Szent István király uralkodása I. - az első évtizedek

Gizella bátyjának haláláig (1024) jó kapcsolatban volt a császársággal, de Konrád (tartva Gizella fiának esetleges trónkövetelőként való fellépésétől) többször is hadat vezetett Magyarország ellen, István azonban a felégetett föld taktikáját alkalmazva tulajdonképpen legyőzte. Az ország erejét jól mutatta, hogy képes volt visszaverni Európa legerősebb birodalmának támadását.

Közben ekkortájt, a 1020-as években, a király egészsége megromlott, s évekig szinte folyamatosan betegeskedett, majd valamelyest felerősödött. Imrét viszont 1031. szeptemberében egy vadászat közben halálra sebezte egy vadkan, amely újra megbetegítette a királyt.

Az első királyunk szülei Géza fejedelem és Sarolt voltak, s születése után (kb. 969-975 között) eredetileg a Vajk nevet kapta, amely egyes történészek szerint hőst vagy vezért jelent törökül. Végül is az apja fejedelem, anyai nagyapja pedig erdélyi gyula (ez török méltóságnév) volt.

Géza nagy munkát szánt fiának, hiszen azt tervezte, hogy Vajk fogja befejezni azt a keresztény államalapító munkát, amelyet szimbolikusan a 973-as quedlinburgi követküldéssel kezdett meg. (A Szent Jobb kápolna - Balatonalmádi)

Piroska (vagy Prisca) vagy ahogyan Bizáncban ismerték Eiréne, Szent László magyar lovagkirály elsőszülött lányaként született Esztergomban 1088-ban. Eredeti nevét arról a vértanúról kapta, aki Szent Pál első híve volt Rómában.

Egy névtelen bizánci történetíró szerint „boldog szülőktől, nyugati császároktól származott: pólyás korától kezdve, mint a nemes növények, elárulta és jelezte, hogy idővel milyeneknek fognak mutatkozni sajátságai, mert mindjárt telve volt minden illemmel és bájjal, s dús testi és lelki szépségtől tündöklött.”

Kétéves volt, amikor édesanyja, Adelhaid elhunyt, majd 1095. július 29-én édesapját is elvesztette. A hétéves kislány, a Szent Lászlót királyként követő unokabátyja és gyámja, Könyves Kálmán udvarában élt közel tíz évig.

Alig néhány héttel a világraszóló nándorfehérvári győzelem után, 1456 augusztus 11-én hunyt el az egyik leghíresebb magyar hadvezér, a törökverő Hunyadi János.

Az első magyar kormányzó (aki V. László magyar király kiskorúsága alatt, 1446-53 között irányította az országot) származása körül számtalan legenda keringett már a középkorban is. A hivatalos történettudomány szerint apja, Serba fia Vajk volt, míg anyja Morzsinai Erzsébet, akiről Bonfini hol azt írta, hogy görög családból származik, hol pedig a római Valerius nemzetségből. A középkori krónikások, akik igyekeztek minél nemesebb háttért találni a hősöknek és mecénásoknak, azt rebesgették, hogy Luxemburgi Zsigmond törvénytelen fia lehetett, aki 1407 körül született. (A képen Hunyadi János - ismeretlen XVII. századi művész műve)

VIII. Henrik első felesége, aki korábban bátyja, Artúr herceg felesége volt, korántsem érkezett üres kézzel a házasságba.

VII. Henrik angol király alaposan végiggondolta, hogy ki lehetne alkalmas feleség a legnagyobb fiának, az angol trón örökösének, így "talált rá" Aragóniai Katalin spanyol hercegnőre, aki az ekkortájt világbirodalomnak számító Spanyolország uralkodóinak (Kasztíliai Izabellának és Aragóniai Ferdinándnak) legkisebb leánya volt.

Vencel, akit magyarul Lászlónak is neveznek, Prágában született 1289. október 6-án cseh és lengyel királyi hercegként II. Vencel cseh király és Habsburg Juta (Judit) cseh királyné legnagyobb túlélő fiaként. Másodikként született, de bátyja, már az ő születése előtt elhunyt.

Apja IV. Béla leányának, Annának volt az unokája, anyai nagyanyja pedig Károly Róbert apai nagyanyja volt, így mindkét szülője révén rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal.

Leghíresebb lovagkirályunk I. Béla magyar király és Richeza lengyel fejedelmi hercegnő másodszülött fiaként született 1040 körül és közel húsz éves uralkodása alatt az egyik leghíresebb magyar királlyá vált.

Apja halála után mind a bátyja, mind ő elismerték unokatestvérüket, Salamont (I. András fiát) törvényes királyuknak, s közel egy évtizedig békében éltek egymással.

Ekkortájt Salamon tízéves lehetett, s tulajdonképpen az ország főemberei uralkodtak helyette.

Anjou Johanna 1325 körül született Nápolyban és felmenői között megtalálható volt V. István magyar király és Magyarországi Jolánta (II. András lánya) is, ráadásul szülei másodunokatestvérek voltak, bár ez a korban nem igazán volt szokatlan.

Fiú örökös híján (mivel Johanna apja a kislány hároméves korában elhunyt) nagyapja őt jelölte örökösének Nápoly trónjára, így 1343. január 20-án, tizennyolc éves kora körül trónra lépett, bár az éppen ekkor magyar királyként uralkodó Károly Róbert jogos igénnyel lépett fel. Az ő apja, Martell Károly, Johanna nagyapjának a bátyja volt.

A pápa Johannát támogatta, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni Károly Róbert igényét sem, hiszen ekkortájt a Magyar Királyság komoly erőt képviselt, így (még Johanna trónra lépése előtt) egy szerződést kötöttek - a magyar és a nápolyi király. Ebben rögzítették, hogy Károly Róbert második fia, András herceg eljegyzi Johannát és együtt fognak uralkodni, vagyis András ténylegesen nápolyi király lesz.

A törökök 1456. július 4-én fogták ostrom alá Nándorfehérvárt, amelyet Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védett közel hétezer fős seregével, II. Mehmed szultán hatalmas seregével szemben.

Tíz nappal az első összecsapás után, Hunyadi János áttörte a török hajózárat a Dunán, s tízezer fős seregével csatlakozott a várvédőkhöz. Hunyadi serege éjszaka érkezett a várba, így a török szultán nem tudhatta pontosan mekkora sereggel erősödött a várvédelem.

A szakadatlan tüzérségi támadások miatt a vár szinte már romhalmaz volt, így a túlerő könnyebben érvényesíthető lett volna. Mehmet, okulva apja példáján, aki hónapokig eredménytelenül ostromolta a várat, gyorsan eredményt akart elérni, ráadásul két hét ostrom után az ellátás nehézségekbe ütközött, egyre inkább terjedőben volt a pestis és más problémák is voltak. A szultán tizenöt nap alatt akarta elfoglalni a várat, de ez nem sikerült, s ez nagyon zavarta, így július 21-én parancsot adott egy döntő rohamra.

Az 1514-es parasztháború vezetője az erdélyi származású Dósa székely lófő család tagja, Dózsa György volt, aki 1470 körül születhetett. Ekkortájt Mátyás fekete serege volt Európa talán legerősebb hadserege, így nem véletlen, hogy a vitézi pálya vonzotta, s amint lehetett, katonának állt.

Több különböző végvárban szolgált, s egyre emelkedett a ranglétrán. Szapolyai János 1513-as török elleni hadjáratában, már mint lovaskapitány vett részt, s a hadjárat után Nándorfehérváron maradt. Itt alapozta meg hírnevét, amikor 1514. február 28-án párbajban legyőzte az epeirosi Alit, a szendrei lovas szpáhik vezetőjét, aki már sok magyar vitéz halálát okozta.

Maga a párviadal gyorsan lezajlott, hiszen miután Dózsa kivédte Ali első csapását, egyetlen mozdulattal levágta ellenfele jobb karját. A következő csapással már a bég fejét hasította szét.