A cukorrépát már két és félezer éve is ismerik és már akkor 'sokoldalú kerti növény'-ként tartották számon. A középkorban főként Franciaországban és Spanyolországban terjedt el a termesztése, főként a monostorokban és kolostorokban, de a földművesek is kedvelték.

A 15. században már szinte egész Európa ismerte. Ekkor még főként a levelét használták fel, amelyet afféle spenótként fogyasztottak. Később elkezdték a gyökerét is felhasználni, s 1600-ban egy francia agronómus, Olivier de Serrerres írta róla, hogy 'olyan levet ereszt, mit a cukor szirup, ha megfőzik'.

1747-ben egy Andreas Marggraf nevú német tudós már ki tudta nyerni a cukrot a répából, hasonlóan ahhoz, ahogyan a cukornádból is kinyerik. Így aztán 1801-ben már cukorgyár épült Cunernben, Sziléziában.

Nem is okozott volna azonban igazi forradalmat, ha Napóleon kontinentális zárlatának a hatására 1806-ban nem tűnt volna el a cukornádból készült cukor a polcokról. Ez komoly feszültséget okozott az országban, majd 1811 elején a francia tudósok megajándékozták a császárt két fehér cukorrépából készült cukor-cipóval. Napóleon annyira el olt ragadtatva, hogy szinte azonnal elrendelte, hogy több mint 32 ezer (sőt később 79 ezer) hektáron kezdjenek el cukorrépát termeszteni.

Emellett pénzügyi segítséget nyújtott a cukorrépa-feldolgozó gyárak építéséhez, így hamarosan 40 nagyobb cukorgyár épült főként Észak-Franciaországban (de a kisebb gyárakkal ez a szám a 300-at is eléri). Hamarosan megjelentek Németországban, Ausztriában, Oroszországban és Dániában is hasonló üzemek.

Ez persze nem mindenhol tudta pótolni a nádcukrot, s még inkább a többi hiányzó terméket, így az orosz cár hamarosan fel is mondta a zárlatot. Ez vezetett aztán az oroszok 'megbüntetéséhez', amely végül Napóleon vereségét hozta.

Az már csak egy kissé morbid elem, hogy a waterloo-i csata után elesett katonák csontjaiból a belga parasztok (legalábbis Bernard Wilkin belga történész szerint) csontszenet állítottak elő, amely hozzájárult a cukor fehét színének az eléréséhez - legalábbis az akkori technológiával.

Emiatt Waterloo környékén a búzatermesztést 1820 körül felváltotta a cukorrépa-termesztést és cukor előállítás, amelyhez elméletileg csak állati csontokat használtak fel, de számos írott forrás van arról, hogy exhumálták a katonák csontjait. Ez akkortájt jelentős jövedelmet jelentett nekik.

A kontinentális zárlat után a cukornád újra megjelent, ami visszafogta a cukorrépa-termelést, de az egyre fejlődő technika versenyképessé tette a cukorrépát.

Európában ma 120 millió tonnányi cukorrépát termesztenek, amelyből 16 millió tonna cukrot nyernek ki. A legnagyobb termelő Franciaország és Németország, de Magyarországon is volt pár évtizede 12 cukorgyár is. A kontinens igényeinek 90%-át saját maga állítja elő, s csak Luxemburg nem termeszt cukorrépát.

djp