I. Ferdinánd nápolyi király (a képen) Aragóniai V. Alfonz törvénytelen fia volt, aki 1458-ban, majdnem 36 évesen örökölte a nápolyi trónt az apja halála után.

Ferdinánd tehetséges uralkodó volt, aki békét és jólétet akart a birodalmában, amelyet széles körű diplomáciai kapcsolatok és stratégiai házasságok segítségével össze is hozott. Barátságok és szövetségek alakultak ki, amelyekben olyan befolyásos lett, hogy az "Olaszország bírája" melléknevet kapta. Mindezek mellett a művészetek nagylelkű támogatója volt, s az olasz reneszánsz fontos alakja lett.

Volt azonban a személyiségének egy másik oldala is.

Akkortájt Itáliában számos kisebb állam és független város volt, ahol a különböző arisztokrata családok versengtek a hatalomért. Az árulások, merényletek, mérgezések és háborúk szinte minden naposak voltak. Ferdinándnak ebben a környezetben volt egy brutális oldala, amely lehetővé tette, hogy felülemelkedjen másokon. S ő nem szégyellte ezt az oldalát, sőt létrehozta a Múmiák Múzeumát.

Ez egy különleges kiállítás volt az ellenségeiből. Egy történész szerint Ferdinándnak "Kétféle öröme volt: szerette, ha ellenfelei a közelében vannak, vagy élve a jól őrzött börtönben, vagy holtan és bebalzsamozva, abba a jelmezbe öltözve, amelyet életükben viseltek."

1465-ben Ferdinánd levert egy bárói lázadást, s látszólag megbocsátott az ellenségeinek. Meghívta őket egy ünnepségre, ahol azonban letartóztatták őket, amikor megjelentek. Egyeseket meggyilkoltatott, másokat pedig évekre vagy évtizedekre börtönbe záratott. Olyan áldozat is volt, akit (a krónikák szerint) személyesen a király lökött ki az ablakon, s halt szörnyet.

Persze megvolt a drámai érzéke is.

Az egyik alkalommal az ellenségei egy esküvőn vettek részt a Castel Nouvoban (a fenti képen), s amikor a hangulat a tetőpontján volt, hirtelen letartóztatták és börtönbe hurcolták őket, ahol alapos kínzás várt rájuk. Általában gyors tárgyalás, gyors ítélet és gyors kivégzés várt rájuk. De ezzel még nem volt vége.

A király szerette volna elrettenteni a többieket, így elrendelte, hogy a kivégzett ellenségei holttestét mumifikálják, majd kiállíttatta őket a Castel Nouvo egyik kiállítótermében. Ezt hívták fekete múzeumnak vagy múmiák múzeumának.

Ahogyan egy kortárs leírta "ezek a szárított holttestek gyógynövényekkel pácolva voltak kiállítva, félelmetes látvány, olyan ruhában, amit élve viseltek, és ugyanazokkal a díszekkel, hogy a zsarnokság e szörnyű példája által azok, akik nem akarták hogy hasonlóképpen szolgálják fel, lehet, hogy rendesen félnek."

A király gyakran látogatta a hátborzongató múzeumát, amely valóban sikeres elrettentő eszköz lett. Egyes hírek szerint olykor még bankettet is tartott a mumifikált ellenségei számára.

Ferdinánd egyébként több szállal is kötődött a magyar történelemhez, hiszen Beatrix nevű leánya Hunyadi Mátyás magyar király felesége lett, sőt a király halála után (majdnem) II. Ulászló felesége is - pontosabban érvénytelen házasságot kötöttek.

Mátyás választása azonban nem volt véletlen, hiszen egyrészt Beatrix egy jónevű királyi család (a Trastámara) sarja volt, másrészt Ferdinánd (s így Beatrix is) leszármazottja volt II. András magyar király Aragóniába férjhez ment lányának, Jolántának, így Árpád-házi vér is csörgedezett az ereiben.

Furcsa egybeesés, hogy ugyanabban az évben jutottak trónra (Ferdinánd és Mátyás) és a magyar király halála után, 1490-ben lett Nápoly a francia király, VIII. Károly célpontja.

Ferdinánd végül néhány évvel Mátyás után, 1494. január 25-én hunyt el.