Szent István király uralkodása I. - az első évtizedek
Gizella bátyjának haláláig (1024) jó kapcsolatban volt a császársággal, de Konrád (tartva Gizella fiának esetleges trónkövetelőként való fellépésétől) többször is hadat vezetett Magyarország ellen, István azonban a felégetett föld taktikáját alkalmazva tulajdonképpen legyőzte. Az ország erejét jól mutatta, hogy képes volt visszaverni Európa legerősebb birodalmának támadását.
Közben ekkortájt, a 1020-as években, a király egészsége megromlott, s évekig szinte folyamatosan betegeskedett, majd valamelyest felerősödött. Imrét viszont 1031. szeptemberében egy vadászat közben halálra sebezte egy vadkan, amely újra megbetegítette a királyt.
Imre herceg halála után Konrád el is vesztette az érdeklődését az ország iránt, hiszen már nem volt ott a fiú örökös, aki veszélyeztethette volna a hatalmát. István tehát fiú örökös nélkül maradt, amely tovább mélyítette gondjait.
A közeli rokonokban nem igazán látott olyan személyt, aki alkalmas lett volna az uralkodásra, hiszen apja fiútesvérének fiai közül László még pogány volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény, s annak is csak alig. Így esett a választása egyik lánytestvérének a fiára, akinek apja korábban a velencei dózse volt, amíg az 1020-as években fel nem lázadtak ellene és el nem űzték. István nővére, valamint fia és lánya, a magyar királyi udvarba menekült.
A király döntése ellen Vazul lépett fel először, aki merényletet tervezett, majd hajtott végre István ellen. A király ezért uralkodásra alkalmatlanná tette, megvakítatta és (egy jóval későbbi forrás alapján) fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiai, Levente, András és Béla pedig száműzetésbe kerültek.
Közben Gizella és Péter között is elmérgesedett a viszony, hiszen az Altaichti Évkönyv szerint Péternek esküt kellett tennie, hogy „úrnőjét, a királynét [Gizellát] mindig tisztelni fogja, s azokból, amiket neki a király adott, semmit elvenni nem fog, ha annak [Istvánnak] halála után az Úr adományából az [Gizella] még élni fog. Hogy ez még erősebb legyen, esküjéhez hozzátette: ő mindazokkal szemben, akik ellene [Gizella ellen] ármánykodni merészelnének, képessége és tudása szerint segítségére lesz; s e szavakra mindazok megesküdtek, akik az ország főemberei voltak.”
Péter hasonló korú lehetett, mint amennyi Imre lett volna, s feltehetően annak tudatában, hogy a király őt szánja utódjának, s annak tudatában, hogy egy dózse fia volt, gőgös és zsarnokoskodó természetű lehetett. Ráadásul Péter apját a német császár űzte el, s Gizella német volt.
A királyné németsége egész életében fontos elem megmaradhatott, hiszen az általa és udvarhölgyei által himzett miseruhán István kezébe a német lándzsát hímezték, amelynek a magyar király számára nem igazán volt szimbolikus jelentése.
A király halálát talán a legrészletesebben a Hartvik-legenda írja le, amelyet Hartvik csanádi püspök írt le Könyves Kálmán kérésére két korábbi legendát (a nagyobb és kisebb legendát) is beleszőve a művébe, amely összefogta a két másik legenda történeteit és ki is egészítette azt. III. Ince pápa végől ezt fogadta el 1201-ben szertartásbeli olvasményként, így ez a "hivatalos" változat.
Imre herceg halála után nem sokkal a király már veszített az életerejéből és sokszor már a lábára sem tudott állni.
A legenda szerint négy olyan nemes, aki még nem volt hithű keresztény, egy merényletet tervezett a király ellen, amelyet egy orgyilkos hajtott volna végre. Az est leszálltával az orgyilkos behatolt a királyhoz a köpenye alá egy kardot elrejtve. A király éppen pihent, amikor a penge lehullt és a földöz ütődve megpendült. A király felriadt a hangra, s bár tudta jól a hang okát, megkérdezte mi történt. Az orgyilkos megrettenve bevallotta tettét és térdre esett a király előtt, akinek átkarolta a lábát és kegyelemért könyörgött.
István a kegyelemért könyörgőt kihallgatta és megbocsátott neki. Másnap a király parancsára a megbízókat felkutatták és el is ítélték - látásuktól megfosztották őket, kezüket pedig levágták.
Ennek a merényletnek akár szakrális oka is lehetett, hiszen a sztyeppei népeknél az uralkodót 40 év uralkodás után megölték vagy feláldozták. István 997-ben lépett trónra, s ha a merénylet ez a 1037-ben történt, akkor letelt a bűvös 40 év.
A király, halála előtt érezte hogy közeleg a vég, s ekkortájt erősödött meg végleg az elképzelése, hogy nővérének a fiát választja utódjának, így magához szólította a püspököket és a hithű főurakat, hogy az elképzelésről kikérje a véleményüket. Ekkortájt Péter már régen Magyarországon élt, s a király korábban kinevezte serege egyik vezérének.
Az idős István hosszú betegség után, Nagyboldogasszony napján, 1038. augusztus 15-én elhunyt. Talán 65-70 éves lehetett, amely abban a korban szokatlanul magas életkornak számított. Mivel napokkal korábban érezte, hogy itt a vég, sokat imádkozott, hogy Mária mennybemenetelének a napja legyen életének az utolsó napja.
A halálának a helyét nem ismerjük, egyesek szerint Esztergomban vagy Budán halt meg, mindenestre a székesfehérvári bazilikában van eltemetve.
Az első király története azonban még korántsem ért véget, hiszen fél évszázad sem telt el, amikor Szent László lovagkirály 1083-ban szentté avattatta VII. Gergely pápa engedélyével - de erről majd később ...
