A középkori királyok esetében megszokott volt, hogy szakállat viselnek, egyrészt kényelmi szempontból, másrészt tekintély szempontjából. Így volt ez az angol királyok esetében is, ahol a hosszú (szakállas) sort V. Henrik szakította meg - hiúságból. Fiatalkorában egy nyílvessző eltalálta a Shrewsbury-i csatában, s mély sebet ejtett rajta, csak veszélyes beavatkozással tudták eltávolítani. A király viszont büszke volt a mély sebére, ezért nem viselt szakállat, amely eltakarta volna.

Ez a szokás viszont megmaradt, s a királyok egész sora nem viselt szakállat, egészen VII. Henrikig. Illetve ez igaz volt VIII. Henrikre is, aki fiatalabb korában nem viselt szakállat.

1519-ig gyakorta borotválkozott, s ez talán nem is változott volna, ha a diplomácia nem szól közbe.

Magyarország a tatárjárásban (vagy inkább mongol-invázióban) jelentősen meggyengült, így a szomszédos országok igyekeztek minél nagyobb darabot kihasítani az országból.

Még éppen csak ideértek a mongol hadak, amikor a menekülő IV. Béla királytól II. Frigyes osztrák herceg három vármegyét (Pozsony, Moson, Sopron) zsarolással kicsalt, de a magyarok már 1242-ben visszafoglalták a területeket. Harcias Frigyes 1246-ban újra próbálkozott, s a magyarok ugyan vereséget szenvedtek, de Frigyes elesett a csatában. Ráadásul az utódja is hamarosan elhunyt, így most IV. Béla vetett szemet az osztrák őrgróságra, de ugyanezt tette II. Ottokár, előbb morva őrgróf, majd cseh király is.

VIII. Henrik a bátyja halála után lett trónörökös, s még nem volt 18 éves, amikor apja halála után a trónra került.

Amikor apja halála után VIII. Henrik trónra lépett és feleségül vette Aragóniai Katalint a brit alattvalók bíztak abban, hogy megváltozik Anglia élete. Francis Bacon szerint VII. Henrik "sötét herceg és végtelenül gyanús" volt, VIII. Henrik viszont a "a legszebb potentát, akire valaha is figyeltek". Ehhez társult az ifjú király atletikus termete, hiszen 6 láb 2 hüvelykes magasságával jelentősen kiemelkedett kortársai közül. Kortársai nagyapjához, IV. Edwardhoz hasonlították, amely kedvező jelnek tűnt.

Úgy számították, hogy nagy király lesz, s ebben talán nem is csalatkoztak nagyon, hiszen VIII. Henrik uralkodása alatt Anglia nagyhatalommá vált.

Nagyon várta már, hogy trónra kerüljön és rögtön el is határolódott elődjétől, hiszen szinte azonnal elrendelte apja általa megvetett tanácsadóinak (Richard Empsonnak és Edmund Dudley-nek) az letartóztatását. Nem sokkal később a Towerbe kerültek és egy év múlva lefejezték őket.

Szent István halála után Orseolo Péter lépett a trónra, akit Imre herceg halála után, maga István jelölt ki trónörökösként, sőt az esetlegesen fellépő Vazult meg is vakíttatta.

Péter azonban, aki István király lánytestvérének a fia volt, egyáltalán nem vette figyelembe a magyar főurak kéréseit, s az özvegy királynét is Veszprém várába záratta, így hamarosan menekülnie kellett.

A helyére István másik lánytestvérének a férje, Aba Sámuel került, aki vélhetően kun vagy kazár származású lehetett, s Kézai Simon egyenesen Attila leszármazottjának tartotta. Mások szerint hvárezmi származású volt, de mindenképpen keleti, szemben Péterrel, akinek apja velencei dózse volt, akit egyébként szintén elűztek.

1041-ben tehát elűzték Pétert, aki III. Henrik német királytól kért segítséget, s Henrik már régen szerette volna a hűbéresévé tenni a magyar királyt.

Éppen 515 éve született a Jagelló-ház utolsó magyar uralkodója, aki apja halála után II. Lajos néven lépett a magyar trónra, s a mohácsi csatában életét vesztette.

Az első Jagelló-uralkodó, akinek bármilyen köze is lehetett a magyarokhoz, a II. Ulászló néven a lengyel trónra lépő litván nagyfejedelem volt, aki feleségül vette Nagy Lajos magyar és lengyel király lányát, Hedviget. Így a magyarok és Jagellók kapcsolata I. (Nagy) Lajossal kezdődött, s II. Lajossal végződött.

Éppen 530 éve született az angol történelem egyik legkülönlegesebb szereplője, akinek a nevét szinte mindenki ismeri, akár a hat felesége, akár az anglikán egyház megalapítása révén.

VII. Henrik és Yorki Erzsébet második fia 1491. június 28-án született a Greenwich-palotában. A családja igazi királyi család volt, hiszen apai nagyanyja Margaret Beaufort, III. Edvárd harmadik fiának, Gaunt Jánosnak a dédunokája volt, míg édesanyja IV. Edvárd legidősebb lánya volt, akinek ráadásul már nem volt élő fiútestvére, férje trónralépésekor.

A magyar trónon összesen két nő ült uralkodóként, s mindkettő Mária volt.

I. Mária, Nagy Lajos lányaként került a trónra, két alkalommal is, majd párszáz év múlva következett Mária Terézia. Persze ezt nem volt egyszerű feladat elérnie apjának, VI. Károly német-római császárnak.

Az akkor még osztrák főherceg Károly, 1708. augusztus 1-én vette feleségül Erzsébet Krisztinát a braunschweig–wolfenbütteli herceg leányát, majd szűk három évvel később, a fekete himlőben elhunyt bátyja, I. József helyett magyar és cseh király, később pedig német-római császár lett.

Éppen 250 éve, 1771. június 21-én érkezett Budára a Szent Jobb, az egyik legfontosabb magyar ereklye, amelynek visszaszerzése kulcsfontosságú volt Magyar Terézia számára, aki haláláig nem felejtette el, hogy milyen sokat köszönhet a magyaroknak, akik életüket és vérüket ajánlották fel számára trónra lépésekor.

A királynő az 1760-as évek során szerzett tudomást arról, hogy a Szent Jobbot Dalmáciában őrzik, s hosszadalmas diplomáciai tárgyalásokat folytatott a megszerzése ügyében.

Közel két évvel a francia forradalom kitörése után, 1791. június 20-án éjjel, XVI. Lajos francia király megszökött a Tuileriák palotájából a családjával együtt. Az elsődleges cél Montmédy erődje volt, ahol már biztonságba érezhette volna magát. Ez a próbálkozás azonban kudarcba fulladt, hiszen Sainte-Menehoud postamestere felismerte, így fogságba estek.

1789. július 14-én a Bastille lerombolásával és a foglyainak kiszabadításával jelképesen megkezdődött a francia forradalom, de ezért ez nem pontosan úgy történt, ahogyan ma talán elképzelnénk. XVI. Lajos korántsem volt olyan gonosz és abszolutista uralkodó, Mária Terézia legkisebb lánya, Maria Antoinette pedig korántsem volt olyan pazarló, mint amilyen kép kialakult róla.

Az 5. század két kiemelkedő hadvezére csapott össze 451. június 20-án Catalaunumnál, akik ráadásul nagyon jól ismerték egymást, sőt korábban barátok is voltak.

Az egyik oldalon Attila, a hun birodalom vezetője, Isten ostora állt, a másik oldalon pedig Flavius Aetius, a kor legjelentősebb római hadvezére, akinek fontosságát mutatja, hogy gyakran III. Valentinianus császár helyett is döntött politikai kérdésekben.

Így a korszak két legjelentősebb hadvezérének egyik kiemelkedő csatája zajlott le, ahol katonák tízezrei vesztették életüket.