II. Henrik angol király leghíresebb fia, Oroszlánszívű Richárd hazafelé tartott a harmadik keresztes hadjáratból, de a tengeribetegségre hajlamos király nem akart egész úton hajózni. A templomos lovagnak álcázott király négy társával elhajózott Korfuról, de a hajó Aquileia közelében tönkrement, majd egy kalózkapitány (némi vita után) elvitte Raguzáig, ahonnan szárazföldön indult hazafelé.

A partraszállás után húsz társával indult Anglia felé álruhában. Egyes források szerint templomos lovagoknak öltöztek, mások szerint zarándokoknak. Raguzában keltettek némi feltünést, mert jelentős összeggel támogatták meg az ottani egyházat. Végül mégis tovább hajóztak, de Isztria partjainál szenvedtek. Ekkor Richárd úgy döntött, hogy Matilda nevű lánytestvére férjének, Oroszlán Henrik szász és bajor hercegnek a birtokaira tart.

Újra álruhába öltöztek, s egy híres keresztes lovag Béthune-i Balduin kíséretének adták ki magukat, akinek áthaladást kértek a Göritz grófjától.

A gróf azonban gyanút fogott, s el akarta fogni a királyt, azonban az elfogására küldött normann lovag, Argentani Roger lojális maradt a királyhoz, így segített neki továbbszökni. Már majdnem karácsony volt, amikor elérték Bécset, ahonnan feltehetően Magyarország vagy Csehország felé akartak haladni, ahol szövetségesek irányítottak. Egy időre megpihentek Bécsben, egy fogadóban.

Bécsben azonban Ausztriai Lipót volt az úr, akit Richárd előző év júliusában nagyon megbántott, megalázott, amikor az osztrák herceg kitűzte Akkó falaira a zászlaját, de az angol katonák a várárokba hajították azt. Richárd pedig szó nélkül hagyta.

Lipót közben megtudta Göritz gróftól, hogy feltehetően Oroszlánszívű Richárd tart Bécs felé, így az osztrák herceg figyelt. Még erre sem volt nagyon szükség, mert a királlyal tartó fiatal szolga mindenhol bizánci arannyal fizetett, ráadásul Richárd feltűnő, drága kesztyűben járt-kelt, így az osztrák katonák 1192. december 21-én Erdbergben elfogták, s a királyi gyűrűről pedig azonosították.

Richárd Dürstein várába került fogságba, majd VI. Henrik német-római császár 1193. március 28-án átszállíttatta Speyerbe, ahol egy koncepciós per várt rá. A vád szerint ő gyilkoltatta meg Montferrati Konrád jeruzsálemi királyt és a már említett zászlógyalázás is őt terheli.

Richárd ez utóbbit elismerte, majd a császár lábához vetette magát, mert érzékelte, hogy meggyőzhető. A császár el is állt a pertől, de továbbra is fogságban tartotta az angol királyt. Valójában VI. Henriknek az volt a problémája, hogy a Plantagenet-ház segítette Oroszlán Henriket, aki Richárd sógora volt.

Előbb Trifels várába vitte, ahol láncra verve tartották, majd Hagenauba vitték. Ausztriai Lipót és Henrik császár közel hat héten keresztül alkudoztak arról, mennyi váltságdíjat kérjenek. Közben III. Celesztin pápa kiközösítette Lipót herceget, mert egy keresztes lovag fogvatartása ellentétes volt a joggal.

Közben Richárd sem unatkozott, hiszen sok angol hatalmasságnak írt, s az angolok mindent megtettek a váltságdíj összegyűjtéséért. A templomok arany- és ezüstkelyheit is beolvasztották, sőt különadót is kivetettek a már egyébként is megsarcolt népre. Még a szerzetesrendek is fizettek adót – jórészt természetben.

A császári hivatalnokok Londonba utaztak, ahol lemérték a begyűjtött aranyat, ezüstöt és más értéktárgyakat, majd elszállították a Szent Pál-székesegyházban őrzött hatalmas váltságdíjat.

Persze Richárd itt is romantikus lélek volt, s megírta a Ja nus hons pris vagy Ja nuls om pres ("Nincs ember, aki börtönben van") című művét, amely féltestvérének, Marie-nek szól. Mivel ideje volt, a dal elkészült francia és okszitán változatban is. Eleinte királyként bántak vele, majd Dreux-i Fülöp , Beauvais püspöke javaslatára már kevésbé, hiszen láncra verve tartották, „olyan súlyosan, hogy egy ló vagy szamár nehezen tudott volna elmozdulni alattuk" - mondta maga Richárd.

A váltságdíj összege végül 150.000 márkát (100.000 font ezüstöt, más források szerint 35 tonna ezüstöt) tett ki, amely az angol korona akkori éves bevételének kétszerese-háromszorosa volt. Feltétel lett volna még, hogy Richárd húga, Eleonor menjen feleségül Lipót fiához, Frigyeshez, de ez végül nem teljesült.

Mivel minden rendben volt, így a császár üzent Aquitániai Eleonórának, aki már korábban Németországba utazott, s aki 1194. február 4-én magához ölelhette a fiát.

De ez még ez sem volt elég, hiszen Anglia a Német-római Birodalom hűbérbirtoka lett, s Richárd még a királyi jelvényeket is átadta a császárnak. A hatalmas váltságdíj lett az alapja a bécsi pénzverdének és az új városfalak építésének is, ahogyan Wiener Neustadt és Friedberg városok is ebből alapítódtak.

Közben János, az öccse és Fülöp francia király 80.000 márkát ajánlott fel, ha fogságban tartják 1194 őszéig, Mihály-napig, de a császár nem fogadta el az ajánlatot. A pénz végül Richárd felelősségére indult útnak, de odaért, s így a király kiszabadult. Ekkor írta Fülöp Jánosnak, hogy „Nézz magadba, az ördög elszabadult”

1194. március 13-án lépett újra angol földre, hogy aztán rendet tegyen. Öccse a távollétében fellázadt, Fülöp Ágost francia király pedig a normandiai birtokait támadta meg. Április 17-én másodszor is megkoronázták és hozzákezdett rendet tenni.

djp