Szent István halála után Orseolo Péter lépett a trónra, akit Imre herceg halála után, maga István jelölt ki trónörökösként, sőt az esetlegesen fellépő Vazult meg is vakíttatta.
Péter azonban, aki István király lánytestvérének a fia volt, egyáltalán nem vette figyelembe a magyar főurak kéréseit, s az özvegy királynét is Veszprém várába záratta, így hamarosan menekülnie kellett.
A helyére István másik lánytestvérének a férje, Aba Sámuel került, aki vélhetően kun vagy kazár származású lehetett, s Kézai Simon egyenesen Attila leszármazottjának tartotta. Mások szerint hvárezmi származású volt, de mindenképpen keleti, szemben Péterrel, akinek apja velencei dózse volt, akit egyébként szintén elűztek.
1041-ben tehát elűzték Pétert, aki III. Henrik német királytól kért segítséget, s Henrik már régen szerette volna a hűbéresévé tenni a magyar királyt.
Ekkor került Aba Sámuel a magyar trónra, aki azonban semmibe vette István törvényeit, s az általános adófizetés híve volt, amely nem tetszett a főuraknak. Aba azonban nem engedett, sőt egy Marosváron tartott tanácskozáson 1044-ben, félszáz főurat le is kaszaboltatott, azzal a felkiáltással, hogy összeesküvők.
Ilyen körülmények között érkezett el 1044 nyara, amikor Henrik újra megtámadta az országot. Újra, hiszen 1042-ben és 1043-ban Aba Sámuel sikeresen verte vissza a támadásokat, most azonban a főurak egy része elpártolt tőle. Ebben persze az is szerepet játszott, hogy többször is próbált békét kötni a császárral, s eközben olyan területeket is felajánlott engedményként, amelyeket még Szent István foglalt el.
A német király a félszáz főúr lekaszabolásra hivatkozással 1044 júniusában Sopronnál nyomult be az országba, majd Győr felé vonult, s gyorsan átkelt a Rábca és Rába folyókon. Henrik bajor ellenzéke kapcsolatban állt Aba Sámuellel, s azt a hírt küldték, hogy a német sereg nem túl nagy létszámú. Ennek elsődleges oka az volt, hogy 1043-ban Csehországban és Németországban nagy éhínség dühöngött, s a lakosságnak akár harmada is odaveszhetett.
Aba úgy döntött megütközik az ellenféllel. Egyes krónikák szerint akár 200.000 fős seregek is lehettek, míg más (visszafogottabb) krónikák 18-20 ezer főre becsülik a seregeket. A német seregben ott volt Gebhard a harcias regensburgi és Bruno würtburgi püspök, valamint Adalbert osztrák őrgróf és Bretiszláv cseh herceg is. Aba követeket küldött Henrikhez, amelyben békét és engedményeket ajánlott, cserébe a magyar rendbontókért. Ugyanakkor ismerve Henriket, a seregeit Kapuvár környezetében gyülekeztette. A németek meglepődtek Kapuvár erős védettségén, de a seregükben lévő magyarok segítségével meg tudták kerülni a város védelmét, s jelentős élelmiszermennyiséghez is jutottak.
Végül Henrik a mai Ménfőcsanak közelében összecsapott az őt már váró magyar sereggel. Egyes krónikák szerint a harc kezdetekor egy hatalmas szélvihar támadt, amely megakadlyozta a magyar harcmodorra annyira jellemző nyílharcot, így azonnal hátrányba kerültek. A két sereg közel azonos nagyságú volt, de a németek az ilyen nyílt harcokban gyakorlottabbak voltak, s számtalan magyar főúr átállt a német oldalra vagy egyszerűen cserben hagyta a magyar királyt. Ez végül döntőnek bizonyult, mert amikor a magyar sereg egy része megfutamodott, a királynak is menekülnie kellett. Egyes krónikák szerint már a csatamezőn elfogták és megölték, mások szerint egy közeli faluban fogták el és ölték meg, míg az is lehet, hogy egészen Füzesabonyig menekült, s ott ölték meg. A krónikák szerint lefejezték.
A holttestet először a feldebrői kolostorban helyezték el, majd évekkel később, amikor a sírt felnyitották, azt látták, hogy sebei begyógyultak, így átvitték az abasári monostorba, s a nép szentként kezdte tisztelni.
A csata és a magyar király halála után Péter a német királlyal Fehérvárra vonult, ahol ismét magyar királlyá emelték, Henrik személyesen ültette a trónra 1044 júliusában. Henrik elérte amit szeretett volna, hiszen Péter a német jogot léptette életbe az országban és 1045 május 26-án pünkösdkor, Péter kérésére Henrik újra az országba jött, egy aranyozott lándzsát és a koronáját ajánlotta fel a Henriknek, vagyis hűbéresnek ajánlkozott.
Mindez azonban csak két évig tartott, mert Vazul száműzött fiai visszatértek, s Péternek újra menekülnie kellett.
A ménfői csatával kapcsolatban jelentek meg az első írott magyar járványügyi intézkedések is: „A halottak bűze miatt két hónapig ember nem kelhetett át azokon a részeken, ugyanis az íjászok megölték őket.”
