Az egyik leghosszabb ideig uralkodó Habsburg, tulajdonképpen véletlenül került a trónra (nem is egyre, hiszen német-római császár valamint német, magyar, cseh, horvát és szlavóniai király is lett apránként). Bátyja, IV. Ferdinánd korai halála miatt, az eredetileg választott egyházi karriert, felváltotta a politikai karrier.
Neveltetése alapján jezsuita szemléletű volt, félénk és határozatlan természetű, aki a harmincéves háború után nem sokkal, tizennégy évesen lett trónörökös, majd három évvel később már uralkodó. Mivel nagyon fiatal volt, sok választófejedelem ellenezte a megválasztását német-római császárrá, s a háttérben a Napkirály is szervezkedett ellene, aki egyre jobban próbált beleavatkozni a német birodalmi életbe, sőt talán ő maga is császár akart lenni. Végül közel egy év alkudozás után lett Lipót a császár, de mivel nagyon fiatal volt, a döntéseiben hosszú évekig jelentős szerepet játszottak a befolyásos arisztokraták.
Uralkodását átitatta a császári hatalom fensége, mindenekelőtt annak vallási aspektusát hangsúlyozva. Nem igazán volt megnyerő szépségű uralkodó, hanem kifejezetten csúnyának tartották, s tartotta ő maga is saját magát. Mindenek mellett azonban szenvedélyes és tehetséges zenész volt, több műve is fennmaradt. Folyékonyan beszélt latinul, olaszul, franciául, spanyolul és persze németül is :).
Uralkodása alatt számtalan külső és belső politikai vihar kavarta föl országai életét. A francia király mellett keleten a török csapatok okoztak komoly problémákat, amelyeket azonban Lipót csapatai sikeresen állítottak meg a mogersdorfi csatában, így a török szultán a vasvári béke megkötésére kényszerült.
Nagyon jó érzékkel megreformálta a hadsereget, amelynek levezénylését Montecuccoli grófra bízta, aki a morált és ellátást is az jelentősen javította.
Lipót azért örült a helyzetnek, mert közben a francia határ körül is feszültségek voltak, s nem szeretett volna kétfrontos háborút indítani.
A magyarok azonban a törökök teljes kiűzését szerették volna, amelyet a császár nem tartott elég fontosnak, így összeesküvések indultak. Az egyik ilyen összeesküvés vezetőit (Zrínyi Péter horvát bán, Nádasdy Ferenc országbíró és Frangepán Ferenc Kristóf) 1671-ben kivégezték, amely azonban csak erősítette a Habsburg-ellenes hangulatot. Thököly Imre komoly lépéseket tett az oszmánok felé, akik a magyar helyzet miatt újabb offenzívát akartak. 1683 nyarán hatalmas török sereg indult Bécs ellen, ahonnan a császár és udvara elmenekült, előbb Linzbe majd Passauba. A törökök három hónapig ostromolták a várost, de gróf Ernst Rüdiger von Starhemberg kitartott, s közben Sobieski János lengyel király és Károly lotharingiai herceg seregei is megérkeztek. Így végül a török sereg hatalmas vereséget szenvedett, amely jelentősen emelte Lipót császár jelentőségét.
Ezt kihasználva a császár seregei a következő években előbb Budát foglalták vissza, majd Belgrád kapuit ostromolták a francia származású Savoyai Jenő zseniális stratégiája eredményeképpen.
Lipót hírneve így jelentősen megnőtt, de a Habsburg-birodalom sem panaszkodhatott, a területe jelentősen megnövekedett. A török által elnéptelenített területekre németeket, délszlávokat, románokat és szlovákokat telepítettek be.
A török elleni háború azonban csak eszköz volt Lipót kezében, hiszen fél szemmel mindig az örök rivális XIV. Lajost figyelte, akivel komoly harcot folytatott a legjelentősebb európai uralkodó címért. Emiatt felvette a Nagy Lipót nevet, s magát Napcsászárnak neveztette.
Ehhez azonban az éppen fénykorát élő Franciaországot kellett volna maga mögé utasítania, amit a Napkirály teljesen érthető okokból nem szeretett volna. Ha ehhez azonban hozzávesszük, hogy az akkor még jelentős spanyol birodalomban is Habsburg ült a trónon, akkor már érthető a vetélkedés.
Ebben a helyzetben derült ki, hogy az utolsó spanyol Habsburg, a genetikai katasztrófának is beillő II. Károly végrendeletében egy franciára hagyta a trónt egy Habsburg helyett. Az örökösök nélkül elhunyt király IV. Fülöp spanyol király dédunokáját jelölte meg utódjaként, III. Fülöp spanyol király dédunokája helyett, aki egyébként Lipót fia volt.
A döntés következtében kitört a spanyol örökösödési háború, amelynek keretében 1701 és 1714 között harcolt egymással a két fél. Lipót céljai elérésében megszerezte az angolok támogatását is, akik nem szerették volna, hogy a franciák túl nagy hatalomhoz jussanak. Ebben persze az is szerepet játszott, hogy 1692-ben Hannover hercegének választófejedelmi címet adományozott, miközben az angolok 1701-ben a hannoveri uralkodó édesanyját jelölték meg törvényes trónörökösnek, ha az akkor uralkodó III. Vilmos és az őt követő Anna királynő törvényes örökös nélkül halna meg, kizárva így közel félszáz katolikus örököst a trónöröklési sorból. Lipót és/vagy tanácsadói ezt jó érzékkel kihasználták.
Ennek a háborúnak azonban csak az első éveit láthatta, mert 1705 május 5-én elhunyt.
Összesen három alkalommal volt házas, s összesen tizenhat gyermeke született, akik közül azonban csak hat élte meg a felnőttkort. Első házasságát Margarita Teresa spanyol infánsnővel kötötte, akivel hat évig voltak házasok, pedig Teresa már 22 éves korában, golyva következtében elhunyt. A hat év alatt összesen négy gyermekük született a két vetélés mellett, de csak egyetlen gyermeke (egy leány) élte meg a felnőttkort. A problémát valószínűleg az okozta, hogy Lipót és felesége közeli rokonok voltak.
Alig fél évvel a Teresa halála után feleségül vette Claudia Felicitas főhercegnőt, aki azonban három évvel később tuberkulózisban elhunyt, alig huszonhárom évesen. A rövid házasság alatt két gyermekük született, két kislány, akik azonban néhány hónapos korukban elhunytak.
A császárnak égető lett a (fiú) trónörökös léte, így újabb fél évvel később feleségül vette a nagy műveltségű Eleonora Magdolna hercegnőt. A pár harmonikus kapcsolatban élt egymással, s Eleonóra sokat segített férjének a birodalom ügyeiben is. Eközben azonban tíz gyermekük is született, akik közül öt a felnőttkort is megélte, kettő német-római császár is lett. Közöttük volt Mária Terézia apja, Károly főherceg is, az utolsó egyenesági Habsburg férfi leszármazott.
Vallásossága nagyon erős volt, s Szent Kálmán helyett Szent Lipótot tette meg Ausztria fő védőszentjévé, de Magyarországon is erős volt a katolicizmusa.
Személyiségére a családja iránti szeretet volt jellemző, s halálos ágyán fia és örököse, József lelkére kötötte, hogy feltétlenül béküljön meg a magyarokkal, akikkel egyébként éppen hadban állt.
Így aztán Lipót, aki nem is igazán akart uralkodó lenni, a törökök elleni hadi sikerek miatt és mert jó szemmel választotta ki a megfelelő embereket, kissé beárnyékolta a Napkirály fényét, bár természetesen XIV. Lajos jelentősége így is nagyobb volt.
