada vívott Müezzinzade Ali pasa török flottájával 1571. október 7-én. 

Ekkortájt a talán legnagyobb hatású oszmán uralkodó, Nagy Szulejmán ült a trónon közel öt évtizedig, s ez volt a birodalom fénykora, melynek része volt, hogy a török flotta uralta a Földközi-tengert és partvidékét.

A szárazföldi sikerek mellett, szeretett volna a tengeren is egyeduralmat, így 1565-ben megostromolta Máltát, de a sziget kitartott. A hétszáz védő négy hónapon keresztül visszaverte a 40.000 török támadását, miközben a támadó sereg háromnegyede odaveszett.

Tovább

Patyomkin - aki titokban a cárnő férje lett

patyomkin.jpgA középnemesi családból származó katona, Szmolenszk közelében született 1739. szeptember 24-én egy Csizsovo nevű faluban. Apja veterán katona volt, anyja pedig egy tehetséges és intelligens nő volt, de boldogtalan házasságban éltek. Apja halála után anyja vette át a család irányítását, s fiát hétéves korában Moszkvába küldte tanulni, majd tizenegy éves korában az akkori szokás szerint, bevonultatta a hadseregbe.

Öt év múlva már az elit lovasezredbe került, s közben beiratkozott az egyetemre is. Grigorij egyformán tehetséges volt a görög nyelv ismeretében és a teológiában is. 1757-ben megnyerte az egyetem aranyérmét, s jutalmul egy tizenkét fős társaság tagjaként Szentpétervárra küldték. Az utazás hatásos lehetett, mert azután már semmit nem tanult, s hamarosan ki is zárták az egyetemről.

Tovább

Hogyan került az angol trónra Véres Mária?

Mary I of England - WikipediaAragóniai Katalin és VIII. Henrik törvénytelennek nevezett lánya, aki néhány évvel apja halála után mégis felülhetett az angol trónra, 1516. február 18-án született Londonban.

I. Mária vagy Katolikus Mária esetleg Véres Mária ötödik gyermekként született, de ő volt az első csecsemőkort is túlélő gyermeke a királyi párnak.

Mária koraszülött volt, így az első hónapjai nehezen teltek, de hamar megerősödött. Az első éveiben az édesanyja nevelte, akinek Juan Luis Vives spanyol humanista segített a kislány oktatásában. Olyannyira, hogy egy értekezést is írt a lányok oktatásáról De Institutione Feminae Christianae címmel.

Tovább

George Washington titkos szerelme

gwashington.jpgAz Amerikai Egyesült Államok első elnöke, George Washington, fiatalkorában Virginiában élt, ahol teljesen elbűvölte Sally Fairfax, akinek George William Fairfax, a kolónia leggazdagabb ültetvényésének, Sir William Fairfax-nak a legidősebb fia volt a férje. Nagyon sok időt töltöttek együtt a Vernon-hegytől délre, Potomac-ban a Fairfax-birtokon.

Sally intelligens és gyönyörű nő volt, akinek sógornője Lawrence Washington volt, George bátyja. Így került a későbbi elnök Belvoir-ba, a Fairfax birtokra.

Tovább

Az Egyesült Államok első politikai szexbotránya

Alexander Hamilton Height, Weight, Age, Wife, Children, Biography & MoreAz Egyesült Államok történetében az első politikai szexbotrány az 1790-es években tört ki, amikor Alexander Hamilton, aki éppen pénzügyminiszter volt, viszonyt kezdett egy Maria Reynolds nevű nővel.

Maria New Yorkban született 1768-ban középosztálybeli szülőktől, apja Richard Lewis kereskedő, édesanyja Susanna Van Der Burgh volt. Talán megjegyzendő, hogy Suzanna sokadik generációs leszármazottja George W. Bush későbbi amerikai elnök is.

Tovább

A rejtélyes izzadásos betegség

Közel egy évszázadig pusztított Európában az izzadásos betegség, amely akár 24 óra alatt is szedett halálos áldozatokat. Összesen közel hárommillió ember halt meg.

Furcsa véletlen, hogy éppen 1485-ben tűnt fel először,  éppen amikor a Tudor-ház első uralkodója trónra lépett, s közel egy évszázadig szedett áldozatokat, elsősorban Angliában (ahogyan a latin neve is mutatja - sudor anglicus), bár 1528-ban a kontinensre is eljutott. A betegség tünetei ma is zavarba ejtik az orvosokat, akiknek nincs igazán jó elképzelésük a betegség okairól sem. Egyes feltételezések szerint a hanta vírus okozhatta, mások szerint pedig az influenza egy típusa lehetett.

Tovább
süti beállítások módosítása