A breton örökösödési háború vagy ahogyan a franciáknál ismert, a két Johanna háborúja, két és fél évtizedig tartott, s a Bretagne feletti uralom kérdését szerette volna eldönteni.

Már közel másfél évtizede zajlott a háború, amikor újra sor került Rennes ostromára, amelyet 1341 tavaszán Jean Montfort ostromolt, majd foglalt el, de a következő évben egy néhány napos ostrom után a Blois-ház csapatai visszafoglalták.

Ezután hosszú évekig nem került sor újra összecsapásra, majd a poitiers-i csata után Henry Grosmont, Derby grófja és Lancaster hercege ostrom alá vette 1356 október 3-án. Azt remélte ettől, hogy a háborút gyorsabban be tudja fejezni.

Bár jelentős számbeli fölényben volt (a gyenge helyőrséggel szemben talán négyezer fős sereget tudott felmutatni), de nem akart harcot, inkább a lassabb, de biztosabb módszert, a kiéheztetést választotta. Blokád alá vette a várost és várta a fejleményeket.

Közben II. (Jó) János francia király az angolok  fogságába esett, s néhány nemes (többek között  XII. Guy de Laval Jean Ier de Rohan vikomt) Rennes-ben talált menedéket, s meg akarták védeni Henry de Grosmont seregétől Pierre de Laval, Rennes érseke kérésére.

Hónapokig tartó patthelyzet alakult ki, majd 1357. februárjában Rennes lakói neszeket hallottak a föld alól, amely azt mutatta, hogy Lancaster hercege alagutakat furat, amelyen esetleg be tudnak jutni a város szívébe. A várost ekkor Guillaume de Penhoët, becenevén Tors Boiteux védte, aki parancsba adta, hogy a sáncokhoz közeli házakban akasszanak fel fémgolyókat tartalmazó tálakat, amelyek jól kimutatták az alagút fúrásával kapcsolatok földmozgásokat.

Amikor kiderült, hogy hol érkeznek a betolakodók, akkor egy ellenaknát ástak, s az I. Bertrand Saint-Pern városparancsnok alatt szolgáló katonák lemészárolták az alagútban érkezőket, majd felgyújtották a tartóoszlopokat és tartógerendákat.

Alain Bouchart Grandes Chroniques de Bretagne című művében az ellenakna helyét a Saint-Sauveur-templom belsejében helyezi el, közvetlenül a feszület alatt - nem tudni ez mennyire fedi a valóságot.

A kápolnában található a Szűz és a gyermek szobor a legendák szerint életre kelt, s megmutatta hol kell ásni - a szobor neve mindenesetre Csodák és Erények Boldogasszonya lett.

Persze Lancaster hercege ezután sem volt tétlen. Amikor az alagút terve megbukott az éhezésre koncentrált, s a legenda szerint egy hatalmas (Michel de Mauny szerint 2000-4000 állatból álló) disznócsordát küldött a Mordelaise-i kapu elé, amellyel az éhező városlakókat akarta ingerelni.

A terve azonban balul sült el, mert amikor de  Penhoët kapitány észrevette a szándékait, egy jókora kocát kötött ki a kapuhoz, amely a kiáltásaival magához csalogatta a disznókat, amelyek olyan gyorsan beszaladtak a városba, hogy az angoloknak esélyük sem volt reagálni.

A sáncok és várfalak tetején nézelődő városlakók pedig hangos nevetésbe törtek ki, hogy a csel visszajára fordult. Egyesek még oda is szóltak az ostromlóknak: "Tartozol nekünk a bérrel, mert mi most a disznópásztoraid vagyunk!"

A helyzet tovább javult, amikor hamarosan megérkezett a városba a kor egyik leghíresebb harcosa, Bertrand Du Guesclin. S nem egyedül és nem üres kézzel érkezett, hiszen egy kocsinyi élelmiszert is hozott.

Lancaster hercegének a figyelmét egy hamis hírrel elterelte, mely szerint egy csapat német zsoldos közeledik, így gond nélkül be tudott jutni.

Érkezése bátrabbá és bizakodóbbá tette a többieket is, s számos alkalommal voltak kisebb összecsapások és párbajok a felek között. Bertrand Du Guesclin az egyik párbaja során az angol Bramborc ellen tüntette ki magát.

Az ő jelenléte sokat jelentett a városlakóknak, hiszen több hirtelen támadást is fel lehet jegyezni a vezetésével. Egy alkalommal 100 franciával éjszaka támadt az alvó angolokra, s közel kétszáz angol lovas halt meg, amikor felgyújtották a sátraikat. Az angolok több alkalommal támadtak, de Bertrand minden alkalommal visszaverte őket. Amikor az angolok ostromtornyokat építettek, ő 500 számszeríjásszal lövette az angolokat - kénbe mártott nyílveszőkkel.

A források eltérnek az ostrom további eseményeiről, de a sokféle történet alapján úgy tűnik, hogy 1357. július 5-én ért véget az ostrom, a túlerő végül győzött. Az angolok 100.000 écu váltságdíjat kaptak, amelyből 20.000 készpénzben volt a katonák számára.

djp