Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

IV. Iván - ahogyan Rettegett lett

2022. március 27. - DJP

Rettegett Iván életének első szakaszában még nem volt "a" Rettegett, de aztán sok minden megváltozott. Valójában persze már a trónra kerülése is vészjósló volt, hiszen a koronázásának az évében egy hatalmas tűzvész volt Moszkvában, s mivel a város jórészt fából épült, rengeteg épület szinte porig…

Tovább

Mátyás megkoronázása a Szent Koronával

Mátyás uralkodásának első évei eléggé eseménydúsan teltek, hiszen alig tizenöt éves volt, amikor királlyá kiáltották ki a Duna jegén, miközben ő éppen Podjebrád György vendégszeretetét élvezte Prágában. Igaz, tulajdonképpen örülhetett, mert bátyját kivégezték, s ő csak azért nem került a sorsára,…

Tovább

A koronázatlan királynő - Lady Arbella Stuart

I. Erzsébet halálával kihalt a Tudor-ház, amely összesen hat uralkodót adott Angliának, három férfit és három nőt, s ez utóbbiak a korban rendkívül szokatlan módon egymást váltották a trónon. Mindhárom királynőnek szoros kapcsolata volt a kivégzésekkel, sőt az uralkodói kivégzésekkel.

Tovább

Janus Pannonius halála

Az első név szerint ismert magyar költő, a magyar reneszánsz kiemelkedő képviselője, Kesicén vagy Csezmicén, a Duna-Dráva torkolatvidékén, a mai Horvátország területén született 1434. augusztus 29-én Vitéz Borbála és Csezmiczei János fiaként. Még kisgyermek volt, amikor édesapja meghalt 1440 körül,…

Tovább

Az utolsó Tudor-uralkodó halála

Boleyn Anna lánya Angliában példátlan módon, két női uralkodót követve került a trónra nővére, I. Mária után, s elődje véres katolicizmusát felváltotta a véres protestantizmusa. A nem sokkal korábban még a kivégzésére váró fiatal lány egy feltörekvő birodalom uralkodója lett, de három elődje rövid…

Tovább
süti beállítások módosítása