Kolumbusz Kristóf 1492. augusztus 3-án indult el a Távol-Kelet felé három hajójával. A cél az volt, hogy a Santa Maria, Nina és Pinta elérje Kínát, így bebizonyítsa a kétkedőknek, hogy a Föld nem lapos, persze se a fűszerek se jöttek volna rosszul. (a képen Kolumbusz partot ér)
A korszak legjelentősebb expedíciójának ötlete már egy évtizeddel korábban felmerült a genovai hajós fejében, s támogatókat keresett a tervéhez.
Mivel Lisszabonban telepedett le, elsősorban a luzitánokat próbálta meggyőzni, de hiába próbálkozott. 1485-ben tett konkrét javaslatot a királynak, de II. János nem támogatta az ötletet, bár ebben bizonyosan szerepe volt annak is, hogy elég komoly támogatást kért.
A rossz nyelvek szerint a portugálok azért titokban megpróbáltak a Zöldfoki-szigetekről nyugat felé hajózni, de nem voltak elég kitartóak.
Portugáliában Tengerész Henrik halála után már nem volt olyan fontos a nagy felfedezések támogatása, ráadásul 1488-ban Bartolomeu Díaz (a fenti képen) elérte a Jóreménység-fokát. II. János ekkor már egyértelműen elutasította a genovai hajóst.
Kolumbusz ekkor egy országgal odébb próbálkozott, s az éppen kialakuló spanyol birodalom uralkodóit, Aragóniai Ferdinándot és Kasztíliai Izabellát próbálta meggyőzni. 1491 végére sikerült elérnie, hogy a királyi pár fogadja. (a lenti képen)
Ott szerencséje volt, mert éppen egy muszlimok elleni eredményes háború után fogadták, s rögtön admirálisi címet kapott a három hajó mellett, valamit anyagi forrásokat a legénység gyűjtéséhez.
Az indulás után nem sokkal már meg is kellett állnia, s a Kanári-szigetekről csak szeptember 6-án indulhatott tovább.
Úgy becsülte, hogy négy hét múlva már elérheti Kína partjait, amely a távolság jelentős alábecsülése volt. Ezt a gyakorlatban is megvalósította, mert két hajónaplót vezetett, s a legénységnek mindig kevesebb távolságot vallott be, mint amit megtettek a valóságban. (a képen a három hajó)
Mivel a szárazföld feltűnése nem következett be, s csak vizet láttak mindenfelé, egy idő után a legénység lázadozni kezdett, így alkut ajánlott nekik. Ennek az alkunak az utolsó percében pillantották meg a távolban a szárazföldet, amelyet San Salvadornak neveztek el.
Október elején már nagy madárrajokat láttak, így közelben lehetett a szárazföld, majd október 11-én a hajókat nyugati irányba fordították. Éjszaka 2 óra tájban egy Rodrigo de Triana nevű tengerész kiáltott fel a Pintán, aki földet fedezett fel. Reggel a kapitány ellenőrizte a szárazföld meglétét, majd Kolumbusz azt mondta, hogy ő már előző este is látott ott tüzeket. A királyi pár élethossziglanig tartó nyugdíjat ígért az első felfedezőnek.
Itt találkoztak először az őslakosokkal, s amikor partot ért, a mai Hispaniola partvidékén egy 39 fős kolóniát alapított.
Fűszerekkel, ismeretlen növényekkel és állatokkal, indián foglyokkal és nemesfémekkel megrakodva indultak haza 1493 januárjában, így az expedíció sikeresnek volt mondható. A dohány, az ananász és a pulyka mindenkit lenyűgözött.
Igazi hősként fogadták, s címekkel, rangokkal halmozták el, s újabb utak szervezését bízták rá. Később azonban számos ellenséget szerzett magának, mert az alkirályi hatalmával rosszul élt, s magával a királyi udvarral is perben állt.
A genovai hajós egészen haláláig (1506. május 20.) abban a hitben volt, hogy a Távol-Kelet földjére jutott.
Hogy milyen fontos tettet hajtott végre, csak akkor látjuk igazán, ha ránézünk a "magyaros" konyhára, hiszen paprika, paradicsom és krumpli nélkül nehezen tudnánk elképzelni, bár a bab, cukornád, földimogyoró, kakaó, kukorica, napraforgó vagy tök is eléggé elterjedt étel kis hazánkban - s az ananászt is szeretjük.
Persze a tudósok szerint Kolumbusz előtt pár száz évvel a vikingek is jártak Amerikában, konkrétan Leif Erikson, Vörös Erik fia - igaz, ők nem hoztak onnan el ennyi terméket.
Persze nekünk is voltak neves felfedezőink
