Tudor-korban, a karácsonyi időszakban a legtöbb házat örökzöldek, magyal, borostyán, babér, tiszafa és a fagyöngy díszítették, amelyeket a mennyezetre vagy falra függesztettek fel, s olykor almát is tettek hozzá kiegészítésként. Mindezek mellett egy karikát vagy gömböt fűztek kőrisből, fűzből vagy mogyorófából, amelynek a közepébe a Szent család vagy a kis Jézus került.

Németországban ekkortájt már voltak olyasféle karácsonyfák, amelyeket ma is ismerünk, hiszen Luther Márton 1536-ban díszítette fel az elsőt. A legenda szerint egy hideg téli éjszakán a wittenbergi otthona közelében hazafelé tartva megdöbbent a fenyőfán átvillanó csillagok szépségén, így levágott egy kisebb fát és hazavitte, az ágak végére pedig kis gyertyákat rakott.

Az első karácsonyfa említés Angliában viszont már a 15. századból ismert, amikor egy londoni utcában gyertyákkal megvilágított fenyőt állítottak fel.

A karácsony egy tizenkétnapos (szenteste és vízkereszt közötti) munkaszüneti időszak kezdete volt, amelyet már az angolok egyik legnagyobb királya, Nagy Alfréd is törvényben rögzített a 9. században. Úgy hitték, hogy a bölcsek 12 napon keresztül utaztak, hogy lássák a kisded Jézust. Ebben az időszakban senkit nem volt szabad munkára fogni, kivéve ez alól az állatok gondozását. A nők legfontosabb munkája a fonás volt, így a kerekeket virággal fonták be, megakadályozva a használatot. Ez a munkaszünet a tizenkettedik éjszakát követő első hétfőig, a szántóhétfőig tartott.

A Tudor-korban megszokott volt, hogy a karácsony idején a kandalló mellett szellemtörténeteket meséltek, különösen szenteste. Évszázadokig élt a hiedelem, hogy az év legrövidebb napján és egyben leghosszabb éjszakáján szellemek járnak a Földön.

A nagy lakomákat és mulatságokat, a 12 nap alatt egy Misrule Urának (a bolondkirálynak) nevezett személy vezette, s olykor volt egy Karácsony kapitánynak vagy Karácsony hercegnek nevezett karakter is. A Tudor népszínművek egyik kedvenc szereplőjét Karácsony Mikulásnak hívták, s zöldbe öltözve, groteszk maszkban és parókában szórakoztatott. A Misrule Ura még a királynak is parancsolhatott, így a lakoma vidám mulatságot jelentett.

A fiúpüspök (Boy Bishop) is hatalmat kapott, amelyet gyakran használt is. Ő képviselte a papság magas rangú képviselőit, ahogyan Misrule Ura a királyt. Szent Miklós napján, december 6-én nevezték ki, s az Ártatlanok szent napjáig, december 28-ig tölthette be a hivatalát. A székesegyházak kórustagjai közül választották ki és drága ruhákba volt öltöztetve. A Westminster Abbey fiúpüspökének különösen finom selyemköpenye volt, ezüsttel és aranyozott virágokkal díszítve. A szentmise tartásán kívül minden püspöki hatalmat megkapott, s amikor prédikációkat tartott, ajándékokban is részesült. A kórusban lévő barátaik közül kanonokokat nevezhetett ki, s ha a hivatala közben elhunyt volna, akkor püspöki tisztelettel temették volna el. Persze sokszor panaszok is voltak, mert némely fiúpüspök kellő tisztelet híján, huncut módon látta el feladatait és az alamizsnagyűjtéskor akár zsarolhatott is. A törvény azonban védte, így nem bánthatták.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy ezt a szokást VIII. Henrik 1541-ben eltörölte, majd lánya, I. Mária 1552-ben újjáélesztette, végül kisebbik lánya, I. Erzsébet hivatalosan végleg megszüntette - bár néhány helyen ma is fellelhető.

Ennek az időszaknak az utolsó napján az ártatlan szenvedők napján megkorbácsolták a gyerekeket, hogy emlékezzenek a Heródes király meggyilkolt csecsemők szenvedésére. Amikor a gyerekek felébredtek, az ágyban fekve (általában nem túl erősen, hanem jelképesen) megkorbácsolták őket. A nap további részében azonban akár a templomban is játszhattak, vagyis ez valójában a gyerekek ünnepe volt. A felnőttek számára viszont böjtnap volt.

A szilveszter volt a legjobb alkalom a játékokra és a sportra.

A gazdagabb rétegek karácsonyi szórakozásai közé tartozott a vadászat és a szabadtéri sportok, hiszen az udvarban vagy egyes nagyobb házakban lehetőség volt a teniszre vagy a tekére, de ott voltak még az akrobaták, a mutatványosok, a tűznyelők vagy a bohócok is.

VIII. Henrik azonban 1541-ben törvénnyel tiltott be minden sportágat karácsonykor, az íjászat kivételével. Tíz évvel később a fia pedig egy törvényt hozott, hogy karácsony napján mindenkinek el kell mennie a templomba, hogy részt vegyen az istentiszteleten.

Az ajándékozás nem karácsonykor volt, hanem újévkor, s VIII. Henrik 1509-ben, az első királyi évében 400 000 (mai) fontnak megfelelő összeget költött el ajándékokra vagyis nem aprózta el. Az ajándékozás az ókori saturnáliák maradványa volt, de jól láthatóan közkedvelt maradt.

1532-ben, amikor Henrik elvált Aragóniai Katalintól, elutasította a volt feleség által küldött ajándékokat, sőt megtiltotta neki a további ajándékok küldését, de elfogadta azokat Boleyn Annától.

A lakomák és szórakozás napja azonban január 6. volt, a vízkereszt ünnepe.

A tizenkettedik éjszakán mulatságok voltak és színdarabok kerültek bemutatásra. Gyakran rendeztek álarcosbálokat is, ahol fantasztikus jelmezekbe öltöztek a hölgyek és az urak.

Divatba jöttek a karácsonyi énekek és táncok, amelyek olykor a lakomázásról, a vadászatról szóltak, de főként vallási témájúak maradtak. Az első feljegyzett énekgyűjtemény 1521-ből származik, s már ott van a híres "Boars Head Carol" is. Más ismert dalok a The First Nowell, The Coventry Carol, Ding Dong Merrily on High és a In Dulci Jubilo.

Sok ének, külön a misztérium játékok számára készült, amely egy szabadtéri vallásos színház volt, s amelyet VIII. Henrik szintén betiltott, majd Mária újra engedélyezett, aztán 1600 körül szépen lassan eltűnt. Erzsébet alatt divatba jött a valódi színházba járás, s míg a század végén Londonban körülbelül 15 ezer fő járt hetente színházba, a karácsonyi időszakban ez a többszörösére nőtt.

Az időszak elején egy hatalmas farönköt húztak a házba, amelyet szalagokkal díszítettek és az egész időszak alatt folyamatosan égettek, s  akkor volt igazán jó, ha néhány darabja a következő évre is megmaradt félig.meddig elszenesedett formában. Ez a viking hódítóktól származtatható hagyomány lehet, akik máglyát gyújtottak a téli napforduló megünneplésére.

A tizenkettedik éjszakán hatalmas ünnepi tortát is ettek, amely szárított gyümölcsöt, lisztet, mézet és fűszereket tartalmazott.

Egyes helyeken vízkereszt után a karácsonyi díszeket gyorsan levették, máshol viszont egészen február 2-ig fennhagyták. Ehhez, Szűz Mária megtisztulásának ünnepéhez ragaszkodott az udvar is.

A karácsonyi időszakban a társadalmi normák megszűntek, a szerepek felcserélődtek. 1564-ben Mária skót királynő "lemondott", hogy négy szolgálólánya közül kettő, akiket szintén Máriának hívtak, megoszthassa a babkirálynő szerepét. Persze senki nem merte túlzásba vinni a szerepköröket, mert később pórul járhatott. Skóciában ezt a 12 napot "Draft Days"-nek hívták.

Karácsony napján az uralkodó részt vett egy hagyományos kézrátétellel működő rituálén is, hiszen a szokás szerint az uralkodónak gyógyító ereje volt bizonyos betegségekre.

A karácsonyi ünnepségeken minden udvaroncnak részt kellett vennie, az esetleges kivételek, a súlyos betegség, a háború, a keresztes hadjárat vagy a szülés lehettek. I. Erzsébet alatt minden férfi nemesnek kötelező volt az udvarban tartózkodnia, így a feleségek közül sokan egyedül voltak, ha nem követték oda a férjüket.

 Források – djp