Bár születésekor (1046. június 27.) talán senki nem gondolta, de éppen harmincéves volt, amikor Géza nevű bátyja hirtelen megbetegedett és hamarosan elhunyt, így ő léphetett (az akkor még nem Szent) István örökébe, Vazul unokájaként. (a képen Szent László)

Bár Gézának volt két kiskorú fia (Kálmán és Álmos), a magyarok jelentős részének egyáltalán nem esett nehezére az igazán daliás termetű, s valóban kiváló hadvezéri képességekkel megáldott Lászlót támogatni.



I. Ferdinánd nápolyi király (a képen) Aragóniai V. Alfonz törvénytelen fia volt, aki 1458-ban, majdnem 36 évesen örökölte a nápolyi trónt az apja halála után.
Bajazid szerette volna elfoglalni a helyét, így (mivel akkortájt még nem voltak kialakulva a trónöröklési szabályok) a velük együtt küzdő öccsét meggyilkoltatta, valószínűleg megfojttatta.
Szapolyai kitérően felelt a kérésre és csak annyit mondott, hogy mindenkit érdemei szerint büntetnek, de valamennyi fogságba esettet bebörtönözte, bár sokak szerint Gergely és György tisztességesebb fogságba került, mint a többiek.

