II. Henrik halála után legnagyobb életben maradt fia, Richárd került a trónra, I. Richárd néven. Bár jogilag angol király volt, hatalmas birtokai voltak Franciaországban is, többek között édesanyjától, Aquitániai Eleonórától megkapta Aquitániát, a földrész egyik leggazdagabb tartományát. Richárd összesen tíz évig uralkodott, de talán ha fél évet töltött Angliában, s talán még angolul sem igazán beszélt.

Még apja életében érkezett a hír, hogy a leprás király halála után Jeruzsálem a Szaladin vezette muszlimok kezébe került, így újabb keresztes hadjárat került meghirdetésre. Richárd nem sokat habozott és elkezdte szervezni az utat Jeruzsálem felé, de közben az apja meghalt, s őt sebtiben angol királlyá választották majd meg is koronázták.

Ekkor az édesanyja azt szorgalmazta, hogy nősüljön meg, s bár az apjának korábban más elképzelése volt, Eleonóra már korábban kinézte neki Navarrai Berengáriát. Navarra határos volt Aquitániával, így a birodalom bővítésére is lehetőség nyílt, másrészt a házasság révén kapott hozomány a keresztes háború finanszírozásában is segíthetett.

Ráadásul a Navarrával szomszédos Kasztíliában Richárd nővére, Eleonóra volt a királyné

Egyes források szerint 1185 körül Richárd és Berengária már találkoztak egyszer, s az akkor tizennyolcéves lány és majdnem tíz évvel idősebb férfi között valóban vonzalom alakult ki, s később Aquitániai Eleonóra az eljegyzést is elintézte a fiatalok között. Ezzel csak az volt a baj, hogy Richárd hivatalosan már hosszú évek óta jegyese volt Alysnak, aki II. Fülöp Ágost féltestvére, és így Aquitániai Eleonóra mostohalánya volt. Alys ráadásul régóta angol felségterületen élt, s közben II. Henrik szeretője is lett, s talán még közös gyermekük is született.

Így aztán Richárd 1190-ben Messinában felmondta az eljegyzését Alyssal, többek között arra hivatkozva, hogy "rokonsági kapcsolatban" vannak.

Az anyja azt is megszervezte, hogy az ifjú arával egy hosszú és fáradtságos uton utolérjék őt, s 1191 elején, a nagyböjt idején érkeztek a szíciliai Messinába, ahol csatlakozott hozzájuk Richárd másik húga, Johanna, Szicília özvegy királynéja. Innen Berengária és Johanna hajón indultak a Szentföld felé, de a hajójuk zátonyra futott Ciprus partjainál, ahol a sziget uralkodója Isaac Komnenosz megfenyegette őket. Ezt meghallva a már közelben járó angol király Ciprus felé fordult, s elfoglalta a szigetet, s ezzel meg is döntötte Isaac Komnenosz hatalmát.

Miután a sziget ura Oroszlánszívű Richárd lett, 1191. május 12-én a limassoli Szent György-kápolnában feleségül vette Berengáriát, a navarrai királyság királyi hercegnőjét. A házasságkötés után még aznap Anglia királynéjává koronázta Bordeaux érseke, valamint valamint Évreux és Bayonne püspöke.

Az ifjú férj tovább indult a keresztes hadjáratra, az ifjú feleség pedig Franciaországba ment, s La Mans-ban telepedett le, várva a férjét. Elég sokáig, hiszen egész hátralévő életében várta a férjét, miközben az egyháznak szentelte az idejét.

Amikor férjét bebörtönözték, próbált ő is pénzt gyűjteni a kiszabadítására, amikor aztán Richárd visszatért, a királyságára koncentrált, nem a feleségére. A pápa parancsára azonban, aki elrendelte, hogy újra "egyesüljön vele", engedelmeskedett, s minden héten templomba is vitte a feleségét. Egyes források szerint Berengária valóban szerelmes volt a korszak legnagyobb lovagjaként ismert Richárdba. Richárd azonban valószínűleg csak formálisan kötődött hozzá, amelyben része volt annak is, hogy a király talán homoszexuális vagy biszexuális volt.

Nincs arról adat, hogy Berengária bármikor is Angliában járt volna. Talán a férje halála után egy rövid időre próbálkozott özvegyi jogdíjat kapni, de mivel nem született gyermekük - erre kevés esély volt. Folyamatosan érdeklődött emiatt János királynál, s a kasztíliai királyné is nyomást gyakorolt rá, ahogyan III. Ince pápa is, aki konkrétan megfenyegette. A király végül valamennyit fizetett neki, de még a halálakor is tartozott neki 4000 fontnyi összeggel, amelyet aztán III. Henrik fizetett ki.

 djp