Ottone Orseolo vagyis Orseolo Ottó 992-ben vagy 993-ban született Velencében II. Pietro Orseolo és Maria Candiano gyermekeként. Születésekor apja már velencei dózse volt, így kiváló nevelést kapott, ráadásul tízéves korában már Dalmácia hercegének nevezték ki. III. Ottó tiszteletére nevezték el Ottónak, akinél egy időben szolgált is Veronában. (a képen II. Péter és Ottó)

Ekkortájt Giovanni nevű bátyja volt a velencei trón örököse, s Ottó elkísérte őt Konstantinápolyba, ahol Giovanni feleségül vette II. Basil unokahúgát.

Giovanni azonban 1005-ben (vagy 1006-ban) váratlanul (talán pestisben) elhunyt, így apja őt emelte maga mellé társuralkodónak. Ráadásul apja hamarosan visszavonult a politikától egy kolostorba, s ekkor már gyakorlatilag ő irányította Velencét, 1009-ben pedig, amikor apja halála után egyeduralkodó lett, minden idők legfiatalabb dózséjaként ült a trónra, mindössze 15 évesen.

A dózse cím ugyan nem örökletes, de az Orseolo-család erre törekedett, a velenceiek pedig nem mondtak ellen, hiszen, ahogyan a Velence története írja „II. Pietro Orseolo úgy magasodik korának többi dózséja fölé, mint egy óriás a törpék között; alattvalói pedig kezdettől fogva felismerték nagyságát.”

Ottó azonban nem sokban hasonlított az apjára, amely meg is látszott a döntésein, hiszen nem sokat törödött a politikai egyensúllyal, egyedüli célja a hatalma örökletessé tétele volt. Két évvel a trónra kerülése után, 1011-ben vette feleségül Géza fejedelem Ilona (vagy Mária, esetleg Gizella) nevű lányát, akit ott Grimelda néven ismernek.

Otto hajlamos volt a nepotizmusra, s 1017-ben sikerült két testvérét is igen rangos egyházi pozíciókban elhelyezni, Orso nevű bátyja gradói pátriárka lett, míg Vitale Torcello püspöke. Ez arra is jó volt, hogy ne veszélyeztessék az ő világi hatalmát, azonban a velenceiek ekkor már elégedetlenkedtek. Őt és Orsot 1022-ben elűzték, s Isztrián éltek egy ideig, s bárhamarosan visszatérhetettek, a helyzet nem igazán javult.

A döntései miatt végül 1026-ban lázadás tört ki ellene, s el is fogták a dózsét, majd leborotválták a szakállát és haját, amely a megvetés jele volt a korabeli Velencében. Ezután Konstantinápolyba száműzték, ahol VIII. Konstantin, sógornőjének nagybátyja barátilag fogadta, s visszavonta a velenceiek kereskedelmi kiváltságait, ahogyan II. Konrád is így tett Ottó elűzésének a hírére, a magyar király pedig megtámadta Dalmáciát a későbbi magyar király, Ottó fia, Péter ösztönzésére.

Eközben a velenceieknek elegük lett Ottó utódjából is, azért őt is leváltották, így Vitale Konstantinápolyba ment, bátyját megkeresni. Némileg furcsa, hogy eközben egyik testvére, Orso vette át a hatalmat, afféle vicedózseként, bár pap volt. Amikor azonban Vitale megérkezett Konstantinápolyba, Ottó már súlyos beteg volt, s bár (talán) elindult vissza Velencébe, hamarosan meghalt.

Ennek hírére Orso lemondott a világi hatalomról és egy másik rokona, Domenico Orseolo próbált a trónra kerülni, de végül egy másik Domenico, Domenico Flabanico lett a következő dózse. Igaz Domenico Orseolo-nak egy napra azért sikerült a trónra kerülni.

Ottónak legalább két, de inkább három gyermeke született Grimeldától, akik közül Péter magyar király lett (ráadásul kétszer is), míg Frozza (aki később felvette az Adelheid nevet) Adalbert osztrák őrgróf felesége lett. Egy lehetséges másik lánya volt Felicia, aki a krónikák szerint feleségül ment Nicolo Bembohoz. Egyik lányuk, Elena Bembo férjhez ment Zuane Michielhez, s az ő fiuk lett Velence 35. dózséja, Domenico Michiel.

Az, hogy Ottót két évszázaddal később Andrea Dandolo akkori dózse hogyan jellemezte, megerősíti azt, hogy az idő mindent megszépít. „Katholikus hitben, tiszta gondolkodású, igazságos az udvarban, jámbor vallású, tisztességes a mindennapi életben, gazdag, érdemekkel teli, ezért mindenki elismerte, hogy a hit igazi örököse. az apja és a nagyapja ."

 djp