Az 5. század két kiemelkedő hadvezére csapott össze 451. június 20-án Catalaunumnál, akik ráadásul nagyon jól ismerték egymást, sőt korábban barátok is voltak.
Az egyik oldalon Attila, a hun birodalom vezetője, Isten ostora állt, a másik oldalon pedig Flavius Aetius, a kor legjelentősebb római hadvezére, akinek fontosságát mutatja, hogy gyakran III. Valentinianus császár helyett is döntött politikai kérdésekben.
Így a korszak két legjelentősebb hadvezérének egyik kiemelkedő csatája zajlott le, ahol katonák tízezrei vesztették életüket.
A hun és a két római birodalom egy ideig jól megfért egymás mellett, bár a rómaiak adót fizettek a hunoknak, hogy ne támadják meg őket. A helyzet azonban kissé megváltozott, amikor a Bizáncban Marcianus került hatalomra, aki felmondta az adófizetést és erre biztatta III. Valentinianust is - ez érthető okból nem tetszett a hunoknak. A keleti római birodalom ekkortájt évente 20 700 font arany adót fizetett,s ennek kiesése jelentős problémákat okozott a hun birodalom költségvetésében.
A másik problémát Honoria társcsászárnő okozta, Valentinianus nővére, aki kényszerből egy idős római szenátorral kötött házasságot, de ő másra vágyott, s gyűrűt küldött Attilának, valamint egy levélben feleségül ajánlkozott, hozományként pedig a Római Birodalom nyugati részének felét ajánlotta. Attila ezt követően követelte Honorius kezét és persze a birodalom felét is, de Valentinianus érthetően elutasította. Ehhez persze tudni kell, hogy öccse szinte fogságban tartotta Honoriust, Attila követelésére pedig véglegesen eltüntette, s beszüntette az adófizetést is. Bár ez utóbbi nem érintette annyira érzékenyen, hiszen a nyugati birodalom kevésbé volt gazdag, azért Attila bosszút esküdött és hadjáratot indított.
A hunoktól rettegő népek nem akartak vele megütközni, inkább csatlakoztak a seregéhez, így a hun sereg kiegészült gepida, osztrogót, rugi, szkír, szvéb, alemann, herul, türing, frank és burgundi csapatokkal is. Attila számos várost (pl. a mai Strasbourg, Metz, Reims ...) felégetett így készítette fel seregét és az ellenfelet pszichésen a mindent eldöntő ütközetre, amelyre végül Catalaunum mellet kerültt sor. A pontos helyszín ma sem ismert, a mai Troyes város közelében, attól 8-10 kilométerre lehetett. A korabeli krónikák szerint többszázezres sereg, a valóságban talán 30-50 ezres lehetett mindkét oldalon.
Attila az ütközet reggelére szekérvárat állított fel és várta a fejleményeket. Aetius csak késő délelőtt mozgosította seregét és kezdeményezte az ütközetet, így a két sereg összecsapott. Attila frontális támadást indított a rómaiak ellen, amely vérengzésbe torkollott, végül a rómaiaikat támogató alánok elmenekültek, ezzel nehéz helyzetbe hozva a többieket. A hun vezér serege előrenyomult, azonban a római íjászok feltartóztatták és lassan visszaszorították a hunokat. A csata közben azonban egy gerelytől leesett lováról Theuderich vizigót vezér, aki csapatával szintén a rómaiaikat támogatta, de ez egy váratlan helyzetet teremtett. A vizigótok a lovak által megtaposott királyuk halálát követően vérsomjasan rontottak rá az ellenségre és oroszlánként harcolva megfutamították a velük szembe álló keleti gótokat.
Az egyébként kíváló stratégia Attilát is megzavarta a gótok csatájának eredménye, így a visszavonulás mellett döntött, s szekértábor falai mögött keresett menedéket, de a visszavonulás közben súlyos veszteségeket szenvedett. Időközben a sötétség is leszállt, amely következtében hatalmas zűrzavar támadt a csatatéren, olyannyira, hogy az elhunyt Theuderich gót király fia, Thorismund véletlenül a hun táborba lovagolt be, ahol kis híján elfogták.
A sötétségben a csatatér elcsendesett, kissé rendezték soraikat és várták a döntő összecsapást. Aetius és Thorismund teljesen körülzárta a szekértábort, Attila pedig már azt hitte a serege elveszett.
Aetius azonban taktikát váltott és nem akart egy mindent eldőntő, de kockázatos összecsapást, ahol esetleg Attila fölébe kerülhetett, mert így egyelőre övé volt a látszólagos győzelem, hiszen a hun vezér bizonyos értelemben megfutamodott. Így meggyőzte Thorismundot, hogy térjen haza a királyi jogait érvényesíteni, mert attól is félt, hogy Attila legyőzése után akár ellene is fordulhat. A fiatal királyfi a seregével a csata utáni második napon távozott.
A hunok eközben a szekértáborban várták a támadást, nem tudva, hogy a rómaiak elküldték szövetségeseiket. Három nap telt el, amikor a hunok meglepetten tapasztalták, hogy az ellenfél eltűnt.
Így tehát a csata tulajdonképpen döntetlen lett, de eltűnt az a mítosz, amely szerint Attila legyőzhetetlen, hiszen a rómaiak beszorították a szekértáborba vagyis kvázi vereséget szenvedett. Ezzel persze nem tűnt el Attila ereje, amelyet a következő évi itáliai hadjárata is mutatott, amely során csak I. Leó pápa közbenjárására sikerült Rómát megmenteni, de persze számtalan egyéb ok is közrejátszott.
