Péter (Pedro) portugál herceg és Inês de Castro szerelmi története az európai középkor egyik legismertebb és legtragikusabb románcává vált. A történet valós eseményeken alapul, de számos legenda és irodalmi feldolgozás tette még színesebbé.
Péter, IV. Alfonz portugál király és Beatrix kasztíliai hercegnő fia volt, aki már fiatal korától kezdve a trónörökösi szerepre készült. Bár apjával ellentétes természetű volt – Péter békésebb és igazságszeretőbb jellemmel rendelkezett –, rendkívüli elszántság és erős érzelmek jellemezték, így személyisége a mély igazságérzet és a rendkívüli szenvedély egyedülálló kombinációja volt.
Bár fiatal korában Constança Manuellel, egy spanyol nemesi család tagjával kötött (elrendezett) házasságot, élete szerelme Inês de Castro maradt, akivel gyengéd és intenzív kapcsolatot ápolt.
Péter hivatalosan Constança Manuellel kötött házasságot, aki egy spanyol nemesi család tagja volt, de már házassága alatt beleszeretett Constança udvarhölgyébe, Inês de Castroba. Constança 1345. novemberében bekövetkezett halála után, Péter már nyíltan felvállalta kapcsolatát Inês-szel, aki több közös gyermeknek is életet adott. Négy közös gyermekük született: Afonso, János, Dénes és Beatrix, de Afonso már csecsemőkorában meghalt. Péter állítása szerint, titokban házasságot is kötött Inês-szel, de erre nincsenek megerősített bizonyítékok.
Inês de Castro egy galíciai nemesi család, a Castro család sarja volt, amely komoly politikai befolyással rendelkezett Kasztíliában. Szépsége és intelligenciája hamar felhívta magára Péter figyelmét, amikor Constança udvarhölgye lett. Bár kezdetben csak egy szokásos udvari flörtnek indult, Inês és Péter szerelme hamar túllépett minden politikai és társadalmi szabályon.
Inês nemcsak gyönyörű volt, hanem rendkívül művelt és diplomatikus is. Egyes források szerint jelentős befolyást gyakorolt Péterre, és aktívan részt vállalt a politikai tanácsaiban. Gyermekei iránti szeretete mély és odaadó volt, de tragikus sorsa árnyékot vetett életére. Bár Péter szerint titokban házasságot kötöttek, Inês hivatalosan soha nem lett elismert királyné. Élete tragikus véget ért, amikor IV. Alfonz király parancsára 1355. január 7-én brutálisan meggyilkolták.
A király nem nézte jó szemmel fia kapcsolatát, mert attól tartott, hogy a Castro család túlzottan nagy befolyásra tesz szert, és veszélyezteti a portugál trónt. Ezért 1355. január 7-én a király elrendelte Inês de Castro meggyilkolását, amelyet három ember hajtott végre: Pêro Coelho, Álvaro Gonçalves és Diogo Lopes Pacheco, akik Inêst a gyermekei szeme láttára fejezték le. Egyes források szerint Inês könyörgött életéért, azonban a királyi parancsot végrehajtották, megpecsételve a nő tragikus sorsát.
Péter tehetséges vezető és ügyes politikus volt, de gyakran személyes érzelmei vezérelték döntéseit.
Inês halála olyan mélyen megrázta, hogy apjával szemben nyíltan fellázadt. A konfliktus azonban nem vezetett polgárháborúhoz, így IV. Alfonz halála után, 1357. április 8-án Péter trónra léphetett. Uralkodása alatt megtalálta Inês gyilkosait. Igaz, Diogo Lopes Pacheco elmenekült, és sikerült elrejtőznie, de a másik két gyilkost, Pêro Coelhót és Álvaro Gonçalvest, elfogták. Péter parancsára nyilvánosan végezték ki őket: szívüket brutális módon kitépték, egyikükét a mellkasából, másikukét a hátából. Ez a szimbolikus tett Péter igazságszolgáltatási hevét és mély gyászát fejezte ki.
Péter az uralkodása alatt elkötelezetten küzdött az igazságért és a társadalmi rend megerősítéséért, amiért később az "Igazságos" melléknevet kapta. Ugyanakkor bosszúja Inês gyilkosai ellen a "Kegyetlen" melléknevet is ráruházta, megmutatva érzelmeinek és cselekedeteinek kettősségét.
Péter uralkodása alatt mindent megtett, hogy Inês de Castrót hivatalosan is elismerjék királynénak. A legenda szerint exhumáltatta Inês holttestét, királyi ruhába öltöztette, trónra ültette, és a nemeseket arra kötelezte, hogy csókolják meg a halott kezét. Ezt a történetet azonban sokan inkább legendának tartják, amely először a 16. századi irodalomban jelent meg. A valóságban Péter valószínűleg egy grandiózus temetést szervezett Inês számára, és sírhelyét a portugál királyi család számára fenntartott Alcobaça-kolostorban alakíttatta ki.
Péter tíz évvel később, 1367. január 18-án hunyt el, 46 éves korában. Halálának okát természetes betegségnek tartják, bár a pontos diagnózis nem ismert. Élete utolsó éveit a belső politikai stabilitás fenntartásával és Inês gyermekeinek jövőjének biztosításával töltötte. Halálát követően fia, I. Ferdinánd lépett a trónra, aki továbbvitte apja örökségét.
Pétert az Alcobaça-kolostorban temették el, Inês de Castro mellett, hogy haláluk után is együtt legyenek. A sírkövükön található feliratok a szerelmük és tragikus sorsuk emlékét őrzik. A síremlékek különlegesek, ugyanis úgy helyezték el őket, hogy a feltámadáskor első pillantásuk egymásra essen.
Péter vérvonala nemcsak a portugál és kasztíliai uralkodóházakat kötötte össze, hanem a magyar Árpád-házi dinasztiához is kapcsolódott. Édesanyja, Beatrix kasztíliai hercegnő révén Péter, Hódító Jakab (I. Jakab aragóniai király) leszármazottja volt, s Hódító Jakab második felesége, Árpád-házi Jolánta (Violante), II. András magyar király lánya volt, aki az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodói vonalát képviselte. Mindezeken kívül maga Hódító Jakab is Árpád-házi leszármazott volt, ő Szent László leányának, a bizánci császárnévá vált Piroskának a kései leszármazottja - ugyanakkor Péter apja, szintén Jolánta és Hódító Jakab dédunokája volt.
