Delján Péter egy bolgár trónkövetelő volt, akit egy rövid időre cárrá is választottak, egy zűrzavaros időszakban.

Édesapja Gavril Radomir (későbbi) bolgár cár volt, aki az egyik leghíresebb cár, Sámuel fia volt, az édesanyja pedig Géza egyik lánya, akit a bolgár források Magyar Margit néven ismernek. Egyes elképzelések szerint az eredeti neve Judit volt, aki korábban I. (Bátor) Boleszláv felesége volt, de feltehetően Géza egy másik lányáról van szó.

Gavril Radomir és Margit öt évig éltek együtt, majd 1000-ben a cár elűzte a feleségét, aki akkortájt már állapotos lehetett. Ennek oka nem a feleségben keresendő, hanem abban, hogy a magyarok nem siettek segítséget nyújtani a bolgároknak a bizánciak ellen.

Az édesanyja a magyar királytól (a testvérétől, a későbbi Szent Istántól) egy birtokot kapott, ahol aztán 1001-ben megszületett a kisfiú, Delján Péter (Petrosz Deleanosz). Ezt megerősíti Devoli Mihály görög püspök, aki a 12. század elején kiegészítette Scylitzes János krónikáját. Ebből jutott a híres örmény történész, Nikohios Adonz arra a következtetésre, hogy Delján Péter a két királyi család leszármazottja volt. (Mások szerint szélhámos volt, de azt nem tudták komoly érvekkel alátámasztani.)

A kisfiú Magyarországon nevelkedett, miközben nagyapja, Sámuel cár komoly vereséget szenvedett a bizánciaktól (a magyar király hathatós közreműködésével), majd hamarosan a bolgár birodalom is elbukott. Egyre másra jelentek meg a trónkövetelők, akik azonban csak néhány hónapra, esetleg egy-két évre tudták megszerezni a hatalmat.

Közéjük tartozott Péter is, aki Magyarországról 1040-ben Belgrádba ment, ahol kijelentette, hogy a korábbi cár, Gavril Radomir fia (amely feltehetően így is volt), s az ott élő jelentős számú bolgár királlyá (cárrá) kiáltotta ki.

Tulajdonképpen ekkor vette fel a Péter nevet is, majd visszatért a bolgár birodalomba és egy felkelést robbantott ki a bizánci uralom ellen. Ennek egyik célja a bolgár földekre kivetett monetáris adó volt, amely komoly elégedetlenséget váltott ki a lakosságban.

Delján tudatosan választhatta ki Péter nevet, hiszen így közvetlenül utalt a korábban uralkodott (fenti képen lárható) I. Péter cárra, aki hosszú időre békét hozott a bolgár területekre, mellesleg a leghosszabban uralkodó bolgár cár volt. Főleg feltünt ez I. Péter apjának, Simeonnak a pusztító háborúi után.

A Delján Péter vezette lázadók dél felé vonultak, s Nišen keresztül elérték egészen Szkopjét, amely a korabeli Bulgária egyik legfontosabb városa volt.

Közben azonban Tihomir tábornokot is királynak nyilvánították.

Delján a táborába hívta Tihomirt, s a két sereg egyesült, miután Delján Péter egy nagyon hatásos beszédet tartott, amelyben felhívta a figyelmet a kettős hatalom veszélyeire. Így őt választották egyedüli uralkodónak, a viszálykodás elkerülése érdekében. A biztonság kedvéért azonban (Delján tudtával) Tihomirt kivégezték - megkövezték vagy lefejezték, a források eltérően nyilatkoznak az ügyben.

Ekkorra Delján már 'autokrata lett', ahogyan ezt egy bizánci krónikás is megírta.

Az egyesülés (és az ellenlábas halála után) a hadsereg Thesszalonikibe indult, ahol akkoriban IV. Mihály bizánci császár uralkodott. A császár elmenekült a lázadók elől, így a lázadók elfoglalták Durazzot és egészen Thesszáliáig jutottak.

A sikeresnek tűnő lázadás híre hamar eljutott egészen Örményországig, ahol a bolgár Comitopoul-dinasztia utolsó királyának a leszármazottai éltek, mint a bizánci császár kegyencei. Közülük Alusian, egy korábbi király fia 1040 szeptemberében váratlanul megjelent Delján Péter táborában és szervezkedett a lázadók között. Azt tervezte, hogy egy megfelelő pillanatban bejelenti a személyazonosságát, s maga mellé fordítja a hadsereget.

Delján Péter nem merte (s nem is akarta az unokatestvérét) elfogatni, s főként kivégezni, mint Tihomirt, hiszen egy uralkodó fia volt, így újra kettős hatalom alakult ki a hadsereg élén. A megállapodás szerint Delján Péter maradt a legfőbb vezető, de Alusian is komoly hatalmat kapott. Ez aztán a későbbiekben is fontos szerepet játszott. (Mellékes körülménynek tűnik, hogy Alusian apja úgy lett cár, hogy meggyilkolta az őt korábban a biztos haláltól megmentő Gavril Radomirt, így sokra talán nem lehetett számítani Alusiantól sem.)

A lázadók létszáma akár a 80.000 főt is elérhette, s egyes források szerint a két vezér közel egyforma méretű sereget vezetett.

Alusian azonban csak szóban volt jó hadvezér, a gyakorlatban nem igazán, így az erőtlen és sokszor meggondolatlan parancsnoksága miatt a thesszaloniki csatában nem győzhettek. Ennek eredményeképpen a csata a bolgárok súlyos vereségével végződött, amely közel tizenötezer fős veszteséget és közel ugyanennyi fogságba esettet jelentett. A hadsereg többi része Alusian vezetésével visszavonult.

Meglepő (vagy talán nem is meglepő) módon Delján Pétert hibáztatták a vereség miatt - Alusian nagyon jó volt a szócsatákban.

Alusian 1041 szeptemberében aztán egy megbékélési vacsorára hívta a Delján Pétert, ahová ő, a legfontosabb támogatóival érkezett. A vacsora békés hangulatban telt, amíg Delján Péter és támogatói le nem részegedtek, de akkor Alusian emberei rátámadtak és megvakították, sőt egy bizánci filozófus szerint az orrát is levágták egy konyhakéssel, amely a megszégyenítést jelentette a korban.

Delján a korabeli gondolkodásmód szerint megvakítva alkalmatlanná vált az uralkodásra, így Alusian már egyedül vezethette a lázadókat. A bolgárokat azonban nagyon zavarta, ahogyan Delján Péterrel eljárt, így hamarosan a bizánci császárnál keresett menedéket a saját katonái elöl. A mai Észak-Görögországba ment, ahol IV. Mihály akkoriban lakott és aki melegen üdvözölte korábbi ellenfelét, s még korábbi kegyencét, aki visszakapta korábbi vagyonát és Konstantinápolyba távozott.

Mindez csak olaj volt a tűzre a lázadók között, akik most már egységesen felsorakoztak Delján Péter mögött.

Érezte a bizánci császár is, hogy komolyan számolni kell a megvakított, mégis erős és határozott ellenfelével, így a Harald Hardrada által vezetett rettegett viking zsoldosokat is a bolgárok ellen irányította, akik meg is támadták Delján Péter seregét Ostrovo közelében.

A vak uralkodó által vezetett bolgár sereg nem tudott győzni a bizánci és viking egyesített sereg ellen, s a vereség mellett Delján Pétert is elfogták és Konstantinápolyba vitték, más források szerint megölték a csatatéren - egyes források szerint éppen a viking vezér. Ha el is fogták és Konstantinápolyba is vitték, ott feltehetően hamarosan meghalt, talán a csatában szerzett sérüléseiben - későbbi feljegyzésekben lefalábbis nem szerepel. Más források szerint a Balkán-hegységben lévő Iskar-szurdok kolostorába száműzték, ahol aztán hamarosan meghalt.

A skandináv sagák szerint azonban, Harald Hardrada, későbbi norvég király ölte meg a csatatéren a viking zsoldosok vezéreként. Ez a Harald ugyanaz, akivel együtt küzdött Bezprym is Bátor Boleszláv trónjáért, s aki veje lett Bölcs Jaroszlávnak, csakúgy, mint I. András magyar és I. Henrik francia király, s aki harcolt Nagy Knut ellen csakúgy, mint Hódító Vilmos ellen - az angol trónért. Ő volt az utolsó nagy viking király.

djp