Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

Mátyás király második esküvője

2022. december 19. - DJP

Hunyadi Mátyás még 15 éves sem volt, amikor 1458. január 24-én némi meglepetésre királlyá választották, mert bár apja Hunyadi János erdélyi vajda, majd kormányzó volt, nem származott királyi vérből.

mathiasrex.jpg

Már ha nem számítjuk azt a pletykát, amely szerint az apja a valóságban Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár volt, amelyet kissé megerősít, hogy Mátyás apai nagyanyja a császár ágyasa volt, s Zsigmond kiemelt figyelemmel kísérte a pályafutását.

Mátyás azonban többek között a Cilleikenek köszönhetően került a trónra, bár Cillei Erzsébettel való házassága kútba esett, mert ő maga a prágai fogságból való szabadulás fejében Podjebrád György cseh régensnek megígérte, hogy feleségül veszi a lányát, Katalint.

Mindez 1463. május 1-én meg is történt, s a 14 éves lány hamar teherbe esett, de 1464, március 8-án belehalt a szülést követő gyermekágyi lázba, ahogyan a megszületett kisfiú is hamarosan meghalt.

Ettől kezdve, mivel a Szent Koronát már óriási összegért visszaszerezte III. Frigyes császártól Mátyás egyik legfontosabb feladata volt, hogy a megfelelő házasságot tudjon kötni. Feleségül kérte a lengyel király lányát, aki azonban kikosarazta, míg a német feleséget a magyar főurak ellenezték.

Persze ez nem akadályozta meg a különböző kalandozásait, s közben meg is született Corvin János egy polgárlánnyal való viszonyából, de ez nem oldotta meg a trónöröklés kérdését.

Komoly kutatást végzett, s 1474.október 30-án kapta a hírt, hogy I. Ferdinánd nápolyi király hajlandó hozzá feleségül adni az egyik lányát. Mátyás annyira megörült a hírnek, hogy egy órán át kongattatta a harangokat az éppen ostromlott boroszlói várban.

b_matyas-becsben.jpg

A magyar király azért is örült, mert leendő apósa házasságon kívül született, így törvénytelen (bár később törvényesített) gyerek volt, mégis Nápoly királya volt, s emellett két ősi dinasztia sarja.

Ferdinánd apja V. (Nagylelkű) Alfonz aragón király volt, így az ősi aragóniai királyi család sarja volt, de ami még fontosabb volt Mátyás számára, hogy Ferdinánd, s ezzel leánya, Beatrix is egyenesági leszármazottja volt II. András magyar királynak, Jolánta magyar királyi hercegnőn keresztül, aki Hódító Jakab aragón király felesége lett bő két évszázaddal korábban.

Így aztán Mátyás leendő felesége (bár női ágon) Árpád-házi leszármazott volt, s így kétség sem merülhetett volna fel a trónhoz való joguk iránt.

jolanta-beatrix.jpg

Ha ehhez hozzátesszük, Beatrix mostohaanyja (Aragóniai Johanna) elsőfokú unokatestvére volt férjének, s egyúttal ő is leszármazottja volt Jolántának, akkor már kétszeresen is jogosnak tűnik a trónigény - bár Johanna alig két évvel volt idősebb Beatrixnél.

Persze az sem mellékes tény, hogy Beatrix nagybátyja volt az éppen trónra kerülő Aragóniai Ferdinánd, aki egyre komolyabb tényező volt Európában, főként a feleségével, Kasztíliai Izabellával együtt.

A király előkelő és népes (egy velencei forrás szerint 756 főből álló) küldöttséget indított el Nápoly felé, akik elkísérték a menyasszonyt (s persze a 200 ezer aranyra rúgó hozományt - amelyből 170.000 aranypénzben, 30.000 ékszerekben volt) az úton. A Stájerországon keresztül érkező leendő királynét a határon Magyarország húsz legelőkelőbb főúri hölgye várta, Szilágyi Erzsébet vezetésével.

Beatrix és kísérete 1476. december 10-én érkezett Székesfehérvárra, ahol először a városon kívül egy e célból felállított sátortábor előtt találkozott a magyar királlyal. Közel háromezer lovas volt ott, s egy 260 méter hosszú kék posztot terítettek le a földre, s ennek a közepén találkozott a (leendő) házaspár.

wagner_sandor_matyas_kiraly_legyozi_holubart.jpg

Beatrix térdre ereszkedett a király előtt, de Mátyás a kezét megfogva felemelte és a királyi sátorba kísérte. Ott Mátyás egy arany koszorút adott át ajándékként, amelynek a közepén egy gyémántgyűrű volt. A püspökök rövid, latin nyelvű szónoklata utána (leendő) királyné fehér, a király pedig barna lovon indult a város felé. A koronázó városban aztán misét hallgattak a koronázó templomban.

Mátyás többszörösen is örült, főként mert a 17 éves lány a fiatalsága mellett elbűvölő is tudott lenni.

Másnap indultak Budára négyezer válogatott lovas, zenész és apród kíséretében.

A feltűnően csinos, nagy műveltséggel rendelkező lány hamar levette a lábáról a királyt, aki december 12-én magyar királynévá koronáztatta, majd december 22-én feleségül is vette a budavári Nagyboldogasszony-templomban, ahol Rangoni Gábor vezette oltárhoz az arát.

(Persze az "igazi" esküvő már 1476. szeptember 15-én (egy vasárnapi napon) Nápolyban megtörtént, de ott képviselők útján - két évvel és tíz nappal az eljegyzés után.)

Közben szentmisékkel, lovagi játékokkal és nagy lakomákkal, vigadalommal ünnepelték a házasságkötést.

Az esküvő fényponján egy tizenkét (más források szerint 24) fogásból álló lakoma volt és lovagi torna. A magyar hagyományok szerint fentről lefelé haladtak - vagyis a madarakkal kezdték aztán haladtak a földön élő állatok felé.

A lakoma közben a korszak legjobb külföldi lantosai szórakoztatták a vendégeket.

A korabeli krónikák szerint a korban szokatlan módon kettesben zárkóztak be a szobájukba és egész éjjel ott maradtak.

mr2.jpg

Reggel aztán aranyozott szánon járták körbe a várost és aranytallárokat szórtak szét a nép között.

Persze másnap nem értek véget a mulatságok, hanem a küléönböző lakomák és a lovagi tornák újabb fordulói egészen Vízkeresztig (január 6-ig) eltartottak.

Mátyás is bizonyára hallott arról a pletykáról, amely szerint Beatrix korábban szerelmes volt egy közrendű, de kellemes külsejű és fiatal, Ramiro Villaracuta nevű emberbe, akit (a pletykák szerint) az ágyában találtak meg lanthúrral megfojtva, de vagy nem hitte el vagy nem foglalkozott vele - végül is ő sem volt teljesen ártatlan típus.

Joggal bízhatott abban, hogy Beatrix bő gyermekáldással fogja segíteni a dinasztia fennmaradását, hiszen ők is nyolcan voltak testvérek. A házasságuk a korabeli krónikák szerint jórészt boldog volt.

Az, hogy végül nem így alakult - nem volt előre látható.

djp

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr5918006240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.12.22. 09:36:29

Az a "pletyka" több, mint megalapozott.
Azért gyermeknek nemigen szokták vármegyét adni ajándékul.

Sajnos Beatrix meddő volt.
S ez nagy tragédia.
süti beállítások módosítása