I. László király, miután bátyja, I. Géza halála után megszerezte a trónt és megszilárdította a hatalmát, egyre több energiát és időt fordított a vallásra. Ennek a jele volt, hogy a Canossát járt Henrik császár ellenében VII. Gergelyt (és Toszkánai Matildát) támogatta, sőt feleségül vette Henrik ellenlábasának lányát, Adelhaidet. (a képen Szent László)

Ráadásul Salamontól visszakerültek hozzá a magyar koronázási jelvények is, sőt I. András fia a trónról is lemondott. Ez persze nem volt tartós, így amikor összeesküvést szőtt László ellen, a király elfogatta és Visegrádon börtönbe záratta.

László is érezte azonban, hogy nem mindenki fogadja el, így próbált a nagy előd, az államalapító István nyomdokaiba lépni, amelynek szemléletes és szimbolikus megjelenése volt, amikor István és fiát, Imre herceget szentté avatta.

Ezzel mintegy jelezve milyen sokra becsüli őket, s hogy a nyomdokaikba illetve helyükbe szeretne lépni.

István halála után tulajdonképpen leányágon folytatódott az öröklődés, majd a megvakítottt unokatestvér fiai és azok leszármazottai foglalták el a trónt.

István földi maradványai Székesfehérváron, az általa alapított bazilikában nyugodtak, amikor László 1083. augusztus 20-án, VII. (Szent) Gergely pápa jóváhagyásával, a magyar püspökök és apátok, valamint más előkelők jelenlétében oltárra emeltette. Abban az időben az egyenértékű volt a szentté avatással. (a képen István felajánlja országát)

Persze László nem egészen így tervezte.

A szentek ünnepét jellemzően a haláluk időpontjához szokták igazítani, hiszen akkor kezdődik a "valódi", az "örök" életük. István, akinek születésnapját ugyan nem ismerjük, de a haláláét igen, 1038 augusztus 15-én hunyt el. Amikor már nagyon beteg volt, csak azért könyörgött, hogy Mária mennybementelének a napján halhasson meg, s ez a vágya teljesült is, amikor körülbelül 70 évesen lehunyta a szemét.

Így aztán a kitűzött nap 1083. augusztus 15. volt, de közbejött valami - a sírt nem tudták felnyitni.

A király az általa alapított bazilikában (a képen a bazilika rekonstrukciós rajza) nyugodott, az épület közepén egy fehér márványból faragott szarkofágban. A pápa engedélye, amely szerint „emeljék fel azok testét, akik Pannóniában a hit magvát elvetették, és az országot a hit hirdetésével öntözték, hogy őket a legnagyobb tiszteletben tartsák és méltó tisztelettel illessék” pedig arra utalt, hogy az arra méltóakat oltárra kell emelni, vagyis a sírt meg kell bontani. (a bécsi Pázmáneumban lévő képen látható Madonna és előtte a szentek - István, Imre, László, Erzsébet, Gellért és Margit)

Nagyboldogasszony napja volt (vagyis Mária mennybemenetele), amely István idejében a törvénylátó napok ideje volt, vagyis a királyi tanács ülésének az ideje. Háromnapos böjtöt tartottak, s próbálták az István koporsóját fedő követ megmozdítani, de nem jártak sikerrel. Ahogyan Hartvik püspök legendája mondja “bár szent testét három napig teljes erőből próbálták felemelni, semmi módon sem lehetett helyéről kimozdítani”.

A tanácstalanságot végül egy bakonysomlyói Karitas nevű apáca oldotta fel, aki egy égi kinyilatkoztatásból azt tudta meg, hogy amíg Salamon a börtönben van, vagyis testvérharc van, addig a sír zárva marad. (a képen Salamon a börtönben)

László azonnal szabadon engedte Salamont és háromnapos böjtöt rendelt el. A harmadik napon aztán könnyedén meg tudták emelni a zárókövet. Ezért István oltárra emelése augusztus 20-ra esett. László ehhez a dátumhoz igazította a törvénylátó napokat is, s a király egyházi tiszteletét már az 1092-es szabolcsi zsinat előírta.

A király tisztelete hamar elterjedt az ország határain túlra is, elsősorban Scheyernben és Bambergben, hiszen a bajor hercegi házba nősült, valamint Aachenben és Kölnben emlékeztek meg róla, ahol viszont ereklyéi vannak. Nagy Lajos uralkodása alatt bekerült a hivatalos egyházi ünnepeket közé és a Magyar Királyság egyik jelképe lett.

Istvánt azonban a kánonjog szabályai szerint csak 1686-ban, Buda visszafoglalása és a török kiverése után nyilvántották szentté IX. Ince parancsára, aki érdemei miatt a Magyarország mengmentője jelzőt kapta. Ince szeptember 2-re tette az egész egyházra kiterjesztett ünnepet, bár ma a világegyház augusztus 16-án, a magyar egyház augusztus 20-án emlékezik rá. Mindezek mellett május 30. a sértetlenül fennmaradt Szent Jobb ereklye emléknapja. (a képen a Szent Jobb)

Magyar nemzeti ünneppé csak egy 1771. június 21-én kelt rendeletben Mária Terézia parancsára vált augusztus 20., ekkor vált Szent István ünnepévé. Igaz Mária Terézia sokat fáradozott a Szent Jobb hazahozatalával is. Persze ennek előzménye az volt, hogy XIV. benedek pápa lecsökkentette az egyházi ünnepek számát, s ennek esett áldozatául Szent István ünnepe is - ekkor döntött Mária Terézia az ünnep megtartása mellett.

Az 1848-as szabadságharc leverése után egészen 1860-ig nem volt szabad megünnepelni, majd Ferenc József a kiegyezés után munkaszüneti nappá nyilvánította. A második világháború után az ünnep megmaradt, de más tartalommal. 1949-től az alkotmány és új kenyér ünnepe volt, majd 1988-tól, amikor ismét tartottak Szent Jobb körmenetetet, újra visszanyerte a régi vallási tartalmát is. (a képen a körmenet)

Később elrendelték Szent István ortodox szentté avatását is, így ő az első, aki a nagy egyházszakadás óta a Katolikus Egyház és a Görögkeleti Egyház szentjei között is megtalálható.

djp