Gertrude Ederle volt az első nő, aki átúszta a La Manche csatornát – ez már önmagában is szép eredmény, és ezt még lenyűgözőbbé tette az a tény, hogy gyorsabban úszta át, mint bármelyik férfi, aki előtte megtette ezt.

Ederle tehetséges úszó volt, aki az Egyesült Államokat képviselte az 1924-es párizsi olimpián, s amikor az amerikai csapat hajója felfelé hajózott a csatornán, Ederlének az az ötlete támadt, hogy majd átússza azt is.

Az előző évben, 1923-ban, Henry Sullivan volt az első amerikai, aki átúszta azt a 21 mérföldet, amely elválasztotta Dovert Calais-tól, bár valójában több mint 50 mérföldet úszott az erős áramlatok miatt.

Más kihívások is akadtak – mint például a víz hőmérséklete és a szeszélyes időjárás –, de a fő probléma az volt, hogy hat óránként változott a víz áramlásának az iránya az apály és dagály miatt. Ez azt jelentette, hogy aki elég bátor ahhoz, hogy célba vegye a csatornát, annak cikk-cakk módon kell úsznia, és az árral együtt irányt kellett váltania.

Ederle először 1925-ben próbálta meg átúszni a csatornát, de kilenc óra elteltével a támogató csapata kirángatta a vízből. Ez keserű lecke volt a fiatal amerikai számára, és megfogadta, hogy ebből tanulni fog.

Amikor Ederle bejelentette, hogy még egy próbára készül a csatornán, egy exkluzív lap, a New York Daily News szerződtette egy heti rovat megírására, 5000 dolláros, viszonylag jelentős díjért (amely további 2500 dollárral nőhet, ha a próba sikerül).

Ederle első cikke június 3-án jelent meg, 24 órával azután, hogy Franciaországba érkezett. Az előző évi kudarcra emlékezve több hetet edzett, tanult az áramlatokról és szoktatta magát a hideghez. Angol edzője, Bill Burgess felügyelte, aki 1911-ben a második emberként úszta át a csatornát.

Időközben négy másik női úszó (három amerikai és egy angol) érkezett, hogy megpróbálja legyőzni Ederlét a csatorna túloldaláról, de egyikük sem tudta megszelídíteni a kihívásokkal teli útvonalat. A kudarcaik csak megerősítették azt a hitet Nagy-Britanniában, hogy egy nő képtelen átúszni egy olyan szorost, amely rengeteg erős férfit legyőzött már, köztük Bernard Freyberg tábornokot, aki már kapott Viktória-keresztet is.

Ha egy háborús hős nem tudja átúszni a csatornát, akkor mi reménye volt egy nőnek?

Ederle, augusztus 6-án, nem sokkal reggel 7 óra után indult el Angliába egy speciálisan tervezett, kétrészes selyem fürdőruhában. Alig látszott azonban a három zsírréteg alatt: egy alapréteg olívaolaj; majd lanolin, nehéz, sárga-fehér zsír; és a tetejére egy borítás, amiben disznózsír és vazelin keveredett.

A csatornába merülve sokkal inkább hasonlított egy zsíros csirkére, mint egy úszóra, de gyorsan, 28 ütem/perc sebességgel, erőteljesen kezdte meg az úszást.

Két órányi vízben töltött idő után Ederle négy és fél mérföldre északnyugatra volt kiindulási pontjától, és az árapályban északkelet felé sodródott a csatorna közepe felé. Támogató hajóján edzője egy üveg csirkehúslevest adott át neki egy gyerekhalászhálóban, míg húga, Margaret Ederle kedvenc lemezeit játszotta neki gramofonon.

Öt óra elteltével Ederle már 11 mérföldet úszott, Dover pedig még 10 mérföldre északnyugatra volt. Egész délután folyamatosan haladt előre, de délután 5 óra körül az időjárás az amerikai ellen fordult. Egy órán belül leszállt a vihar, erős hullámok verték a támogatótócsónakot, és csapkodták Ederle fáradt testét is.

A romló körülmények arra kényszerítették Bill Burgesst, hogy új pályát dolgozzon ki, az áramlattal Dovertől távolabb, és észak felé menjen fel a kenti partokra. A következő négy óra kitartóképességének a határáig sodorta Ederle-t, miközben erősen hullámzó tengerrel és hideg hőmérséklettel is küzdött, de 21:48-kor lábujjai hozzáértek Kingsdown kavicsos strandjához, Dovertől öt mérföldre északra, 14 órával és 39 perccel azután, hogy elindult Franciaországból.

Ederle nemcsak az első nőként lépte át a csatornát, hanem megdöntötte a 16 óra 33 perces rekordot is, amelyet 1923-ban az argentin úszó, Enrique Tirabocchi állított fel.

A sanyarú időjárás ellenére becslések szerint 4000 ember várta, hogy üdvözölje őt – britek, akiket a szédületes izgalom vonzott a tengerpartra, hogy szemtanúi legyenek a sporttörténelem egy izgalmas és emlékezetes szeletének.

Nem számított, hogy Ederle amerikai, a parton őt fogadó férfiak és nők azért voltak voltak, hogy megünnepeljék az emberi szellem diadalát.

Amikorra Ederle másnap délelőtt egy doveri szállodában felébredt, már igazi globális szupersztár volt. Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Európa-szerte megjelent újságok történelmi eseményként értékelték bravúrját.

Később arról számoltak be, hogy az 1920-as években több mint 60 000 nő szerezte meg az Amerikai Vöröskereszt úszóbizonyítványát, akik közül sokan Ederle úszását idézték fel inspirációként.

Heywood Broun a New York World cikkében azt írta: 'Amikor Gertrude Ederle kivonult Franciaországból, maga mögött hagyta azt a világot, amely sok évszázadon át azt hitte, hogy a nő a gyengébb lény. A kormányzat, a jog nagy része és gyakorlatilag az egész erkölcs ezen a feltevésen alapul. És amikor lábujjai Anglia homokját érintették, kiléphetett a vízből egy vadonatúj világba.'

Gertrude Ederle-t 1926. szeptember 8-án New Yorkban történelmi úszásáért kitüntették, és a Hullámok Királynőjévé koronázták.

djp