Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Matilda, az angolok Úrnője és Szent István ükunokája

Hogyan veszítsünk el gőgből egy koronát?

2020. október 07. - DJP

Matilda (angolosan Maud) a kortársak véleménye alapján, nagyon szépnek leírt angol hercegnő, Skóciai Szent Margit unokája, Szent István közvetlen leszármazottja 1102. február 7-én született I. Henrik és Skóciai Matild lányaként, Hódító Vilmos és Flandriai Matild unokájaként. (a képen Matilda angol hercegnő, német-római császárné)

unnamed_1.jpg

Mivel 1103. augusztus 5-én megszületett az angol trón várományosa Vilmos herceg, így Matilda kissé háttérbe szorult, azonban így is részese lett a nagyhatalmi játszmáknak, hiszen alig volt 8 éves, amikor feleségként elküldték a majd húsz évvel idősebb német királyhoz (bár az esküvő időpontjában már majdnem 12 éves volt), akit később V. Henrik néven német-római császárrá is koronáztak. Így aztán Matilda még nem volt tizenkét éves, amikor már angol hercegnő, német királyné és német-római császárné volt. Mindezt annyira megkedvelte, hogy egész életében szerette magát császárnénak szólíttatni.

A házasságot a német király kezdeményezte, amikor Matilda még alig 7 éves volt, az apja komoly szövetségest kapott, cserébe 10.000 márka hozományt adott lánya mellé.

1110 februárjában hagyta el Matilda Angliát, az eljegyzés április 10-én Utrechtben volt, majd július 25-én már királynévá koronázták. Ezek után Bruno trieri érsek őrizte, egészen 1114 januárjáig, amikor Worms városában összeházasodtak. Teljes jogú feleség lett.

Matilda egyre jobban belefolyt az állam ügyeibe, s férje olykor régensként is számított rá, de a gyermekáldás nem akart érkezni. Ettől függetlenül kiegyensúlyozott családi életet éltek. (a képen Skóciai Matild angol királyné)

matilda_of_scotland.jpg

Nem is lett volna semmilyen gond, de Skóciai Matild (a császárné édesanyja) 1118. május 1-én, alig harmincnyolc évesen elhunyt, majd két és fél évvel később 1120. november 25-én éjjel Vilmos herceg oda veszett egy hajószerencsétlenségben - a fiatal nemesek úgy lerészegedtek, hogy nem vették észre, hogy a hajó zátonyra futott, így a tengerbe vesztek, a 300 főből mindössze egy fő élte túl a hajótörést. A hajószerencsétlenségben meghalt Vilmos két kisgyermeke és egyik féltestvére is, így a férfiág kihalt.

A királynak csak két nap után merték elmondani, hogy egyetlen fia, a trónörökös elhunyt, s Henrik hetekig és hónapokig gyászolt, (a hírek szerint ezután soha nem mosolygott,) de erőt vett magán és végül dinasztikus okok miatt feleségül vette Louvain-i Adeliciát 1121. február 2-án, de nem igazán kedvelte az egyébként szépségéről híres hölgyet, s ráadásul a házasság gyermektelen maradt. Pár év múlva az a gondolat is felmerült benne, hogy feleségét hazaküldi, de nem akarta szégyenbe hozni, ezért egyetlen életben maradt gyermekét, Matildát akarta felkészíteni az uralkodásra.

Ebben segítette, hogy V. Henrik 1125. május 23-án egy keresztes hadjáratban, de betegség következtében meghalt, s férje halála után, 1126-ban az alig 24 éves Matilda hazatért Angliába, apja pedig nyomban hozzáfogott tervei megvalósításához. (a képen I. Henrik angol király)

king-henry-i-of-england.jpg

1127. január 1-én a főurakat összehívta és arra kérte őket esküdjenek meg, hogy lányát elfogadják uralkodójuknak - a főurak mind megesküdtek, arra gondolva úgysem lesz rá szükség, hiszen az uralkodónak joga és kötelessége uralkodni (a jogar és az országalma ezt jelképezi) valamint a hazát megvédeni, ez utóbbira pedig egy nő úgysem képes.

Ekkortájt Európában teljesen bizonytalanok voltak az öröklési viszonyok, de leginkább talán a primogenitura volt elterjedve (a legidősebb fiú örököli a címet és vagyont). Henrik talán ennek okán, nővére fiának, Blois István számára egy kedvező házasságot szervezett, Boulogne grófnővel, ha mégsem a lánya lesz az örökös.

Komolyan tarthatott ettől Henrik, így újabb férjet nézett ki lánya számára, Geoffrey Anjou gróf személyében, aki gazdag, szép, fiatal és daliás vitéz volt hatalmas földbirtokkal. Matilda nem akart az alig 15 éves fiú felesége lenni, de apja mégis kiházasította, így 1128 június 17-én a király a férj-jelöltet lovaggá ütötte, majd házasságot kötöttek. Egy év múlva szétváltak útjaik, de a király unszolására 1131-ben kibékültek, s 1133 márciusában megszületett első gyermekük, (a későbbi II.) Henrik, amelynek az angol király annyira megörült, hogy személyesen utazott el Rouen-be, majd egy évvel később, 1134 pünkösdjén újabb fiú született, de ez a szülés majdnem az anya életébe került.

1135-ben egy fegyveres konfliktus alakult ki az angolok és franciák között, s kissé groteszk módon Matilda és francia férje a király ellen harcoló csapatok mellé állt, de a harcok közben a király megbetegedett, majd nem sokkal később (1135. december 1-én) meg is halt. Halálos ágyán újra megeskette a nemeseket a lánya javára, amelyet azok újra megtettek.

A király halála után Matilda lépéseket tett az öröksége elérése felé, Argentanba ment, de mivel éppen újra állapotos volt nem volt elég ereje és határozottsága. (a képen Blois István angol király)

blois-i_istvan.jpg

Ez éppen elegendő volt, hogy unokatestvére, a már említett Blois István, aki korábban ugyan hűségesküt fogadott a királynak, de most testvérével, aki egy gazdag püspök volt, királlyá koronáztassa magát. Ehhez persze az is kellett, hogy arra kényszerítsék a királyi tárnokmestert (Hugh Bidot grófot), hogy azt vallja, a király halálos ágyán Istvánt nevezte meg utódjának. Ennek alapján 1135. december 22-én István megkoronázták. A sors furcsa fintora, hogy Blois István, akit Henrik szinte fiaként szeretett, szintén ott lett volna a hajószerencsétlenségnél, de egy súlyos gyomorprobléma és az  ezzel kapcsolatos hasmenés miatt végül hiányzott.

Az új király anyja Hódító Vilmos testvére Adél, felesége pedig az a Mary Boulogne volt, aki szintén Skóciai Szent Margit unokája volt.

István hívei szerint, ő majd rendet tesz és megvédi az országot, mások azonban hűek maradtak a hűségeskühöz, így Matilda mellé álltak, ahogyan István testvére Henrik püspök is (aki egyébként királlyá koronázta), a kezdeti bizonytalanság után végül Matilda mellé állt.

A helyzet családi szempontból kissé bonyolult volt, hiszen István anyósa és Matilda anyja testvérek voltak, mindketten Skóciai Szent Margit leányai, így a Matilda és az új király felesége unokatestvérek voltak, ahogyan István és Matilda is. Mindebből sok zűrzavar támadt, a főurak egy jelentős része az egyik, a többiek a másik oldalt támogattáj, s Angliában polgárháború kezdődött - az anarchia kora.

Matilda mellé állt I. Dávid, Skócia királya is, aki egyébként a nagybátyja volt, s számtalan főúr is. A kezdeti csatározások vegyes sikerrel jártak, István hívei az ország nagyobb területét birtokolták, de nem volt döntő ütközet, azonban 1141. február 2-án egy nagy csatára került sor Lincoln mellett, ahol Matilda végül győzött és fogságba esett maga István király is. Ehhez az is kellett, hogy Matildát (többek között anyja emlékének adózva) a nép és az egyház is segítette.

Két hónappal később Winchesterben, ahol Istvánt királlyá koronázták, királlyá választották Matildát, így I. Henrik lánya lett Anglia úrnője. A választás után, a koronázásra készülve Matilda gőgös és dölyfös uralkodóként kezdett viselkedni, s rengeteg pénzt követelt London polgáraitól. A nép felbőszült a gőgös viselkedésen és beözönlött a várba. Henrik püspök (az ország második leggazdagabb embere) csalódva Matildában, újra átállt István oldalára, Matilda pedig elmenekült. A menekülés közben fogságba esett Gloucester hercege, aki nélkül Matilda tehetetlen volt, így a herceg szabadságáért (aki egyébként féltestvére volt) cserébe elengedte István királyt.

A polgárháború még évekig folytatódott, de Matilda végül belátta, hogy ő már nem lehet királynő, így a fia számára szerette volna a trónt megszerezni. A váltakozó harcok után István békét ajánlott Matildának, azzal a kikötéssel, hogy ő marad a király, de halála után Matilda fia örököli a trónt - az egyezség megkötetett, a polgárháború és az anarchia kora véget ért.

István valójában nem akarta betartani ígéretét, de 1148-ban egyetlen fia Eustace elesett egy csatában, így a király megtört. Matilda azt követelte férjétől, hogy mondjon le fia javára a Normadia hereceg címről, ha a fiú nagykorú lesz, de erre végül nem volt szükség, mert Geoffrey  1151. szeptember 7-én meghalt egy begetségben. Az új herceg sereget gyűjtött és 1153 januárjában áthajózott Angliába, ahol meglepte a megtört királyt, aki hosszas alkudozás után  1153 decemberében aláírta a wallingfordi szerződést, amely garantálta Matilda fiának a trónt.

1154 októberében István király is meghalt, s két hónap múlva trónra lépett Matilda elsőszülött fia II. Henrik néven, így Matilda a Plantagenêt-ház ősanyja lett. (a képen II. Henrik angol király)

king_henry_ii_from_npg.jpg

Matilda visszatért Normandiába és Rouen mellett telepedett le, ahol sok dologgal foglalkozott, leginkább a normandiai politikai életbe folyt bele, illetve egyházi ügyekben fejtette ki véleményét. Tanácsait kikérte fia, az angol király, de VII. Lajos francia király is. Közvetített többek között fia és Becket Tamás között is. Eközben 1160-ban hosszú ideig egy súlyos betegségben szenvedett, de felépült, csak 1167. szeptember 10-én hunyt el, s a rouen-i székesegyházban temették el.

Síremléke szerint: "Nagy volt születésekor, nagyobb lett házasságakor, de legnagyobb utódai által: itt nyugszik Maltilda, Henrik lánya, felesége és anyja" ("Great by birth, greater by marriage, greatest in her offspring: here lies Matilda, the daughter, wife, and mother of Henry")

... jövő szerdán újra találkozhatunk!


 A történelmi utazás elkezdődött, s remélem akad majd itt némi érdekes olvasnivaló is.
A képek forrása a Wikipedia Common.

DJP

 Ha tetszett a poszt, akkor kövesd a blogot  és a Face-csoportot!

 Források: 

http://www.englishmonarchs.co.uk/normans_21.html

http://www.prisonersofeternity.co.uk/matilda-queen-of-england/

https://en.wikipedia.org/wiki/Empress_Matilda

https://spartacus-educational.com/MEDmatilda.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr4216230588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vuvuvu2 2020.10.08. 11:28:34

Az egy hiedelem hogy Skóciai Szent Margit Szent István unokája, ha utánanéz valaki, akkor kiderül, hogy erősen vitatható, nincs rá történelmi bizonyíték. Több lehetséges verzió is létezik Margit származására vonatkozóan, ahány ország, annyiféle elmélet. Mi magyarok szeretjük ezt a Szent Istvános verziót, de ez inkább hiedelem mint történelmileg bizonyított tény.

DJP 2020.10.08. 11:33:50

@vuvuvu2: Azért hiedelemtől egy kicsit több. Skóciai Szent Margit édesanyja a legtöbb kutatás szerint István király lánya volt ... persze olyan feltevés is van, amely szerint István húga volt , s olyan is amely szerint Gizella udvartartásához tartozott. Az talán tudható, hogy Istvánnak három lány is volt, s közülük lett volna az egyik, Ágota ... de mint tudjuk, semmi sem változik gyorsabban, min a változatlan múlt...
Ami ebben a korszakban volt, sok szempontból vitatható hitelességű, de egyelőre ez a legvalószínűbb változat...

NincstelenWalter 2020.10.08. 11:34:28

Árpád vére ott csorog minden európai királyi dinasztiában, a mai napig.

DJP 2020.10.08. 11:35:02

@NincstelenWalter: A középkor házasodási szokásait ismerve, egyáltalán nem kizárt :)

szbszig 2020.10.08. 14:26:03

Akit esetleg érdekel, George R. R. Martin erről az anarchiának nevezett polgárháborús időszakról (angolul nemes egyszerűséggel The Anarchy) mintázta a sárkányok táncát, ami A tűz és jég dala ciklusban a Targaryenek uralkodása alatti legkomolyabb örökösödési háborút jelentette. És amiről az éppen készülő Trónok harca előzménysorozat, a House of the Dragon is szólni fog, ha hinni lehet a híreknek. Ebben a sztoriban Matilda például szinte egy az egyben megfeleltethető Rhaenyra Targaryennek, de a történések és a karakterek között számos egyéb párhuzam is felfedezhető.
süti beállítások módosítása