Az előzmények
Az első évtizedek és Az utolsó évtizedek.
István talán abban a hitben halt meg, hogy sikerült feleségét és Pétert kibékítenie, s talán azt is gondolta, hogy a magyarok elfogadják királyuknak.
István talán abban a hitben halt meg, hogy sikerült feleségét és Pétert kibékítenie, s talán azt is gondolta, hogy a magyarok elfogadják királyuknak.
Fiai már korábban elhunytak, s ezért gondolhatott lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre, aki édesanyja révén vérrokona volt. Hasonló elgondolásból léphetett trónra három év múlva Aba Sámuel is, aki másik lánytestvérének volt (egyesek szerint férje, de inkább a) fia.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha a fiai el is hunytak, de voltak lányai, akkor miért nem lányai vagy férjeik, esetleg utódjaik örökölték a trónt. A német hatás miatt a női örökösödés szinte elképzelhetetlen volt.
A krónikák alapján valószínűleg három lánya volt, akik közül Ágota a legismertebb. (Hogy pontosan ki is lehetett ő, arról itt olvasható egy gondolatmenet.)
Az ő férje egy száműzött angol herceg, Vasbordájú Edmund fia, Edvárd volt. Az angol herceg I. István halálakor 22-23 éves lehetett, így vélhetően Ágota sem volt idősebb. A párnak három gyermeke volt, akik közül Margit (a későbbi skót királyné, aki Skóciai Szent Margit néven lett ismert) 1047. június 10-én született Mecseknádasdon, Edgár pedig (aki később egy rövid időre angol király is lett) 1051-ben vagy 1052-ben feltehetően szintén ott. Krisztina, a harmadik gyermek születési ideje és helye nem ismert.
Az egyetlen fiú tehát jóval István halála után született, így szóba sem jöhetett az örökségnél. Ágota férje pedig nem volt vérrokona az elhunyt királynak, így feltehetően a támogatottsága közelített volna a nullához.
István úgy ítélhette meg, hogy Péter keresztényibb király lesz, mint Aba Sámuel, ezért dönthetett mellette. Az egy másik kérdés, hogy (az események tükrében, talán) tévedett.
Péter két időszaka és Aba Sámuel regnálása után annak a Vazulnak a fia következett, akit megvakíttatott, s különös módon I. András tiszteletben tartotta nagy elődje munkásságát, s tovább haladt a kereszténység útján.
Ezt az utat követte testvére I. Béla, majd Salamon és később Béla fiai, I. Géza és I. László is.
László szeretett volna rendet az országban és békét a királyi családban, így elhatározta, hogy Vazul unokájaként szentté avattatja I. Istvánt, a fiatalon elhunyt Imre herceget és Gellért püspököt, valamint két zobori remetét Andrást és Benedeket.
Nem titkolt szándéka volt, hogy szentjei révén Magyarország emelkedjék a méltó helyre a keresztény államok között.A császár és a pápa közötti konfliktusban a pápát támogatta, ugyanakkor számos kérdésben nem értett egyet az akkortájt regnáló VII. Gergely pápával, a korszak, sőt talán az egész pápaság egyik legkiemelkedőbb egyházfőjével.
Az egyik, talán legfontosabb ilyen alapelve volt, hogy a magyar egyház vezetője a magyar király.
A lovagkirály tekintélye és támogatása így is fontos volt a pápának, így lehet, hogy támogatta a szentté avatásokat. De az is elképzelhető, hogy nem, de erre nem is igazán volt szükség, mert a 13. század elejéig a püspökök joga volt a szentté avatás, bár gyakran kikérték a pápa hozzájárulását is.
A szentté avatásokkal László szerette volna magát István "örökösének" tekinteni. Persze minden ok nélkül nem tette volna meg, hiszen a fél évszázaddal korábban elhunyt magyar király egész Európában sokak által tisztelt uralkodó volt, vagyis bizonyosan rászolgált a szentté avatásra.
Ahogyan a kisebbik Szent István-legenda is írja „Nevének már az egész világon híre kelt, s az ajkáról elhangzó ítéleteket is dicsérőleg emlegették mindenütt.”
Egy Namur városában készült feljegyzés szerint „a pannóniaiak királya pogányból vált kereszténnyé, az igaz hitnek és Istennek buzgó híve lett”. Reichenaui Hermann szerint István „országa érdekében igen jámbor [emberként] fáradozott”, Wipo István szerint „az Úrtól kért sürgetve védelmet, miután egész országában könyörgést és böjtölést rendelt el”.A burgundiai Kopasz (Glaber) Rodulf pedig azt írja, hogy Istvánt „méltán [tekintették] a legkeresztényebbnek”.
István szentté avatásáról Hartvik püspök legendája ad leírást, amely szerint László király háromnapi böjtöt hirdetett.
„Három napon át bajlódtak [István] szent testének kiemelésével, azt a helyéről elmozdítani semmi módon nem volt lehetséges. Az idő tájt ugyanis a bűnök odáig vezettek, hogy az említett László király és fivére, Salamon között súlyos nézeteltérés támadt, amely miatt Salamont elfogták és börtönbe zárták. Amint tehát a holttest kiemelésével hasztalan próbálkoztak, egy Karitas nevezetű asszonyszemély, aki a bökénysomlyói Szent Üdvözítő-templom melletti zárda lakója volt, s akinek életét az akkori közvélemény igen jelesnek tartotta, égi kinyilatkoztatásban részesülvén tudtára adta a királynak, hogy fáradozásuk hiábavaló; a szent király földi maradványait át nem szállíthatják addig, amíg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s a szabadság kegyelmét meg nem kapja. Kiengedték azért amazt a börtönből, és ismételten háromnapos böjtöt tartottak. Amikor a harmadik napon odaléptek, hogy a szent maradványokat elvigyék, a sír fölé helyezett hatalmas sziklát oly játszi könnyedséggel tudták eltávolítani onnét, mintha nem is lett volna súlya azelőtt. A harmadnapi vecsernye végeztével azután valamennyien várva várták az isteni irgalom jótéteményeit a szent férfiú érdemeiért, és Krisztus nyomban meg is látogatta népét: a szent hajlékot teljes terjedelmében elárasztották a mennyből küldött csodajelek.” Sőt, amikor „eltávolították a padlózatból kiemelkedő márványtáblát, és miután lejutottak a sírboltba, felnyitásakor olyan édes illatáradat borított el minden körötte állót, hogy úgy érezték, az Úr paradicsoma gyönyörűségeinek kellős közepébe csöppentek”.
A király testétől elválasztott Szent Jobb későbbi története eléggé viharos volt, végül Mária Terézia utasítására került vissza Magyarországra.
