A Tudor-korszak utolsó uralkodójának élete minden volt, csak unalmas nem.

Már a születése is botrányoktól övezve történt, hiszen apja, VIII. Henrik éppen válófélben volt Aragóniai Katalintól, amikor titokban Boleyn Annát is elvette feleségül. Így amikor 1533. szeptember 7-én Erzsébet megszületett, sokan kétségbevonták, hogy törvényes utód.

Persze azt sem sokan mondhatják el, hogy apjuk lefejeztette az édesanyjukat, ahogyan Henrik tette Boleyn Annával 1536. május 19-én. Ezzel együtt Erzsébetet törvénytelen gyereknek nyilvánította és kizárta az örökségből. Erzsébet (a bal szélső képen) ekkor alig több mint kétéves volt. 

Robert Dudley a vérpad árnyékából ért a trón széléig, amely nem mindennapi életút. A hírhedten jóképű Robert, I. Erzsébet különleges udvari kedvence, sokak szerint egyetlen igazi szerelme volt. Olyan nagy hatással volt a királynőre, hogy egy időben majdnem ő "uralkodott". A mindig okos, intelligens királynő azonnal elveszítette ravaszságát, ha róla volt szó.

Persze ennek voltak előzményei, hiszen gyerekkori barátok voltak, a családjaik hasonló körökben mozogtak, így sokszor és sokat találkoztak. Aztán volt egy időszak, amikor kevesebbet, de a kapocs nem változott, sőt talán még szorosabb lett.

Anglia első normann származású királya 1066-ban lépett trónra a hastingsi csata után, amikor éppen Szent István király unokáját, Edgar angol királyt taszította le a trónról.

Ma Hódító Vilmosként ismerjük, de abban a korban Fattyú Vilmos volt a közismert neve.

A viking származású, franciául beszélő király, Róbert normandiai herceg fiaként született, de az anyja nem hercegnő volt, hanem feltehetően egy cserzővarga lánya, aki azonban olyan gyönyörű volt, hogy a herceg első látásra beleszeretett, miközben a lány a folyóban a ruháját mosta.

A király 1715 nyarának kezdetén kezdett panaszkodni lábfájdalomra, majd augusztus közepére üszkösödés alakult ki a lábában, végül 1715. szeptember 1-én elhunyt.

Az ekkor már majdnem 77 éves király 72 éve ült a trónon, ezzel minden francia uralkodók közül a legtovább, s az összesített listán is előkelő helyet foglal el.

Persze uralkodásának első éveiben még édesanyja intézte az ország ügyeit régensként.

A Napkirály pontosan ugyanúgy halt meg, ahogyan élt - a nyilvánosság előtt, hiszen halála előtt két nappal még a szokásos mindennapi életét folytatta. Persze ezt a tényt erősen segítette, hogy az előző évtizedekben is jórészt a hálószobájából intézte az ország ügyeit.

Ez a hálószoba a palota homlokzatának pontosan a közepén volt, s gyönyörű kilátás volt a palota előtti térre.

A nap itt a "lever du Roi"-val kezdődött, amely másfél órán keresztül tartott, míg a király el nem készült az előtte álló napra. Amint felvette parókáját, felcsatolta kardját és felhúzta kesztyűjét, megkezdődött a nap, amikor a hálószobája emberekkel telt meg, akik ügyes-bajos ügyekeiket próbálták elintézni. Este a "coucher du Roi" ez előző folyamat ellentéte volt, míg az ágyba nem került.

1715 nyarának elejére a király állapota már leromlott, s olykor napokig nem tudott mozogni, június 20-án egy alkalommal el is esett, miközben a térdre borult a királyi kápolnában. Ha mégis sétált egy kicsit, utána azonnal a tolókocsijába ült, s úgy intézkedett. A palotában lévő, fogadásra mindig hajlamos angolok már fogadásokat kötöttek, hogy nem éli meg a szeptembert.

Ennek ellenére júliusban még16 vadászaton vett részt Marly-ben, valamint koncerteken és előadásokon is.

Az állapota azonban romlott, s erős fájdalmai miatt augusztus 10-én orvosa, Guy Crescent Fagon, egy nagy adag ópiumot adott neki, amely természetesen javított az állapotán és azonnal sétára indult, hogy frissen Rómából érkezett szobrait megtekintse. Másnap részt vett a miniszteri tanács ülésén és egy rövid sétát még tudott tenni, azonban a következő napon már újra nagyon fájt a lába. Az orvosa szerint faridegzsábája volt.

Utolsó nyilvános szereplése augusztus 13-án volt, amikor a perzsa nagykövetet hallgatta ki, de nagyon elfárad, s másnapra már étvágya sincs. A betegsége ágyhoz köti, s a misét is a hálószobájában tartják.

17-én állapota tovább súlyosbodott, majd 21-én a sebésze egy fekete foltot vett észre a király lábán. Három nappal később az újságok szerint már jobban vlt, de az orvosok már az üszkösödésről beszéltek. Ekkor már nem tudott szilárd ételt lenyelni, de keveset panaszkodott, délután viszont gyónni akart, így La Tellier atyát kérte.

25-re már olyan beteg volt, hogy bár Szent Lajos napja volt és ünneplések kezdődtek, este maga kérte az utolsó kenetet. Ez a hír a tömegben is elterjedt.

26-án felmerült a kérdés, hogy az üszkösödő lábat levágják, de a király ép testtel akart a másvilágra távozni, így ezt megtagadta. Ezután magához hívatta a családtagjait és elbúcsúzott tőlük majd a végrendeletét kiegészítette. „Olyan lágy szavakkal köszönt el tőlem, hogy azt hittem elájulok” mondta La Palatine hercegnő, öccse felesége. Ekkor búcsúzott el ötéves dédunokájától is, aki könnyes szemmel távozott tőle. „Én túlságosan szerettem a háborút.” - mondta neki utolsó jótanácsként.

Egyik orvosa (Lang doktor) olyan szert adott neki, amely ha nem is gyógyította meg, de legalább a fájdalmait csökkentette.

Az éjszakája nyugodtabban telt Madame de Maintenon-nal, akivel egyébként 1683. október 9-én titokban összeházasodtak. Az állapota stabilizálódott, s ő elmondja utolsó kívánságait. Aznap éjjel nagyon rosszul aludt Augusztus 28-án reggel már azt rebesgették, hogy a király a delet sem éri meg, de tévedtek mert a francia király szívósan ragaszkodott az élethez. Másnap kicsit jobban lett, de ez csak másfél napig tartott. Az étvágya is visszatért, kekszet evett és bort ivott. Este az orvosok látták, hogy a király térdére is felterjedt az üszkösödés. Feleségét elküldte az udvarból egy lánynevelő intézetbe. Az utolsó napján egy időre elvesztette az eszméletét, majd lekvárt és húslevest evett, közben az üszkösödés tovább terjedt, már az egész bal lába fekete volt. Éjjel La Tellier virrasztott mellette.

A Napkirály 1715. szeptember 1-én reggel negyed kilenckor elhunyt, s az orvosok és sebészek nem is tétlenkedtek sokáig. Már másnap megkezdték a király testének felboncolását, amely során a szívét és belsőségeit kivették a kor szokásai alapján. Ez a szokás 1314-ben kezdődött, amikor Philippe la Bel testét három részre osztották, hogy minél több ember tudja a tiszteletét tenni előtte illetve teste maradványai előtt. Mindez óvintézkedés is volt, hogy ha valamelyik templomot kifosztják, a maradványokat elrabolják, akkor még maradjon "hiteles" maradvány.

A boncolás során kiderül, hogy a teljes bal oldala üszkösödött.

Ezt követően a testét bebalzsamozták az udvar legfontosabb tisztségviselői előtt, aztán a testet egy ólomkoporsóba helyezték, amelyet egy tölgyfakoporsóba raktak. A dupla koporsó nyolc napon keresztül maradt Versailles-ban.

A király halálával nem fia lett az utódja, mert legidősebb fia 1711-ben elhunyt, s nem is unokája, mert legidősebb fiának fia 1714-ben hunyt el, hanem annak fia, vagyis XIV. Lajos dédunokája - aki szintén Lajos volt, csakúgy mint apja és nagyapja.

Szeptember 4-én a belsőségeit egy nyolc ló vontatta kocsin 12 fáklyavivő kíséretében átvittéék a Notre-Dame-ba, majd két nappal később ugyanígy a szívét a St. Denis jezsuita templomba.

Ekkortájt már a fekete volt a gyász színe, de az ötéves új király nem feketét viselt, hanem bíborvöröset, amely mutatta királyi mivoltát. Természetesen a többi gyászoló feketét viselt, ahogyan a szolgák is. A temetési kocsik és a lovak is feketével voltak beborítva, amikor 1715. szeptember 8-án a temetési menet megindult Versailles-ből Saint Denis-be, amely a francia királyok ősi temetkezési helye volt.

A menet igen lassan haladt, s 12 órányi idő kellett, míg odaértek, jórészt éjszaka - ezt a szokást valószínűleg Spanyolországból vették át, ahol divat volt az éjszakai vallási rituálé. A temetési kocsi három méter magas volt egy nagy ezüstkereszttel a tetején.

A menetet 400 szegény vezette fel, akiket erre az alkalomra fizettek meg, s mind fekete köpenyt és fekete csuklyát viseltek, a kezükben gyertyával. Az összesen 2500 főből álló temetési menet ritmusát dobosok vezényelték, s rengeteg nézelődő volt, akik közül sokan sértéseket kiabáltak az elhunyt király felé.

Hajnalban érkeztek St. Denis-be, ahol a koporsóra ráhelyezték az öt méter hosszú hermelinnel bélelt köpenyét, kék bársonyból készült aranydíszítéses koronáját, valamint a Nagy Károlyhoz tartozó kardját.

A bazilikában örök nyugalomra helyezték, de ez sajnos mégsem tartott örökké, mert 1793-ban a maradványait más királyokkal együtt szétszórták és a koporsót kirabolták.

A király szívét a Szent Antoine utcai jezsuita templomban helyezték el, amelyet a forradalmárok szintén kirabolták, s elvitték az arany ereklyetartót. Az elrabolt szív története azonban egy másik érdekes történet, de arról majd máskor. A király belsőségeit pedig a Notre-Dame-i székesegyház lépcsőinek lábánál találták meg egy hordóban.

Közben a király végrendeletét szeptember 2-án felolvasták a parlamentben, amelyre az orléans-i herceg azonnal megjegyezte, hogy szerinte hamis, így végül nem is hajtották végre minden passzusát.

Ha az uralkodás valódi hosszát nézzük, akkor a jelenleg uralkodó II. Erzsébet mindenféleképpen XIV. Lajos elé kerül a listán, hiszen ő már felnőttként került a trónra. A britek tehát legyőzték a franciákat.

djp

A nem túl unalmas életúttal rendelkező Bacon apja, I. Erzsébet főpecsétőre volt, míg nagyapja VI. Edward nevelője vagyis eléggé közelállt a királyi családhoz. Alapos nevelésben részesült, s Cambridge-ben végzett a Trinity College-ban, majd 1577-től már a párizsi angol követ mellett dolgozott.

Alig halt meg Imre herceg, máris elindult a legendaképzés a halála körül, amely a mai napig tart, hiszen még ma sem tudjuk pontosan mi is történt, hogyan is távozott az árnyékvilágból.

A történelmi dokumentumok sem sokat segítenek ebben, hiszen az egész életéről nagyon kevés hiteles adat maradt fenn.

Azt tudjuk, hogy Szent István király és felesége, Gizella bajor hercegnő fiaként született, de azt sem tudjuk, hogy pontosan mikor és hol, valamint azt sem, hogy volt-e idősebb (fiú)testvére. 

Az előbbi kérdésre a történetírók válasza az, hogy valószínűleg 1007-ben született és valószínűleg Székesfehérvárott.  (a képen Zichy Mihály: Szent Imre születése)

A Szunda-szorosban, Jáva és Szumátra között fekszik a Krakatau-szigetcsoport, amely már a korábbi évszázadokban is számtalanszor volt aktív. Ismert a 416-ban, 535-ben és 1680-ban történt kitörése, amelyek közül a legutóbbit Johann Wilhelm Vogel meg is örökítette naplójában.

„Csodálkozva néztem Krakatau szigetét, mely első szumátrai utam idején még teljesen zöld és fákkal borított volt, most viszont üszkösen és kopáran tárult a szemünk elé […] És amikor megkérdeztem a hajó kapitányát, hogy a fent említett sziget vulkánja mikor tört ki, azt mondta nekem, hogy ez 1680 májusában történt. […] Egy habkövet is mutatott, mely akkora volt, mint az ökle.” (Johann Wilhelm Vogel holland bányamérnök naplójából, 1681)

IV. Béla és István herceg csapatai 1260. július 12-én vereséget szenvedtek II. Ottokár cseh király seregétől az első morvamezei csatában, amely egyrészt területi veszteségeket okozott, másrészt Béla egyik unokáját adta feleségül Ottokárhoz a békekötés és szövetség megpecseteléseként. Ennek a frigynek köszönhette pár évtized múlva Vencel az igényét a magyar trónra.

Béla halála után fia, István került a magyar trónra, de két év múlva ő is elhunyt alig harminchárom évesen, így Béla unokája, István fia, László került a trónra, aki öt leány után született meg.

Az egész történelem egyik legismertebb, de az ókor egészen biztosan leghíresebb és legtragikusabb természeti katasztrófája volt, a Nápoly közeli Vezúv kitörése 79. augusztus 24-én.

Minden idők egyik legismertebb vulkánkitörése, a hirosimai és nagaszaki atombomba erejétől százezerszer erősebb volt.

A vulkánkitörés legalább harminc kilométer magasra lövelte ki a mérgező gázokat a légkörbe, s a kitörés csúcspontján a vulkán kürtőjén hatalmas mennyiségben ömlött ki a forró láva és habkő.

Az előzmények
Az első évtizedek és Az utolsó évtizedek.

István talán abban a hitben halt meg, hogy sikerült feleségét és Pétert kibékítenie, s talán azt is gondolta, hogy a magyarok elfogadják királyuknak.

István talán abban a hitben halt meg, hogy sikerült feleségét és Pétert kibékítenie, s talán azt is gondolta, hogy a magyarok elfogadják királyuknak.

Fiai már korábban elhunytak, s ezért gondolhatott lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre, aki édesanyja révén vérrokona volt. Hasonló elgondolásból léphetett trónra három év múlva Aba Sámuel is, aki másik lánytestvérének volt (egyesek szerint férje, de inkább a) fia.