Leghíresebb lovagkirályunk I. Béla magyar király és Richeza lengyel fejedelmi hercegnő másodszülött fiaként született 1040 körül és közel húsz éves uralkodása alatt az egyik leghíresebb magyar királlyá vált.
Apja halála után mind a bátyja, mind ő elismerték unokatestvérüket, Salamont (I. András fiát) törvényes királyuknak, s közel egy évtizedig békében éltek egymással.
Ekkortájt Salamon tízéves lehetett, s tulajdonképpen az ország főemberei uralkodtak helyette.
Anjou Johanna 1325 körül született Nápolyban és felmenői között megtalálható volt V. István magyar király és
A törökök 1456. július 4-én fogták ostrom alá Nándorfehérvárt, amelyet Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védett közel hétezer fős seregével, II. Mehmed szultán hatalmas seregével szemben.
Az 1514-es parasztháború vezetője az erdélyi származású Dósa székely lófő család tagja, Dózsa György volt, aki 1470 körül születhetett. Ekkortájt Mátyás fekete serege volt Európa talán legerősebb hadserege, így nem véletlen, hogy a vitézi pálya vonzotta, s amint lehetett, katonának állt.
Caroberto, akit Magyarországon helytelenül ugyan, de módszeresen Károly Róbertnek hívunk (s hívom sokszor én is), Nápolyban született, s nem véletlenül került a magyar trónra, hiszen nagyanyja IV. Béla magyar király unokája, V. István magyar király Mária nevű lánya volt.
A középkori királyok esetében megszokott volt, hogy szakállat viselnek, egyrészt kényelmi szempontból, másrészt tekintély szempontjából. Így volt ez az angol királyok esetében is, ahol a hosszú (szakállas) sort V. Henrik szakította meg - hiúságból. Fiatalkorában egy nyílvessző eltalálta a Shrewsbury-i csatában, s mély sebet ejtett rajta, csak veszélyes beavatkozással tudták eltávolítani. A király viszont büszke volt a mély sebére, ezért nem viselt szakállat, amely eltakarta volna.
Magyarország a
Amikor apja halála után VIII. Henrik trónra lépett és feleségül vette Aragóniai Katalint a brit alattvalók bíztak abban, hogy megváltozik Anglia élete. Francis Bacon szerint VII. Henrik "sötét herceg és végtelenül gyanús" volt, VIII. Henrik viszont a "a legszebb potentát, akire valaha is figyeltek". Ehhez társult az ifjú király atletikus termete, hiszen 6 láb 2 hüvelykes magasságával jelentősen kiemelkedett kortársai közül. Kortársai nagyapjához, IV. Edwardhoz hasonlították, amely kedvező jelnek tűnt.
Szent István halála után Orseolo Péter lépett a trónra, akit Imre herceg halála után, maga István jelölt ki trónörökösként, sőt az esetlegesen fellépő Vazult meg is vakíttatta.