A 16. század egyik legnagyobb ütközete volt a lepantói csata, amelyet a Szent Liga hajóhada vívott Müezzinzade Ali pasa török flottájával 1571. október 7-én.
Ekkortájt a talán legnagyobb hatású oszmán uralkodó, Nagy Szulejmán ült a trónon közel öt évtizedig, s ez volt a birodalom fénykora, melynek része volt, hogy a török flotta uralta a Földközi-tengert és partvidékét.
A szárazföldi sikerek mellett, szeretett volna a tengeren is egyeduralmat, így 1565-ben megostromolta Máltát, de a sziget kitartott. A hétszáz védő négy hónapon keresztül visszaverte a 40.000 török támadását, miközben a támadó sereg háromnegyede odaveszett.
A szultán nem sokkal később a szigetvári ostrom alatt elhunyt, de az őt követő II. Szelim is folytatta a hódító politikáját, ezzel megerősítve a pozícióját. Ezt a próbálkozást az 1570-71-es Ciprus elleni háború is megmutatta.
A keresztény világnak rá kellett döbbenie, hogy csak együtt képesek sikert elérni, így V. Pius pápa vezetésével 1571. május 25-én megalakították a Szent Ligát, amelynek a számos kis itáliai állam és lovagrend mellett Velence és a II. Fülöp vezette Spanyolország is tagja lett.
A haderőt is jórészt ez utóbbi két állam biztosította, hiszen Velence összesen 115 gályát, a spanyolok pedig 80 gályát mozgósítottak, s többi kisebb államocska pedig alig néhányat. A költségeknek a felét vállalta magára a spanyol király.
A sereg összesen 40 ezer tengerészből és 20-30 ezer katonából állt, a vezetőjének pedig Don Juan de Austria lett megválasztva, aki a néhai V. Károly törvénytelen fia, így II. Fülöp féltestvére volt. A keresztény sereg soknemzetiségű volt, s nem csak a katolikus államok látták a veszélyt a törökben. II. Fülöp, aki korábban Véres Mária angol királynő férje volt, még az angolokat sem hagyta ki az ütközetből, hiszen az egyik spanyol gálya parancsnoka Sir Thomas Stukeley volt, aki feltehetően VIII. Henrik törvénytelen fiaként született. Persze a természet furcsa fintora, hogy a hat feleségétől csak egy túlélő fia született, s Edvárd is meghalt elig 15 évesen.
A hatalmas sereg 1571. augusztus 25-én gyűlt össze Messina mellett, s onnan indultak Ciprus felszabadítására, de október 7-én szembetalálták magukat a Lepantói-öbölben hajózó török flottával.
A török flotta számszakilag fölényben volt, hiszen legalább 250 hajójuk és 32 ezer katonájuk volt, de tűzerő tekintetében korántsem volt ilyen kedvező a helyzetük. Ezzel valamelyest a török vezér is tisztában volt, de féltve életét és pozícióját, mégis az összecsapás mellett döntött.
A csata reggel nyolc órakor kezdődött, a reggeli szentmise után. Ali pasa a nagyobb galleászokat vette célba először, gondolván, hogy azok jórészt teherhajók, amelyek az ellátmányt szállítják. Ebben azonban tévedett, hiszen azokon a hajókon voltak a legnagyobb tűzerejű fegyverek, s mire erre rájött, a hat galleász már hetven oszmán gályát elsüllyesztett vagy harcképtelenné tett. Az egyik török parancsnok, Csuluk Mehmed vízben lebegő holttestét kiemelték, majd fejét levágva egy lándzsára tűzték, amely megrettentette a törököket.
Az erőviszonyok így kiegyenlítődtek, s heves küzdelem után végül a keresztények győztek, a török flotta az öt órás küzdelemben tulajdonképpen megsemmisült.
Mindebben persze nem kevés szerepe volt annak, hogy a keresztények elfoglalták a török flotta parancsnokának, Ali pasának a hajóját, s az ő fejét is kitűzve rettentették el a további harctól a törököket.
A törökök nagyon sok hajót vesztettek, s a keresztények legalább százat zsákmányoltak is. A csatában 20-30 ezer halott lehetett a török oldalon.
A keresztény hajóhad vesztesége 17 hajó volt, a halottaik száma pedig körülbelül 7500 fő lehetett. A sebesültek között volt a későbbi híres író Miguel de Cervantes, aki egyik kezére megbénult az ütközetben szerzett sérülése miatt. A csatában való szereplésére azonban később is büszke volt, hiszen a csatára emlékezve csak annyit írt, hogy „Azon a napon én is ott voltam!"
A keresztények fővezére, Don Juan de Austria, a Messina városától kapott 30 ezer dukátot szétosztotta az ütközet sebesültjei között, s a zsákmányként megszerzett császári zászlót a pápának, a híres zöld selyemlobogót pedig II. Fülöp spanyol királynak ajándékozta. Ez utóbbiba 28900-szor hímezték bele aranyfonallal Allah nevét, s eddig még mindig győztek a törökök, amikor felvonták.
