A 18. századi francia történelem egyik legkülönlegesebb alakja volt Tarrare (vagy Tarare), aki 1772 körül született Lyon környékén és szokatlan étvágyáról és extrém, olykor bizarr étkezési szokásairól volt hírhedt.
Már tinédzserként hatalmas mennyiségű ételt volt képes magához venni, ezért szülei, akik nem tudták élelemmel ellátni, egyik alkalommal, amikor egyetlen nap alatt megevett egy negyed bikát, amely közel akkorra volt, mint ő maga, útjára eresztették, azért tolvajok és prostituáltak közé keveredett. (Gustave Dore: Gargantua és Pantagruel illusztráció)
Néhány évig különböző bandákkal tartott, majd egy sarlatán inasaként talált munkát, s a fő attrakció előtt köveket, élő állatokat, s akár egy kosár almát és parafát nyelt le.
1788-ban Párizsba költözött, ahol utcai előadóként kezdett el dolgozni - a mutatvány természetesen a végtelen mennyiségű étkezés volt. Egy alkalommal súlyos bélelzáródással a kórházba került, ahol erős hashajtókkal kezelték, s mikor jobban lett, a kórház orvosának szerette volna tudását bemutatni, de a sebészt nem hatotta meg a mutatványa, így az előadásra nem került sor.
Tizenhét évesen, körülbelül 100 fontot (vagyis 45 kg-ot) nyomott és a leírások alapján rendellenesen nagy méretű szájjal rendelkezett, s fogai már erősen hiányosak voltak. Teste állandóan forró volt és erősen izzadt, tulajdonképpen folyamatosan olyan büdös volt, hogy csak húsz lépés távolságból lehetett kibírni. Folyamatosan krónikus hasmenése volt, így bármekkora mennyiségű ételt vett magához, sohasem hízott. Bőre azonban mérhetetlenül kinyúlt, s amikor két étkezés között volt, csak lógott rajta, hogy aztán az étkezés után léggömbként megteljen.
Húszéves korában belépett a hadseregbe, ahol a szokásos katonai adag négyszeresét kapta, de az sem voltt elegendő arra, hogy étvágyát kielégítse. A normál (négy) adag után minden fellelhető élelmiszert megevett, de általános állapota így is folyamatosan romlott az állandó éhségérzet miatt, így kórházi kezelésre szorult.
A kórházi kezelés alatt, az orvosok afféle kísérleti állatként használták, így étkezési képességeit folyamatosan tesztelték. Ennek következtében megfigyelték, hogy folyamatosan képes volt 15 felnőttnek szánt ételmennyiséget magához venni egyetlen étkezés alatt, de ezt követően is szinte mindent képes volt megenni. A kísérletek alatt élő macskát, kígyót, gyíkot, angolnát és más kisebb állatokat tudott lenyelni, szinte rágás nélkül. Ennek ellenére egyáltalán nem volt túlsúlyos, sőt, az étkezések előtti normál testsúlya 45 kg körüli volt és semmilyen mentális betegséget nem mutatott. (Georges Rouget: Alexandre de Beauharnais tábornok)
Különleges képessége kiaknázására Alexandre de Beauharnais tábornok futárként alkalmazta, a küldeni kívánt dokumentumokat lenyelve, azok az ellenséges vonalakon átjutva, a hagyományos úton napvilágra kerülhetnek.
Tesztelésképpen egy dokumentumot egy fadobozba raktak, amely két nap múlva sértetlenül előkerült az ürülékéből, így a módszer látszólag működött. Az üzenet lenyelése után Tarrare a tábornokok előtt megevett 30 fontnyi belsőséget, hogy elfedje a titkos dobozt.
Az első próbálkozás azonban csúfos kudarcba fulladt, hiszen Tarrare nem tudott németül, de német parasztnak öltözve próbált átjutni, ezért amikor a poroszok elfogták, bántalmazták és kigúnyolták, végül a megfelelő időben megszerezték a dokumentumokat. Persze ehhez Tarrare is kellett, aki a kínzások miatt elárulta a módszere lényegét, így a poroszok vártak 30 órát, s a lőrésekhez láncolt Tarraréből előkerült a fadoboz. Előbb akasztófára került, végül csak megverték és Tarrare ezután térhetett vissza a francia csapatokhoz.
Okulva a tapasztalatakból Tarrare beleegyezett, hogy mérhetetlen és végtelen étvágyát valamilyen módon kezeljék. Próbálkoztak a korban szokásos módszerekkel - laudanummal, dohánytablettákkal, borecettel és lágy tojással egyaránt, de nem sok eredménnyel jártak. Tarrrare gyakran kisurrant a kórházból és minden fellelhető dolgot megevett, akár a szemétdombról is, sőt olyan hírek is voltak, hogy a kórház hullaházában is járt. Ilyen és még súlyosabb esetek (igen valóban súlyosabbak) után kidobták a kórházból és eltűnt a nagyközönség elől.
Négy évvel később, 1798-ban Versaillesben jelent meg, ahol M. Tessier tuberkolózissal kezelte, de napokig tartó exudatív hasmenés után végül meghalt.
Több olyan eset ismert, akik Tarrare esetéhez hasonlóan nagyétkűek voltak, de az ő esete viszonylag jól van dokumentálva, mert a halála után felboncolták. A holttest a szokásostól sokkal hamarabb kezdett oszlani, ezért a sebészek visszautasították a boncolást, Tessier azonban nagyon kíváncsi volt Tarrare-re (s az álíltólag benne lévő aranyvillára) azért felboncolta. Tarrare nyelőcsöve rendkívül szélesnek bizonyult, s tulajdonképpen egy széles csatorna volt a szája és a gyomra között. A teste tele volt gyulladással, a mája és epehólyagja szokatlanul nagy volt, s gyomra tele volt hatalmas fekélyekkel - de a villa nem került elő. (Georg Emanuel Opitz „Der Völler”. 1804.)
A boncolás soha nem fejeződött be, mert a holttest olyan erős szagot árasztott magából, hogy az orvosok sorra hagyták el boncolás helyszínét, mert nem voltak képesek kibírni azt.
A sértő, személyeskedő és nem ide illő kommentek nem kerülnek megjelenítésre!
jövő szerdán újra találkozhatunk ....
Forrás: Wikipedia
A képzeletbeli utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Commons.
