Nem csak történelem :)

Érdekes sztorik a múltból

Érdekes sztorik a múltból

A XX. század legismertebb Jancsija - Neumann János, a diák

2023. december 26. - DJP

Neumann János (teljes nevén margittai Neumann János Lajos) volt a legokosabb marslakó, a XX. századi egyetemes matematika (egyik vagy talán) legnagyobb alakja, aki több tudományterületen is kimagasló eredményeket ért el. (a lenti képen kb. hat éves)

neumann-janos.jpg

Gazdag budapesti bankárcsaládba született 1903. december 28-án dr. Neumann Miksa és Kann Margit fiaként. Két testvére volt, Mihály (sz. 1907), aki Chicagóban lett orvos és Miklós (sz. 1911), aki Philadelphiában lett jogász.

nj1.png

A család az akkori Váci körút (majd Vilmos császár út), a mai Bajcsy-Zsilinszky út 62. szám alatti (fenti képen látható) épület 5 különálló lakását lakta, amelyek összenyitva egy 18 szobás nagypolgári lakást alkottak. Az épületet Neumann János anyai nagyapja, dr. Kann Jakab és üzlettársa Heller Gyula építtette. A tervező Nay Dezső, a kivitelező Novák Ferenc volt. A házon ugyan rajta áll, hogy ott született Neumann János, de a valóságban a kórházban született.

nj2.png

Édesapja a kitűnő bankár és ügyvéd, kivételes tehetségű és műveltségű ember volt. Kitűnően tudott ógörögül és gyermekei tanulását is minden tekintetben segítette. János már gyerekként szinte anyanyelvi szinten megtanult ógörögül, németül, latinul majd később angolul, de franciául is megértette magát, valamint különórán tanult héberül is. Az ismerősei szerint sokszor németül is gondolkodott. Ebben persze annak is szerepe volt, hogy egy francia és egy német anyanyelvű házvezetőnő szolgált egymást váltva a családnál, így a gyerekek már kisgyermekkoruktól részben rá voltak kényszerítve a többnyelvűségre. (a képen édesapjával és az utcai látkép)

nj3.png

A család könyvtára tartalmazott egy 44 kötetes német nyelvű világtörténelem sorozatot, amely a kisfiú kedvenc olvasmányai közé tartozott. Végigolvasta és hihetetlen memóriájával "rögzítette" is az olvasottakat. A közös étkezéseknél az apa folyamatosan próbálta tanítani a fiait, s miközben beszámolt arról, éppen mivel foglalkozik, annak más oldalát is bemutatta. Ha egy sajtóvállalkozással foglalkozott éppen, akkor betűtípus mintákat vitt haza, ha egy szövőüzemmel, akkor szövőszék modernizálásával foglalkoztak - legalábbis elméletben.

Már kisgyermekként rendkívül tehetséges volt, így hatéves korában folyékonyan beszélt, sőt viccelődött ógörög(!) nyelven. Ugyancsak hatéves korában nyolcjegyű számokat osztott fejben, majd nyolcévesen már ismerte az integrál és differenciálszámítást. Egy ízben, amikor az édesanyja elmerengve nézett maga elé, a kis Jancsi megkérdezte tőle: "Mit számolsz, anyu?” Ő maga nagyon élvezte, amikor az eszét használhatja.

Neumann Jancsi már ekkortájt is a legokosabb volt, de csak később lett marslakó.

nj4.png

Tízéves volt, amikor édesapja nemesi rangot kapott Ferenc József magyar királytól a birodalomnak tett szolgálataiért, s ettől az időponttól használja a család a margittai előnevet. (a fenti képen édesapja, édesanyja és a nemesi címer) Neumann később John von Neumann néven pulikált, a barátai pedig Johnny-nak vagy Jancsinak hívták.

A címerben margaréta volt, s gyerekeknek volt egy-egy totemállatuk, Jancsié a kakas, Mihályé a nyúl, Miklósé a cica, amely az Eötvös út 15. szám alatti nyaralójuk ólomüveg ablakán még látszott, de azóta már sajnos eltünt.

nj5.jpg

Neumann János 1909 és 13 között elemi iskolába járt (pontosabban nem járt, mert magántanuló volt), majd 1913-ban az édesapja beíratta a kor egyik leghíresebb (és legjobb) iskolájába, a Fasori Evangélikus Főgimnáziumba, ahol nagyon jó képzést kapott történelemből, jogtudományból és közgazdaságtanból is.

fasori.jpg

A Fasori akkortájt nemcsak az ország, hanem talán egész Európa egyik legjobb iskolája volt, kiváló tanárai révén, akik közül többen a MTA tagjai voltak. Az iskola ugyan evangélikus volt, de nyitottsága és haladó szelleme révén sok tehetséges más vallású gyerek (pontosabban szülő) is ezt választotta - afféle csodagyerekképző volt. Ott aztán hamar felfedezték matematikai tehetségét.

A tanára Rátz László volt (aki Wigner Jenőt is tanította- ő egy évvel Neumann előtt került a gimnáziumba), de Rátz kérésére különórákat adott neki Fekete Mihály műegyetemi tanár is. Az 1917/18-as tanévben elnyerte az V. osztály legjobb matematikusa címet, később pedig, 1920-ban közösen publikált tanárával, Fekete Mihállyal, amellyel elnyerte a Magyarország legjobb matematikus diákja címet.

Wigner nemcsak iskolatársa, hanem nagyon jó barátja is lett, akinek már tízévesen ő magyarázta el a halmazelméletet, s akivel még Amerikában is magyarul levelezett.

Nem volt kitűnő tanuló, írásból és testnevelésből gyakran kapott jó (B) osztályzatot, de ugyanezt kapta ábrázoló geometriából is. Magatartása általában szintén csak jó (B) volt. Nagyon élénk gyerek volt, aki ugyan nem jeleskedett a különböző sportokban, de voltak csínytevései. Tréfás természetű volt és szerette produkálni magát.

A vicceket is nagyon szerette, s fiatal korától kezdve volt egy notesze, amelybe a legjobbakat gyűjtötte - azokat aztán sok évvel később elővette a társaság szórakoztatására még Amerikában is. Nem volt mintagyerek, sőt ahogyan egyik osztálytársa, Chatel Andor mesélte „Domony Péter volt a padtársa és legjobb barátja, együtt voltak állandóan. Szeretett a szünetekben táskaharcokat vívni és iskola után együtt mentek haza a Bajza utcán végig […] és még ott is folyt a hancúrozás.”

A tanórák közötti szünetben gyakran 'vadászott' a gimnázium leghíresebb matematikatanárára, akivel aztán az egész szünetben tanácskozott a matematika problémáiról.

Mire leérettségizett, már komoly matematikusnak számított, de ehhez persze az is kellett, hogy Rátz László, a gimnázium legendás tanára, aki hamar felismerte a tehetségét, felkereste Neumann Miksát, s azt mondta neki, hogy bűn lenne, ha nem fordítanának külön figyelmet Jancsi tehetségére.

Rátz tanár úr éppen igazgató volt amikor Jancsi a gimnáziumba került, de nem töltötte ki a hat éves mandátumát, hanem két évvel korábban, 1914-ben lemondott az igazgatói posztról és visszatért a katedrára. Ebben talán a kis Jancsinak is volt némi szerepe.

ratz_laszlo.jpg

Rátz tanár rendszeresen tartott neki különórákat, amelyekért soha nem kért semmit, majd az apa egyetértésével az egyetemi profeszorokhoz fodult segítségért, amikor úgy érezte, ő már nem képes újat mutatni a fiúnak. Fekete Mihály mellett Kürschák József matematika professzor és (a korábban szintén csodagyereknek számító) Szegő Gábor is rendszeresen oktatták. Szegő Gábor felesége azt mesélte, hogy férje örömtől könnyes szemmel érkezett haza, a fiatal zsenivel való első találkozás után. Ahogyan Szegő Gábor emlékezett:

"Naiv dolog lenne azt állítani, hogy én őt tanítottam. Neumann-nak erre nem volt szüksége. Ő az evangélikus gimnáziumba járt. Neumann az az ember volt, már fiatal diák korában is, akinek nem volt szüksége arra, hogy valamire megtanítsák. Egyszer Kürschák professzor a Műegyetemre behívott magához, és közölte velem, hogy van itt egy feltűnően tehetséges diák, akit mindenki nagyon bámul. Hajlandó lennék-e foglalkozni vele? Így történt, hogy hetenként egyszer-kétszer összejöttünk Neumann-nal, teáztunk, matematikáról beszélgettünk, hogy milyen problémák léteznek a halmazelméletben, integrálelméletben és más témakörökben. Neumann pillanatok alatt felfogta a dolgok jelentőségét, s egy hét múlva már kész, saját eredményekkel állt elő"

A fentiek mellett Ortvay Rudolf fizika professzor is gyakori vendég volt a Neumann-családnál. Ennek oka többek között az volt, hogy Jancsi nagyon szerette Mikola Sándor fizika óráit is. (a lenti képen Rátz László és Mikola Sándor)

ratz-mikola.png

Az apának nem igazán tetszett a számára túlságosan elméleti matematika, így a korszak egyik legismertebb tudósához, Kármán Tódorhoz fordult segítségért, hogy beszélje le Jancsit a matematikáról, pontosabban arról, hogy matematikus legyen, mert „a matematikusok nem értenek a pénzkereséshez!”

Ahogyan Kármán a visszaemlékezéseiben leírta: „Aacheni professzorságom első évében beállított hozzám egy pesti bankár a 17 éves fiával. Furcsa dolgot kért tőlem: beszéljem le Jancsit arról, hogy matematikus legyen. Azt mondta: »A matematikusok nem értenek a pénzkereséshez!« Elbeszélgettem a fiával. Káprázatos feje volt. 17 évesen önállóan tanulmányozta a különböző végteleneket, ami pedig az absztrakt matematika egyik legmélyebb problémája, és érdekes elméleteket dolgozott ki rájuk. Azt gondoltam, hogy szégyen volna őt elterelni attól, amire természetes hajlama vezeti. Jancsi esetében azt tanácsoltam a papának, hogy kössön fiával kompromisszumot: hadd tanuljon vegyészmérnökséget.”

Neumannt mindig érdekelte a repülés és más technológiai újdonságok is, ráadásul már ekkor gondolkodott egy kettesalapú elektromos számítógép megépítésén, így örömmel vette a vegyészmérnöki ötletet is.

Jancsi gyermekkora és ifúkora tehát szeretetben és anyagi jólétben telt el, bár a Tanácsköztársaság idején a család külföldre (többek között Abbáziába és Velencébe) menekült, de ezt a fiúk inkább egy hosszú, kalandos nyaralásként élték meg.

Az egyik legjobb barátja, Wigner Jenő mesélte róla sok-sok évvel később meghatódva: „[…] két hétig dolgoztam egy […] matematikai kérdésen, és nem tudtam zöldágra vergődni. Találkoztam a Neumann Jancsival és elpanaszoltam neki. Meghallgatott nagyon részletesen, kérdezgetett egy kicsikét, de világos volt, hogy meg akarja érteni, mi a probléma. Megértette. Akkor elment, […] fölnézett […] a szoba sarkára a plafonnál, és ott motyogott valamit […], amit én nem értettem meg. Motyogott, motyogott, talán öt percig, talán tíz percig. Visszajött tíz perc után a megoldással. És ez nem egyszer történt meg […]. Ez kérem, nagyon-nagyon megrázott engem, s nagy csodálattal töltött el.”

 folytatása következik

 

djp

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hi-sztori.blog.hu/api/trackback/id/tr418288713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása