VIII. Henrik első felesége, aki korábban bátyja, Artúr herceg felesége volt, korántsem érkezett üres kézzel a házasságba.

VII. Henrik angol király alaposan végiggondolta, hogy ki lehetne alkalmas feleség a legnagyobb fiának, az angol trón örökösének, így "talált rá" Aragóniai Katalin spanyol hercegnőre, aki az ekkortájt világbirodalomnak számító Spanyolország uralkodóinak (Kasztíliai Izabellának és Aragóniai Ferdinándnak) legkisebb leánya volt.

Vencel, akit magyarul Lászlónak is neveznek, Prágában született 1289. október 6-án cseh és lengyel királyi hercegként II. Vencel cseh király és Habsburg Juta (Judit) cseh királyné legnagyobb túlélő fiaként. Másodikként született, de bátyja, már az ő születése előtt elhunyt.

Apja IV. Béla leányának, Annának volt az unokája, anyai nagyanyja pedig Károly Róbert apai nagyanyja volt, így mindkét szülője révén rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal.

Leghíresebb lovagkirályunk I. Béla magyar király és Richeza lengyel fejedelmi hercegnő másodszülött fiaként született 1040 körül és közel húsz éves uralkodása alatt az egyik leghíresebb magyar királlyá vált.

Apja halála után mind a bátyja, mind ő elismerték unokatestvérüket, Salamont (I. András fiát) törvényes királyuknak, s közel egy évtizedig békében éltek egymással.

Ekkortájt Salamon tízéves lehetett, s tulajdonképpen az ország főemberei uralkodtak helyette.

Anjou Johanna 1325 körül született Nápolyban és felmenői között megtalálható volt V. István magyar király és Magyarországi Jolánta (II. András lánya) is, ráadásul szülei másodunokatestvérek voltak, bár ez a korban nem igazán volt szokatlan.

Fiú örökös híján (mivel Johanna apja a kislány hároméves korában elhunyt) nagyapja őt jelölte örökösének Nápoly trónjára, így 1343. január 20-án, tizennyolc éves kora körül trónra lépett, bár az éppen ekkor magyar királyként uralkodó Károly Róbert jogos igénnyel lépett fel. Az ő apja, Martell Károly, Johanna nagyapjának a bátyja volt.

A pápa Johannát támogatta, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni Károly Róbert igényét sem, hiszen ekkortájt a Magyar Királyság komoly erőt képviselt, így (még Johanna trónra lépése előtt) egy szerződést kötöttek - a magyar és a nápolyi király. Ebben rögzítették, hogy Károly Róbert második fia, András herceg eljegyzi Johannát és együtt fognak uralkodni, vagyis András ténylegesen nápolyi király lesz.

A törökök 1456. július 4-én fogták ostrom alá Nándorfehérvárt, amelyet Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védett közel hétezer fős seregével, II. Mehmed szultán hatalmas seregével szemben.

Tíz nappal az első összecsapás után, Hunyadi János áttörte a török hajózárat a Dunán, s tízezer fős seregével csatlakozott a várvédőkhöz. Hunyadi serege éjszaka érkezett a várba, így a török szultán nem tudhatta pontosan mekkora sereggel erősödött a várvédelem.

A szakadatlan tüzérségi támadások miatt a vár szinte már romhalmaz volt, így a túlerő könnyebben érvényesíthető lett volna. Mehmet, okulva apja példáján, aki hónapokig eredménytelenül ostromolta a várat, gyorsan eredményt akart elérni, ráadásul két hét ostrom után az ellátás nehézségekbe ütközött, egyre inkább terjedőben volt a pestis és más problémák is voltak. A szultán tizenöt nap alatt akarta elfoglalni a várat, de ez nem sikerült, s ez nagyon zavarta, így július 21-én parancsot adott egy döntő rohamra.

Az 1514-es parasztháború vezetője az erdélyi származású Dósa székely lófő család tagja, Dózsa György volt, aki 1470 körül születhetett. Ekkortájt Mátyás fekete serege volt Európa talán legerősebb hadserege, így nem véletlen, hogy a vitézi pálya vonzotta, s amint lehetett, katonának állt.

Több különböző végvárban szolgált, s egyre emelkedett a ranglétrán. Szapolyai János 1513-as török elleni hadjáratában, már mint lovaskapitány vett részt, s a hadjárat után Nándorfehérváron maradt. Itt alapozta meg hírnevét, amikor 1514. február 28-án párbajban legyőzte az epeirosi Alit, a szendrei lovas szpáhik vezetőjét, aki már sok magyar vitéz halálát okozta.

Maga a párviadal gyorsan lezajlott, hiszen miután Dózsa kivédte Ali első csapását, egyetlen mozdulattal levágta ellenfele jobb karját. A következő csapással már a bég fejét hasította szét.

Nagy Lajos magyar királynak, aki édesanyja révén megörökölte a lengyel trónt is, nem született fia, csak lánya, így a két országban szerette volna a nőági örökösödést bevezetni. A magyarok nagyobb része a király iránti tiszteletből hajlott rá, de a lengyelek esetében különböző kedvezményeket kellett tennie, hogy 1374-ben Kassán a lengyel rendek fogadalmat tegyenek neki.

Néhány év múlva (1381-ben) azonban Vladiszláv gniekovi herceg, a kihalt lengyel uralkodóház egy távolabbi rokona, aki egyébként korábban már lemondott a trónigényről, újra trónkövetelőként lépett fel.

A király 1382 júliusába egy országgyűlést hirdetett meg Zólyomba, ahol némi tanácskozás után hűséget fogadtak a király nagyobbik lányának, Máriának, s tizenöt éves leendő férjének Zsigmondnak.

Caroberto, akit Magyarországon helytelenül ugyan, de módszeresen Károly Róbertnek hívunk (s hívom sokszor én is), Nápolyban született, s nem véletlenül került a magyar trónra, hiszen nagyanyja IV. Béla magyar király unokája, V. István magyar király Mária nevű lánya volt.

Már az apja, Martell Károly (aki tehát V. István unokája volt) is bejelentkezett a magyar trónért, de neki nem sikerült, így amikor 1295-ben pestisben meghalt, a trónigénye a fiára szállt.  Az ő nyomdokait követve szeretett volna magyar király lenni Caroberto

Caroberto olyannyira készült az uralkodásra (lévén jogtalannak tartotta az akkori király uralkodását), hogy már 1300 augusztusában készen állt a trónharcra, s megérkezett Spalatoba (Splitbe), amikor még az utolsó Árpád-házi királynak tartott III. András javában uralkodott, aki 35 éves lévén még nem készült meghalni. Aztán pár hónappal később, hirtelen meghalt - sokan rebesgették a méreg szót, mint okot.

A középkori királyok esetében megszokott volt, hogy szakállat viselnek, egyrészt kényelmi szempontból, másrészt tekintély szempontjából. Így volt ez az angol királyok esetében is, ahol a hosszú (szakállas) sort V. Henrik szakította meg - hiúságból. Fiatalkorában egy nyílvessző eltalálta a Shrewsbury-i csatában, s mély sebet ejtett rajta, csak veszélyes beavatkozással tudták eltávolítani. A király viszont büszke volt a mély sebére, ezért nem viselt szakállat, amely eltakarta volna.

Ez a szokás viszont megmaradt, s a királyok egész sora nem viselt szakállat, egészen VII. Henrikig. Illetve ez igaz volt VIII. Henrikre is, aki fiatalabb korában nem viselt szakállat.

1519-ig gyakorta borotválkozott, s ez talán nem is változott volna, ha a diplomácia nem szól közbe.

Magyarország a tatárjárásban (vagy inkább mongol-invázióban) jelentősen meggyengült, így a szomszédos országok igyekeztek minél nagyobb darabot kihasítani az országból.

Még éppen csak ideértek a mongol hadak, amikor a menekülő IV. Béla királytól II. Frigyes osztrák herceg három vármegyét (Pozsony, Moson, Sopron) zsarolással kicsalt, de a magyarok már 1242-ben visszafoglalták a területeket. Harcias Frigyes 1246-ban újra próbálkozott, s a magyarok ugyan vereséget szenvedtek, de Frigyes elesett a csatában. Ráadásul az utódja is hamarosan elhunyt, így most IV. Béla vetett szemet az osztrák őrgróságra, de ugyanezt tette II. Ottokár, előbb morva őrgróf, majd cseh király is.