Anglia első normann származású királya 1066-ban lépett trónra a hastingsi csata után, amikor éppen Szent István király unokáját, Edgar angol királyt taszította le a trónról.
Ma Hódító Vilmosként ismerjük, de abban a korban Fattyú Vilmos volt a közismert neve.
A viking származású, franciául beszélő király, Róbert normandiai herceg fiaként született, de az anyja nem hercegnő volt, hanem feltehetően egy cserzővarga lánya, aki azonban olyan gyönyörű volt, hogy a herceg első látásra beleszeretett, miközben a lány a folyóban a ruháját mosta.
A herceg és Herleva gyermeke lett Vilmos, aki szinte egész életében emlékeztettek fattyú mivoltára, persze csak óvatosan. Sok évvel később Alençon városa, miközben ostromolta a várost, állatbőröket rakott a falakra célzás gyanánt, mire Vilmos elfoglalta a várat és 32 várvédőnek levágatta kezét és lábát.
Mindez annyira hatásos volt, hogy a közeli Domfront városka azonnal megadta magát harc nélkül is.
Persze az ő születése utána szülei útjai szétváltak, s féltestvérekkel gyarapították a családját.
Vilmos alig hétéves volt, amikor apja elzarándokolt Jeruzsálembe, amely akkortájt az öngyilkossággal felérő cselekedet volt - talán nyomta a lelkét, hogy igen furcsa körülmények között lett Normadia hercege, amikor bátyja hirtelen meghalt.
Mivel apja eltűnt a színről, a nemesek egymást ölték (olykor szó szerint) Vilmos kegyeiért, miközben olykor őt is meg akarták ölni. Végül, hosszú évek után elmenekült Normadiából, de egy év múlva visszatért és a francia király támogatásával minden ellenfelét legyőzte.
Szövetségesre volt szüksége, így 1049-ben feleségül vette Flandria grófjának lányát, Matildát. Persze ez sem ment könnyen, mert Matilda először nemet mondott, mire Vilmos a hajánál fogva lerángatta a lováról ... s úgy tűnt ez a taktika bevált. Gyengéd, szeretetteljes kapcsolatuk volt, s Vilmos sohasem csalta meg Matildát. (Alfred Guillard festménye Matildáról)
Felesége erőskezű nő volt, s amíg ő háborúskodott, ő rendet tartott otthon.
A pápa azonban nem akarta megáldani a házasságukat, de Vilmos csak széttárta a kezét - rendben van, akkor enélkül.
A király nem volt hatalmas termetű, de termetes, parancsoló hangú ember volt, s rendkívül ügyes harcos.
Hitvalló Edvárd 1051-ben őt jelölte ki örökösének, majd ezt megváltoztatta, s Harold lett az örökös, amikor 1066 januárjában meghalt. Vilmosnak nem tetszett, hogy lemaradt az angol trónról, s közben Harold testvére Tostig is magának követelte a trónt, ahogyan a norvég király, Harald Hardrada is.
Harold felkészült arra, hogy Vilmos megtámadja a trónért, de hónapokig nem történt semmi - a normann herceg türelmes volt.
Eközben Tostig és a norvég király összefogtak és megtámadtak Észak-Angliát, s Haroldnak kezelni kellett a helyzetet, ezért északra küldte az embereit. Legyőzte őket, sőt mindkettőt megölte a Stamford Bridge-i csatában. Eközben azonban Vilmos átkelt a La Manche-csatornán, 1066. szeptember 28-án partra szállt Angliában és Hastingsbe ment. Biztosra akart menni, így embereit kiküldte a környező településekre fosztogatni, amellyel megfélemlítette a lakosságot és maga felé csalta Haroldot.
Harold serege egy egész héten keresztül keményen menetelt, így eléggé fáradtan ért Hastingshoz.
A csata (amely Hastingtól néhány kilométerre zajlott) reggel kilenckor kezdődött és egész nap tartott, de közvetlenül az összecsapás előtt Vilmos udvari bohóca, Taillefer rohant a csatatérre és gúnyolni kezdte az angolokat. Végül az egyik angol nem bírta tovább odarohant, de a bohóc levágta, miközben énekelt tovább. Erre már a csata valóban megkezdődött.
Az első időszakban az angolok visszaverték a normannok támadását és elterjedt a hír, hogy Vilmos is meghalt. Ő azonban az első sorokhoz lovagolt és megmutatta arcát, amely fellelkesítette katonáit. A csata egész álló nap tartott, s Harold királyt valóban megölték, egy nyílvessző fúródott a szemébe.
Az angolok a királyuk halála után lassan feladták a harcot. Vilmos megparancsolta az embereinek, hogy hagyják az angolok holttestét a csatatéren. A király édesanyja a fia súlyának megfelelő aranyat ajánlott, ha eltemetheti, de Vilmos hajthatatlan volt. Végül a holttesteket az óceánba dobatta.
Persze ő sem állt messze a haláltól, hiszen a krónikák szerint három lovat is kilőttek alóla. A csata után London felé indult, s útközben raboltak, gyújtogattak és fosztogattak. Már december volt, mire Londonba értek, ahol közben királlyá választották Vasbordájú Edmund és Szent István unokáját, Ágota hercegnő fiát Edgar Ætheling-et, aki alig néhány hónapig uralkodott.
Amikor azonban odaért, a korábban királlyá választott Edgar és számos nemes hűségesküt tett neki. Vilmos kivételesen nagylelkű volt és sokan megtarthatták a földjeiket.
1066. karácsonyán pedig amikor angol királlyá koronázták, a tömeg éljenezni kezdte az új királyt,s a normannok nem értették mi történik. Támadásnak vélték a hangos éljenzést s számos épületet felgyújtottak. (Severino Baraldi festményén)
Vilmos alaposan felkészült, így többszáz kisebb-nagyobb várat építettett, amelyek közül a leghíresebb a White Tower, London központjában. A nemességet lassan jórészt lecserélte, s Anglia királyának palotájába főként csak francia szót lehetett hallani. Vilmos megpróbált megtanulni angolul, de kevés sikerrel, amelyhez annak is köze lehetett, hogy írástudatlan volt.
A kegyetlen harcos viszont felszabadította az országban élő rabszolgákat, akik a népesség ötödét tették ki. Eltörölte a halálbüntetést is, de helyette megvakították és kasztrálták a bűnözőket. Pár hónapnyi angol uralkodás után hazament Matildához és féltestvérét, Odot hagyta maga helyett, aki azonban korántsem volt olyan harcos, mint ő. Így Vilmos visszatért és újra rendet tett.
Leverte a lázadásokat, majd hazament Normadiába. Pár hónappal később azonban újra vissza kellett jönnie, újabb lázadások törtek ki. Edgar Ætheling, akit előtte királynak nyilvánítottak egy sereggel megtámadta Yorkot és el is foglalta. A nemesek újra Edgart kiálltották ki királynak.
Vilmos újra visszatért és a lázadók elmenekültek, nem akartak vele összecsapni. A király kisebb csapatokat engedett északra, akiknek rabolni, fosztogatni és ölni kellett. Ez olyan jól sikerült, hogy országos éhezés tört ki, amelyben felütötte a fejét a kannibalizmus is. Közel százezren haltak meg.
Edgar Ætheling próbálkozott még egy ideig, de be kellett látnia, hogy nincs elegendő támogatója. Vilmos újra visszatért Normadiába, majd 1075-ben saját grófjai közül támadta meg kettő. A két grófot legyőzte, de a francia király serege is megjelent, aki viszont őt győzte le. Hazatért Normadiába, majd békét kötött a francia királlyal, Fülöppel, az egyik árulót lefejezte, a másikat börtönbe zárta.
Közben a legidősebb fia, Robert szállt szembe vele, s egy csatában majdnem megölte, de egy angol katonája feláldozta magát érte. Végül Vilmos győzött és békét kötött a fiával.
Közben a skótok betörtek az egyébként is meggyötört Észak-Angliába és portyáztak Vilmos viszont magával vitte fiát, Robertet is és őt küldte a skótok ellen. Valamit tanulhatott az apjától, mert hamarosan elzavarta a skót sereget.
Minden jól alakult, de ekkor felesége, Matilda elhunyt.
Fia látta, hogy apja már nem a régi, így szövetséget kötött Fülöp francia királlyal, az apja ellen. A fiatal korában félelmetes megjelenésű harcos már erősen elhízott és nem féltek tőle az emberek, úgy mint régen. Annyira kövér volt, hogy a francia király egy szülés előtt álló kismamához hasonlította.
Maga Vilmos is tudta, hogy le kellene fogynia, de nem sikerült. Egyes források szerint kerülte a szilárd ételeket és csak folyadékot vett magához, nem ivott mást csak bort és egyéb szeszes italokat. Mindez nem segített, de cserébe károkat is okozott a szervezetében.
Ekkortájt már a lovára is alig tudott felülni.
Ő azonban nem adta fel, s maga vezette a seregét a fia és szövetségesei ellen 1087-ben, amikor egy baleset történt. A lova olyan erősen megdobta, hogy a király alig tudott fennmaradni a lován, de a nyereg egy kiálló része felszakította a hasát.
Hetekig szenvedett, de végül 1087. szeptember 9-én belehalt a sérüléseibe. A halála után a szolgák és kísérők minden mozdíthatót elloptak: fegyvert, ruhát, bútort ...
Az egyik szemtanú szerint a király holtteste szinte teljesen le volt meztelenítve, mindenétől megfosztották. A temetése azonban még rosszabbul sikerült.
A teste olyan nagy volt, hogy nem fért bele a sírba, amelyet készítettek és a papok mindent megtettek, hogy erőltessék a temetést. Olyan erősen próbálták beletuszkolni a sírba, hogy a hasfala felszakadt, szinte felrobbant és a tartalma szétszóródott. A már napok óta halott királyból olyan erős, átható szag áradt, hogy a gyászolók menekültek a szobából.
Lehetséges, hogy Hódító Vilmos Anglia egyik leghíresebb királya, de őt ez kevéssé érdekelte, ő elsősorban normann hercegnek tartotta magát.
