Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

A nagyhatalmú császár, aki a mellékhelyiségben született

2022. február 21. - DJP

V. Károly címeit felsorolni is igazi kihívás, hiszen az ő uralkodása alatt érte el a Habsburg Birodalom a legnagyobb kiterjedését, s innen eredt a mondás is, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap.”

vkaroly.jpg

Afféle határnak tekinthető a középkor és újkor között, hiszen ő volt az utolsó pápa által megkoronázott császár, de uralkodása alatt zajlott a reformáció, ahogyan a mohácsi csata is. Bár ez utóbbiban inkább az öccse volt érdekelt, hiszen Mohács után, II. Lajos halála miatt  lett Ferdinánd magyar király.

Egyébként magának Károlynak is volt magyar gyökere, hiszen mind édesanyja Őrült Johanna révén, mind édesapja Habsburg Fülöp révén leszármazottja volt V. István magyar királynak. Mindezek mellett a Valois-Burgundia és a Trastámara ház örököse is volt.

Johannának és Fülöpnek összesen hat gyermeke született, s a két fiú király illetve császár lett, míg a lányok kivétel nélkül királynék lettek.

A két fiú közül Károly volt az idősebb, aki Eleonóra után, második gyermekként született.

Európa talán leghatalmasabb ura, V. Károly azonban eléggé furcsa körülmények között született. Johanna 1500 február 23-án éppen elkísérte férjét, Fülöp osztrák főherceget a genti Prinsenhof palotába egy bálra, bár terhessége már előrehaladott volt.

Prinsenhof | Visit Gent

A palota igazán impozáns volt, hiszen hat tornya volt és 300 szobája, amelyek közül mindegyik rendelkezett saját kandallóval. Itt jött világra a korszak egyik legnagyobb uralkodója, s innen vitték a Keresztelő Szent János-kápolnába, amely később a Szent Bavo-székesegyház lett.

Johanna nem bízott azonban abban, hogy férje nem fog valamely udvarhölggyel szórakozni, így szem előtt akarta tartani. Néhány órával később Johannát hasi fájdalmak kezdték el gyötörni, amelyek nem akartak szünni, sőt egyre erősebbek lettek. A királyné úgy érezte, hogy ki kell mennie a mellékhelyiségbe, így kiment a dolgát végezni, azonban vajúdni kezdett. Nagy meglepetésre kis idő múlva gyereksírás verte fel a csendet. Johanna megszült, a kis Károly megszületett.

The childhood of Charles V, a reading of Erasmus in Brussels in 1511  Erasmus of Rotterdam (

Bár a kasztíliai királyi családi hagyomány szerint nem szerencsés, ha nincs tanúja egy királyi családtag születésének, de most ettől eltekintettek, s itt egyedül Johanna beszámolóinak kellett hinniük.

djp

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr4617704506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása