III. György király és Sarolta királyné ötödik gyermeke, s egyben negyedik fia volt Edward Augustus, aki 1767. november 2-án született a Buckingham-házban. A brit trónöröklési rendnek megfelelően negyedik volt a sorban, megelőzve Sarolta nevű nővérét.
III. György nagyobb és kisebb fiainak, valamint lányainak élete dióhéjban a trónöröklés sorrendjében.
Az első négy fiú élete röviden
Nevét nagybátyjáról, York és Albany hercegéről kapta, aki nem sokkal korábban hunyt el, s a születése előtti napon temették el. Érdekes módon a gyerekeit egyébként szerető III. György kifejezetten nem kedvelte, s fiatal korában még kémkedett is utána egy Rhymers nevű inas segítségével. Maga Edvárd sem értette az ellenséges viselkedés okát.
A korban jelentős gyermekhalandóság miatt csak november 30-án keresztelték meg, s a családban szokásos módon több keresztszülője is volt.
1783. február 5-én a Szent Patrik rend lovagja, majd 1786. május 2-án a Térdszalagrend lovagja lett.
Apja kívánságának megfelelően 1785-ben kezdte meg katonai kiképzését Németországban Lüneburgban és Hannoverben, ahol Wangenheim báró volt az oktatója.
A herceg nagyon szigorú nevelést kapott, s a költségeire kapott évi 6000 font jórésze a báró számláját gyarapította, ő hetente másfél guinea-t kapott. Ennek következtében hatalmas adósságokat halmozott fel, s ez így volt egész életében. Emellett viszont szorgalmasan tanult a kiképzés alatt. Minden reggel négy órán keresztül tanult németül jogtudományt, tüzérséget és történelmet, de tanult vallásismeretet és klasszikus tárgyakat is.
Mindez jól sikerülhetett, hiszen 1786. május 30-án ezredessé nevezték ki a brit hadseregben. A következők években Genfben tanult, ahol 1789. augusztus 5-én belépett a legfontosabb genfi szabadkőműves páholyba.
A hírek szerint Genfben két szeretője volt, Adelaide Dubus és Anne Moré. Első szeretője közös lányuk (Adelaide Victoria Augusta Dubus) születésekor hunyt el. Második szeretőjétől egy fia, Edward Schenker Scheener született. 1789-ben a 7. gyalogosezred ezredese lett, s továbbra is Genfben élt, ahol egy ismerőse, de Vincy báró bemutatta neki a "nőt", aki meg akarta őt szerezni.
Így lett szeretője Madame de Saint-Laurent, aki addig egy francia ezredes felesége volt, s 28 éven keresztül volt a herceg társa. Edvárdot elbűvölte a nő és feleségül akarta venni. 1790-ben engedély nélkül hazatért, ezért lefokozták, majd Gibraltárra helyezték. A lefokozás előzményeként egy rövid kihallgatáson apja nagyon hevesen leszidta, s így tulajdonképpen száműzte Angliából. Elmondta apjának mik a tervei, aki tíz perc alatt kidobta, sőt anyagi támogatását is megvonta, így a herceg egyedül maradt a 10 ezer fontnyi tartozásával, csak katonai fizetésére támaszkodhatott.
Így mérgesedett el a helyzet a király és a legkötelességtudatosabb és legegyenesebb fia között, akit bátyjai gyakran csúfoltak már gyerekkorában is, mert túl visszafogott volt. A herceg nagyon nehezen viselte a mediterrán hőséget, így kérte áthelyezését Kanadába, amely lehetőséget meg is kapott.
Ekkor írta apjának egy levélben: "Ha a gibraltári helyőrségben való tartózkodásom alatt tanúsított magatartásom valamilyen módon felemelte felséged nemtetszését, amitől némaságod félelemre késztet, különösen sajnálatos vagyok , mivel nem kíméltem erőfeszítéseimet és fájdalmaimat, amikor arra törekedtem, hogy kiérdemeljem jóváhagyását."
Ő lett a királyi család első tagja, aki bejárta Felső-Kanadát és komoly feljegyzéseket készített tapasztalatairól. Összebarátkoztak egy kanadai családdal és a herceg a család minden fiát támogatta, mentorálta katonai pályafutásuk alatt. Az egyik fiú, Charles de Salaberry az 1812-es a chateauguayi csata során bizonyította, hogy rászolgált a jóindulatra.
Egyes hírek szerint a hercegnek 1793 nyarán egy fia született, akit egy Robert Wood nevű férfi nevelt fel, aki korábban a királyi haditengerészetnél volt főtiszt. 1794 első felében újabb fiú született, akit Julie édesanyja nevelt fel Martinique szigetén. Állítólag még morganikus házasságot is kötöttek.
Ezek a hírek azonban nincsenek bizonyítva.
1793. októberében a herceg vezérőrnagy lett, s a következő években sikeres hadjáratokat vezetett.
Egy ízben, amikor elfojtott egy zavargást, a krónikások szerint azt mondta: Nem vagyunk franciák, nem vagyunk angolok, most mindannyian kanadaiak vagyunk " - s ettől kezdve terjedt el a kanadai kifejezés a gyarmaton. Addig csak az ott élő franciákra használták. Haza akart térni, de apja nem engedte, így ezután Halifaxba költözött, ahol a Királyi Haditengerészet fejlesztésével foglalkozott, de sokat törődött a társadalmi fejlődéssel is. Ekkor építették a Garrison Clock óratornyot, amely azóta is Halifax jelképe, a Szent György-templomot, a Citadella-hegyi erődöt és sok más épületet is.
A herceg és szeretője kényelmesen berendezkedett és komoly diplomáciai kapcsolatokat is épített, fogadták többek között Lajos Fülöp leendő francia királyt. 1796-ban már altábornagy lett.
Elismerését jelzi, hogy 1798. november 29-én a Szt János-sziget törvényhozása megszavazta, hogy a szigetet Edward-szigetnek nevezzék el. A törvény 1799. február 2-án kapta meg III. György támogatását és június 3-án lépett hatályba.
1798-ban egy baleset miatt leesett a lováról és visszatérhetett Angliába Bath gyógyvizeivel kúrálni magát, de hozta a szeretőjét és annak korábban született kislányát is. Maria Fitzherbert, a régens szeretője szárnyai alá vette a francia nőt, s a királyi udvarba is bevezette, hamarosan a király és a királynő is belenyugodott a jelenlétébe. A királyné csak "Edward francia hölgyéről" beszélt.
Érdemei elismerése miatt 1799. április 24-én Duke of Kent és Strathearn és Earl of Dublin lett, sőt egy hónappal korábban az éves javadalmazását 12 ezer fontra emelték. Nem sokkal később tábornok lett és kinevezték az észak-amerikai brit erők főparancsnokává.
1799. július 22-én távozott Angliából és egy évre Halifaxba költözött, majd 1800 augusztus 31-én, amikor visszaérkezett, kinevezték Írország főkormányzójának. 1799. szeptember 5-én tagja lett a királyi titkos tanácsnak is.
1801-ben a herceg saját házat (Castle Hill Lodge) vásárolt 100 ezer fontnyi összegért Maria Fitzherbert-től, amely nagyon eladósította. Ott szeretett volna élni szeretőjével. Egy ideig ott is éltek, s 1815 és 1817 között John Quincy Adams amerikai küldött és leendő amerikai elnök és felesége, Louisa voltak a szomszédaik, amelyről Adams 1815 augusztusában meg is emlékezett naplójában.
A helyzet azonban változott, s 1802. március 23-án kinevezték Gibraltár kormányzójává. A herceg két hónappal később érkezett meg állomáshelyére és azonnal kemény kézzel próbált rendet tenni.
Szenteste már lázadás ütötte fel a fejét a 25. ezred katonái között, így York hercege, a hadsereg főparancsnoka visszarendelte, s bár haláláig Gibraltár kormányzója maradt, de soha nem térhetett vissza. A két testvér között nagyon heves vita, már-már veszekedés alakult ki, Frigyes nem engedte, hogy Edvárd elmondhassa érveit, így utóbbi felhagyott a katonai pályával.
Pedig a legnagyobb bűne az volt, hogy nem engedte, hogy a katonák alkoholt igyanak szenteste.
Katonai pályafutását így befejezte, s ugyan tábornaggyá nevezték ki, de állami hivatalt nem kapott.
Érdekes módon nagyon kemény elvárásai ellenére a katonái többsége nagyon kedvelte és ő volt Sarolta walesi hercegnő kedvenc nagybátyja.
Mindezek mellett ő segített a walesi hercegnek visszatérni Maria Fitzherberthez, ugyanakkor jó kapcsolata volt a herceg feleségével, Karolina hercegnővel is.
Néhány évvel később támogatta Sarolta és Lipót herceg házasságát, s a hercegnő nagyra értékelte véleményét.
1813 decemberében a herceg az Antient Grand Lodge páholy nagymestere lett.
Nagyvilági életet élt és rengeteg pénzt költött, bár messze elmaradt a régensherceg költekezésétől.
1815. január 2-án a régensherceg a Bath-rend katonai tagozat lovagjának tette meg, majd augusztus 12-én a hannoveri Guelf-rend katonai tagozatának lovagja lett.
A herceg 1815-ben Brüsszelbe költözött Julie Saint-Laurent-tel, s csendesen éltek a herceg apanázsából.
A herceg nyugodtan élte az életét, amikor 1817-ben tragikus módon elhunyt Sarolta walesi hercegnő, aki a király egyetlen (törvényes) unokája volt.
Két bátyja, a régensherceg és York hercege már eltávolodtak a feleségeiktől, s ott nem volt esély új gyermekre. A következő fiúkon volt a sor, hogy gyermeket nemzzenek, így Vilmos, Edvárd és öccse, Cumberland hercege következett.
A hatodik fiú kizárta magát az örökösödésből azzal, hogy királyi engedély nélkül házasodott, de Aldolf herceg is házasodni készült. A király két további fia kisgyermekkorában elhunyt, míg lányai házasok, de gyermektelenek vagy hajadonok voltak.
Így Vilmos, Edvárd és Adolf feleségkeresésbe kezdett, míg a két évvel korábban házasodott Ernő Ágost várta a gyermekáldást.
A hatályos törvények értelmében a feleség nem lehetett katolikus, legalább hercegnő kellett, hogy legyen és a király kérésére, nem lehetett brit alattvaló.
Akkori szeretője, a hírek szerint a reggeli lapokban olvasott eljegyzés tervéről, s dührohamot kapott, majd ájultan esett össze. Edvárd 1817 decemberében azt írta Maria Fitzherbertnek "Félig összetört a szívem". A nő bevonult egy párizsi kolostorba és semmilyen juttatást nem fogadott el a hercegtől.
Edvárd herceg gyorsan cselekedett, 1818 márciusában visszatért Londonba, s régens és a miniszterelnök (Lord Liverpool) által kiválasztott nőt elfogadta. Így eljegyezte Viktória szász-koburgi-saalfeldi hercegnőt, aki ekkorra már kétgyermekes özvegyasszony volt.
Választásának érdekessége volt, hogy menyasszonya öccse volt az elhunyt Sarolta walesi hercegnő férje, így az is lehetséges, hogy korábban már találkoztak.
A pár 1818. május 29-én házasságot kötött Coburgban a Schloss Ehrenburgban egy evangélikus szertartáson, majd nyáron újra Angliában, a Kew-palotában.
E második, 1818. július 11-én kötött házasság érdekessége volt, hogy egyszerre kötött házasságot Vilmos bátyjával, aki Adelaide szász-meiningeni hercegnőt vette feleségül. Édesanyja betegsége miatt nem tudott az esküvőjén részt venni, ezért tartották meg újra a szertartást.
A parlament nem akarta javadalmazását megnövelni, hiszen csak negyedik volt a trónörökösi listán, így örökös pénzzavarban volt.
Két hónap múlva visszaindultak Leiningenbe, ahol felesége fia volt az uralkodó, így nyugodtabban élhettek. Azonban amikor kiderült, hogy a hercegnő terhes, visszaindultak Angliába, mert az szerette volna, ha lánya ott születik meg.
A Kensington-palotában kaptak helyet.
Ebből a házasságból született 1819. május 24-én Alexandrina Viktória, aki a fenti események miatt eléggé kanyargós úton került a brit trónra. A herceg maga is volt hajnali negyed négykor, amikor kislánya világra jött, s persze ott volt a keresztelőjén is.
A herceg nagyon boldog volt kislánya születésekor, s barátainak azt mondta, hogy jól nézzék meg, mert ő lesz az Egyesült Királyság királynője. A régens herceg teljesen felháborodott a kijelentésen, s azt üzente Edvárdnak, hogy tudja meg, hol a helye.
A hercegi pár olcsó szálláshelyet keresett, mert igyekeztek a herceg korábbi adósságait törleszteni, így végül Woolbrook Cottage-ba költöztek.
Lánya valóban brit királynő, sőt császárnő lett.
Viktória királynő útja a brit királyi trónig
Sajnos ő ezt már nem élhette meg, mert a herceg szokásos kinti sétáin január elején megfázott. Hidegrázása és tüdőgyulladása alakult ki, s állapotát nem segítette a köpölyözés sem, így 1820. január 23-án, hat nappal édesapja előtt meghalt a sidmouthi Woolbrook Cottage-ben. A felesége mellette volt az utolsó perceiben, ahogyan Viktória is Albert mellett volt 41 évvel később.
Az utolsó szavai szerint: „ A Mindenható védje meg feleségemet és gyermekemet, és bocsásson meg minden bűnt, amelyet elkövettem. Ne felejts el engem."
Temetése február 12-én volt a Westminster apátságban, egy nappal azután, hogy gyermekként elhunyt öccsei maradványait, oda szállították, s négy nappal a király temetése előtt.
A herceg halála után szeretője elküldte Maria Fitzherbertnek Edvárd leveleit, aki híven őrizte, egészen haláláig. Akkor Viktória királynő kezébe kerültek.
1829-ben egykori segédtisztje megvásárolta a hercegnőtől a Castle Hill Lodge-i házat, amely jelentősen csökkentette az adósságot, amelyet végül elengedtek. Viktória, trónra lépése után visszafizette apja minden adósságát.
A herceg szokásai nagyon hasonlítottak apja szokásaihoz (talán ezért nem kedvelte?) - korán kelt, keveset evett és ivott, szeretett a szabadban lenni. A nőkkel nagyon udvarias és figyelmes volt és nem pazarolta feleslegesen az idejét.
Nagyon intelligens és tájékozott volt, ugyanakkor jó megfigyelőképessége révén komoly feljegyzéseket készített minden fontos dologról, eseményről, helyről.
Támogatta a karitatív tevékenységeket, katonái gyerekeinek iskolákat szervezett és egyáltalán, minden haladó szellemű próbálkozást támogatott.
Wellington elsőrangú szónoknak tartotta, s támogatta Robert Owen eszméit, megszavazta a katolikus emancipációt, s támogatta az irodalmi, bibliai és abolícionista társaságokat.
Edvárd a bölcsesség, az igazságosság és a demokrácia tornyaként jelent meg az emberek előtt. Minél jobban nőtt a népszerűsége, annál inkább üldözték testvérei.
Hiányát Viktória királynő egész életében megérezte, s előbb Lipót herceg, majd Lord Melbourne, végül férje volt az "apapótló", persze sok más személy, pl. Wellington hercege mellett.
Viktória gyűjtötte az emlékeket apjáról, ha már maga nem emlékezhetett rá, így 1859-ben 120 fontért megvásárolta George Dawe egy apjáról készült festményét Dawe unokaöccsétől, amely ma is a Buckingham-palotában van.
1843 augusztus 30-án Viktória elhajózott a város mellett, ahol apja meghalt, s megkérte Lady Canning-t, hogy készítsen egy vázlatot Sidmouthról, apja emlékére. Ez Lady Canning jegyezteiben maradt meg.
1836. augusztus 21-én, amikor a botrányos születésnapi vacsora volt, Viktória Windsorban sétálva a kápolna kövein, azon gondolkodott, hogy melyik alatt lehet apja sírja, s három hónappal később, apja születésnapján is említést tesz róla a naplójában. Elsőszülött fiát apjáról és férjéről nevezte el.
Összesen legalább 77 alkalommal ír az általa soha nem ismert férfiról. Végül ő maga egy nappal apja halála évfordulója előtt halt meg, 1901. január 22-én.
Viktória királynő, aki Lord Melbourne-től hallott édesapjáról, 1838. augusztus 1-én azt írta naplójába "mindazokból, amit hallottam, ő volt a legjobb az összes között".
