Szaladin, az egykori száműzött, 1179-ben Egyiptom és Szíria szultánja lett.

Nem sokkal azután, hogy szultánnak kiáltotta ki magát, hírt kapott, hogy a keresztesek meg akarják szállni Szíriát, s Leprás Balduin jeruzsálemi király úgy döntött, hogy a területeit megnöveli. Balduin pár évvel korábban már súlyos vereséget mért Szaladin seregére Montgisardnál, így a szultán óvatos volt.

Szaladin elküldte egyik tábornokát, hogy ellenőrizze a határait, s mivel a magas hegyeken figyelmeztető fényeket használt, a keresztény invázió híre gyorsan haladt előre.

Mire Balduin katonái megjelentek, a város már készen állt az ostromra. A jeruzsálemi király nem tudta, hogy várják, s amikor támadást indított a muszlim földművesek ellen, hirtelen Szaladin katonáival találta magát szembe. Természetesen a keresztesek veszítettek, de ez még csak a kezdet volt.

Szaladin zseniális hadvezér volt, de nem szeretett hadakozni, s 100.000 aranyat kínált Balduinnak, ha távozik, amelyet a keresztes király elutasított.

Balduin egy kezdetleges erődöt állított fel Damaszkusz közelében, s amikor Szaladin közeledett, a keresztények megtámadták. A szírek visszavonulást színleltek, a keresztesek pedig beleszaladtak a csapdába. Amikor a keresztesek kellően szétszórodtak, Szaladin katonái megfordultak és visszatámadtak - Szaladin hatalmas győzelmet aratott.

Balduin azonban eléggé intelligens volt, hogy felismerje Szaladin zsenialitását, azért békét akart kötni vele, aki elfogadta a javaslatot, s egy kis időre fellélegezhetett.

Amikor seregei meghódítottak egy várost, általában jobbá tették az ott lakók életét, ahogyan Rakka elfoglalása után is történt. Az első intézkedése több adó eltörlése volt, mert ahogyan mondta a polgároknak „A legnyomorultabb uralkodók azok, akiknek kövér a pénztárcája és soványak az emberei”.

Ezután úgy foglalt el hat várost, hogy szinte harcolnia sem kellett. Sindzsar városa viszont más volt. Ott 15 napig tartó ostromra volt szükség, s amikor a katonái beléptek a városba, szinte tombolni kezdtek. Szaladin rémülten nézte, hogy máskor fegyelmezett katonái teljesen kifosztják a várost.

Közben hírt kapott arról, hogy egy Raynald de Chatillon nevű francia, akit becstelen lovagnak is neveztek, hajókat irányított Egyiptom partjaira, s számos muszlim hajót felgyújtottak, még ártatlan zarándokokat is megöltek. A hírek szerint Raynald de Chatillon végső soron Medinát akarta megtámadni, Mohamed végső nyughelyét. Szaladinnak cselekednie kellett...

A szultán a saját hajóit küldte, hogy megállítsa a keresztényeket, s ez sikeres is volt, hiszen sok hajót elsüllyesztettek és sok keresztest elfogtak. A sokszor kegyes Szaladin ezúttal szinte minden foglyot kivégeztetett.

Hamar felismerte, hogy a keresztesek veszélyt jelenthetnek rá, így meg akarta őket előzni, s megtámadta a Jeruzsálemi Királyságot. 1187-re már a legnagyobb részét meghódította, s Jeruzsálem (új) királya szövetségeseket keresett ellene, de Guidó így is megsemmisítő vereséget szenvedett Szaladin seregétől a hattini csatában.

Sikerült fogságba ejtenie Chatillon de Raynaldot is, akit már évek óta keresett. Végre a kezei közé került, így a találkozást Raynald nem élte túl - ő maga végezte ki, majd amikor a szintén fogságba esett Guido jeruzsálemi király attól félt, hogy ő következik, csak ennyit mondott: "A királyok nem szoktak királyokat ölni, de ez az ember minden határt áthágott, és ezért így bántam vele."

A seregei egészen Jeruzsálem falaihoz érkeztek, de ekkorra már újra az irgalmas Szaladin volt, aki nagylelkű békefeltételeket ajánlott. A védők azonban nem akarták a várost feladni. Ez azonban kevés Szaladin ellen, mert egy heves ostrom után végül a muszlimok kezébe került Jeruzsálem közel egy évszázad után.

Hatalmas győzelmet aratott, azonban ez a győzelem hozta el hozzá a legnagyobb ellenfelét.

Jeruzsálem elvesztése a keresztény világban sokakat megrémített, s a pápa meghirdette a harmadik keresztes hadjáratot, amelyet többek között az egyik legismertebb angol király, a kor egyik leghíresebb lovagja, Oroszlánszívű Richárd vezetett.

A király személyesen vezette a seregét, amelynek egyik első lépése Acre ostroma volt, amely után brutális megtorlás következett, több ezer foglyot mészároltak le - nőket és gyerekeket is.

Ekkor következett Szaladin és Richárd összecsapása az arszúfi csatában, ahol a muszlimok voltak létszámfölényben, de mégis az angol király serege győzött, s Szaladin tízszer annyi katonát veszített, mint ellenfele.

Persze Szaladin itt sem tagadta meg önmagát, hiszen amikor egy eltévedt nyílvessző eltalálta Richárd lovát, küldött egyet neki azzal az üzenettel: „Nem helyes, hogy egy ilyen bátor harcosnak gyalog kell harcolnia.”

Mindketten érezték, hogy igazi ellenfélre leltek a másikban, így próbálták békésen lezárni az ügyet. Richárd azt javasolta, hogy nővére és Szaladin testvére házasodjanak össze, s kapják meg Jeruzsálemet nászajándéknak, de ugyanakkor azt is követelte, hogy a férj térjen át keresztény hitre. Ezt Szaladin visszautasította, így újra kitört a harc a két fél között.

Újra megütköztek, de viszonylag békésen véget vetettek a hadakozásnak. Szaladin átengedett bizonyos területeket a keresztényeknek, s megengedte, hogy a keresztény zarándokok békésen utazhassanak Jeruzsálembe. Bár a keresztes hadjárat tovább tartott, Szaladin és Richárd harca véget ért.

Amikor Richárd visszahajózott Angliába, Szaladin is visszatért Damaszkuszba, de nem sokkal a megérkezése után megbetegedett, s már soha nem gyógyult fel. 1193. március 3-án vagy 4-én, 56 éves korában békésen hunyt el.

Szaladinnak több felesége és sok gyermeke (17 fiú és 1 leány) volt, s úgy tűnt, hogy sokat foglalkozik a családjával, de kevés részlet maradt fenn ezzel kapcsolatban. A leghíresebb felesége Asimat volt, amely afféle örökség volt, hiszen Asimat első férje Nur ad-Din volt, Szaladin mentora, az egykori damaszkuszi uralkodó.

Abban a korban ez nem volt meglepő, hogy az előző uralkodó házastársát veszik feleségül, elegendő csak Nagy Knut és Normadiai Emma házasságára gondolni.

Ennek egyrészt legitimációs okai is lehettek, másrészt (ahogyan Knut és Emma esetében is) akár valódi érzelmi viszony is lehetett. Ez történt Szaladin és Asimat esetében is, amely abból is látszik, hogy Szaladin még egy évtizednyi házasság után is naponta írt leveleket a feleségének.

Asimat azonban időközben elhunyt pestisben vagy tuberkolózisban, de Szaladinnak, aki akkortájt maga is beteg volt, nem merték a hírt elmondani teljes három hónapig, ő pedig ezalatt szorgalmasan írta a leveleit.

A kortársai szerint a legjellemzőbb tulajdonsága a szerénysége és nagylelkűsége volt, s látogatóival szemben szinte mindig nagy tisztelettel és nyájasan viselkedett. Megvetette a gazdagságot és a fényűzést, s olyan mértékben volt adakozó, hogy a kincstárnokai sokszor felelőtlennek tartották a nagyvonalúsága miatt.

Szaladin azonban csak így felelt: „Vannak emberek, akik számára a pénz nem jelent többet a homoknál.”  - így is halt meg, hiszen halálakor összesen 1 arany és 40 ezüst volt nála.

djp