... az előzmények ...

A 23 éves Mária Terézia 1740. október 20-án került a trónra, amikor édesapja ételmérgezés miatt elhunyt. A következő néhány év azonban nagyon nehéz volt az új uralkodó és az országai számára is.

Apja halála után a család a német-római császári címet azonnal elbukta, hiszen ott nő nem lehetett uralkodó. Ausztriában és Csehországban soha nem volt korábban női uralkodó, de Magyarországon néhány száz évvel korábban már volt egy Mária, Nagy Lajos lánya, aki tragikus és szerencsétlen módon hunyt el huszonévesen.

A kor Európájában szinte már kihaltnak tekintették a Habsburg-házat, hiszen nem elég, hogy az elhunyt császárnak nem maradtak csak leány örökösei, Mária Terézia első három gyermeke is leány volt. Ráadásul a három kislány közül az első már el is hunyt, mire édesanyja a trónra léphetett.

II. Frigyes porosz király, aki néhány hónappal korábban lépett a porosz trónra, s korábban Mária Terézia uralkodásának jogát elismerte, hadüzenet nélkül megtámadta a birodalmat, s néhány év háborúskodás után Mária Terézia elvesztette Sziléziát, amely így Poroszországhoz került. Frigyes példáját más hatalmak is követték, így az uralkodónő szorult helyzetbe került.

Nem sokat vártak tehát az apja halála után, hiszen már 1740. december 16-án elkezdődött az osztrák örökösödési háború. A helyzet nem volt túl rózsás, s az új uralkodónő egyelőre nagyon rosszul állt, egy fegyelmezetlen hadsereget irányíthatott. Mária Terézia azonban a kezébe vette a dolgokat, s hamar egy ütőképes hadsereget varázsolt a seregből. Nagy könnyebbséget jelentett számára az is, hogy pár hónappal később megszületett negyedik gyermeke, így fiú, vagyis már volt potenciális férfi-trónörökös.

Mária Terézia vele született diplomáciai érzékével tudta, hogy csak a magyarok segíthetnek - egyrészt Magyarország talán a legerősebb része volt a birodalmának, másrészt ott már volt női uralkodó, így úgy vélte talán nem annyira ellenségesek vele. Ennek jele volt, hogy 1741. június 25-én magyar uralkodóvá koronázták, de ez még nem jelentett konkrét segítséget. Még nem volt túl messze a Rákóczi-szabadságharc leverése, így a királynő merész tettre határozta el magát.

1741. szeptember 11-én megjelent a Magyar Országgyűlésben, miközben a Szent Koronát viselte, s mikor az ott összegyűltek ezt nehezményezték (mármint, hogy nő viseli a Szent Koronát) a krónikás szerint csecsemő fiát, Józsefet felemelve kérte a magyarokat a támogatására.

Ennek a krónikának csak a problémája, hogy a kisfia nem volt jelen - vagyis nem emelhette fel és kérhetett a nevében segítséget.

Végül egy emlékezetes beszédben meggyőzte a magyar rendeket, akik "Vitam et sanguinem pro rege nostro!", azaz „Életünket és vérünket királyunkért!” egyhangúan támogatták.

Apja néhány magyarellenes intézkedését visszavonta, biztosította a nemesi birtokok adómentességét és cserébe 11 huszárezredet (közel 35 ezer főnyi katonát) kapott a seregébe.

Hivatalosan férje társuralkodó volt, aki 1741. szeptember 21-én esküt tett a magyar rendek előtt, de nem koronázták meg. Férje halála után legnagyobb fia, József lett a társuralkodója, akit szintén nem koronáztak meg.

Nem sokkal később német-római császárrá koronázták a Wittelsbach-házból származó Károlyt, de két nappal később az osztrák csapatok elfoglalták Münchent, így a bajor hatalom megingott az elfoglalt Csehországban.

1742 júliusában békét kötött Mária Terézia és Frigyes. A porosz király megszerezte Szilézia nagyobb részét, de 1743 májusában Mária Teréziát cseh királynővé koronázták, vagyis szimbolikusan megmaradt a hatalma.

Ahogyan azonban erősödött az osztrák hadsereg az ellenfelek egyre komolyabban vették az új uralkodónőt, így 1744 augusztusában a poroszok ismét megtámadták a birodalmat. A cél az volt, hogy kétfrontos háborúra kényszerítsék az osztrák-magyar haderőt.

Közben a bajorok visszafoglalták Münchent, de Anglia, Németalföld és Szászország (perszonálunióban Lengyelországgal) szerződést kötött Ausztriával a poroszok ellen. Néhány héttel ezután Károly császár rövid és dicstelen uralkodás után elhunyt, a Mária Terézia addig bonyolította a szálakat, míg férje került a császári trónra, így a politikához kevéssé értő férjét a háttérbe tolva, már ő maga irányította a német birodalmat is.

Férjét jobban érdekelték az üzletek, amelyekhez viszont zseniálisan értett, szemben a politikával. Ott volt viszont a szép, fiatal feleség, aki szinte mindent azonnal megoldott.

1745 decemberében aláírták a drezdai békét, amely alapján Poroszország megtarthatta Sziléziát, de elismerték Mária Terézia férjét császárnak, majd 1748 októberében a aix-la-chapelle-i békeszerződés elismerte Mária Teréziát, mint uralkodót - így a konfliktus tulajdonképpen véget ért.

Az osztrák örökösödési háború azonban jól megmutatta az uralkodónak, hogy sok minden nincs rendben az országaiban.

A háborúskodás, de még inkább a sok szülés megviselte az uralkodónőt, akit 1746-ban így jellemzett porosz követ, Otto Christoph von Podewils gróf:

"Alakja inkább túl, mint közepesen alacsony. Nagyon jó volt a házassága előtt, de a számos szülés, amin keresztülment, testességével együtt nagyon átformálta. Ennek ellenére könnyű járása és fenséges testtartása van. Megjelenése elegáns, bár az öltözködése elrontja. A kis angol karikás szoknya, amit visel, eltorzítja. Telt, kerek arca és tiszta szemöldöke van. A jól formázott szemöldök a hajához hasonlóan szőke, vöröses fény nélkül. Szemei ​​nagyok, élénkek és egyben nagyon gyengédek, amihez hozzájárul a halványkék színe is. Az orra kicsi, se nem ívelt, se nem felfelé fordult, szája kicsit nagy, de szép, fogai fehérek, mosolya kellemes. Nyaka és torka jól formázott. A karok és a kezek csodálatosak. Arcszíne nem lehet kevesebb ennél, hogy a látottak alapján ítéljük meg, annak ellenére, hogy kevés gondot fordított rá. Általában magas színű. Arckifejezése nyitott és vidám, az emberek megszólításának módja barátságos és kecses. Tagadhatatlan, hogy vonzó. "

djp