Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból


Boleyn Anna megvádolása és kivégzése

2022. május 16. - DJP

VIII. Henrik második feleségének, Boleyn Annának, 1536. május 19-én volt a kivégzése, pedig csak annyi bűne volt, hogy a várt fiúgyermek helyett egy kislányt szült a királynak, aki aztán később a korszak legnagyobb uralkodója/uralkodónője lett, I. Erzsébet néven. (a képen Boleyn Anna) Persze a…

Tovább

Az érsek, aki máglyán végezte - Thomas Cranmer

Thomas Cranmer az anglikán egyház és Anglia történelmében is fontos szerepet játszik, hiszen ő lett az első protestáns canterbury érsek, s ő eskette össze VIII. Henrik angol királyt és Boleyn Annát. A főpap 1489. július 2-án született Aslactonban, majd Cambridge-ben tanult teológiát, s később,…

Tovább

Hunyadi László fővesztése

1457. március 16-án veszített el Magyarország egy fiatal államférfit, akinek apja és öccse is a kor legnagyobb alakjai közé tartozott. Hunyadi Lászlót (a képen) a 17 éves Habsburg-uralkodó, V. László végeztette ki bosszúból, mert előző év novemberében megölte vagy megölette nagybátyját, Cillei…

Tovább

A kivégzett skót királynő, Stuart Mária

Mária, a skótok királynője, szinte királynőnek született, s egy időben úgy tűnt, hogy akár Anglia és Skócia királynője is lehet, amellett, hogy francia királyné volt. Mária csecsemőkorában (hat napos korában) lett skót uralkodó, majd sok év múlva elmenekült Skóciából egy botrány után, amely a férje…

Tovább

Amikor a már régóta halott Cromwellt kivégezték

Az elmúlt egy évezredben Angliában két olyan korszak volt, amikor a királyi hatalom nem igazán volt egyértelmű - már ha volt egyáltalán. Az első ilyen korszak I. Henrik halála után következett be, aki Vilmos nevű fiának elvesztése után egyetlen törvényes gyermekére, Matildára hagyta a trónt, aki…

Tovább

XVI. Lajos pere és kivégzése

Az egyetlen francia király, aki lefejezésre került, XVI. Lajos volt, akit 1793-ban végeztek ki, másfélszáz évvel angol 'kollégája', I. Károly után. Lajos 1774 júniusában került a trónra, de az uralkodásra való alkalmatlansága és az óriási hiány az államkincstárban hamar előrevetítette a királyság…

Tovább

Zaklatta-e Thomas Seymour a későbbi I. Erzsébet királynőt?

I. Erzsébet kapcsolata Thomas Seymourral (a képen) eléggé érdekesen alakult. A férfi Jane Seymour bátyja volt, vagyis annak a nőnek a testvére, aki Erzsébet kivégzett anyját követte VIII. Henrik feleségeként. Azt a nőt, aki miután megszülte VIII. Henrik egyetlen csecsemőkort túlélő, törvényes fiú…

Tovább

Amikor a karácsony tiltott volt

A tizenhetedik század elején, a karácsony az egyik legfontosabb ünnep volt az angol naptárban. Olyan alkalom, amikor a férfiak és nők tizenkét napon keresztül együtt ünnepelhették Jézus születését. Az emberek szabadon sportoltak, játszottak és mulattak, miközben darált pitét vagy szilvapudingot…

Tovább

Guy Fawkes - a legismertebb sikertelen merénylő

Minden idők egyik legemlékezetesebb sikertelen merénylete zajlott le 1605. november 5-én, amikor Guy Fawkes a nem sokkal korábban trónra lépett I. Jakab angol királyt szerette volna meggyilkolni, hogy egy katolikus uralkodót juttasson a trónra, aki történetesen a király lánya volt, Erzsébet…

Tovább

Az első aradi vértanú - Lázár Vilmos

Lázár Vilmos az egyetlen olyan aradi vértanú volt, aki ezredesként halt hősi halált a tábornokok között. Vagyontalan magyar nemesi családban született 1817. október 17-én Nagybecskereken a mai Szerbia területén (ma Zrenjanin), de örmény származású volt. A katonai szolgálatát a 34. gyalogezredben…

Tovább
süti beállítások módosítása