1642. december 4-én hunyt el Armand Jean du Plessis bíboros, vagyis Richelieu hercege, aki majdnem két évtizedig az egyik legfontosabb személyiség volt Franciaországban, a 17. század első felében.
Személyéről majdnem mindenkiben egy olyan kép él, amelyet Dumas regényeiből kaphattunk, s amely kissé messze áll a valóságtól.
Armand a harmadik fiúként született a családjában 1585. szeptember 9-én, s csak nyolc hónapos korában keresztelték meg. Apja katona és udvaronc volt, de még alig volt öt éves a kisfia, amikor a francia vallásháborúk során meghalt - a legvéresebb esküvő következményeként.
Rengeteg adósság maradt utána, így Armand a papi pályára lépett, s nemesként már 19 évesen kérvényezte a püspökké avatását, csakhogy ekkortájt még 26 éves kortól voltak nagykorúak a fiatalok. Végül a király támogatásával Rómába utazott és 22 éves korában pápai engedéllyel püspökké szentelték - öt évvel korábban, mint lehetett volna. A teológiai vizsgák letétele után 1608 decemberében elfoglalhatta a megyés püspöki széket, bár nem szerette a püspökségét, így keveset tartózkodott ott.
Jó kapcsolatot épített ki IV. Henrik királlyal, s barátságba került József atyával, a "szürke eminenciás"-sal.
Közben IV. Henriket meggyilkolták, s a kiskorú XIII. Lajos került a trónra, aki helyett egy ideig Medici Mária, az özvegy királyné irányította az országot, bár az elhunyt király végrendeletében ezt kifejezetten tiltotta. Az özvegy azonban megsemmisíttette a végrendelet ezen részét a párizsi legfelsőbb bírósággal.
Richelieu 1614-ben képviselő lett a Rendi Gyűlésben, s útját Concino Concini, az özvegy királyné kegyence egyengette. Pár év múlva Concinit meggyilkolták és a királynét börtönbe zárták, Richelieu-t pedig száműzték Avignonba. Medici Mária megszökött és lázadást szervezett a fia ellen, de végül mindkét oldal Richelieu-t kérte fel a közvetítésre, aki korábban jóban volt az elhunyt királlyal és a királynéval is.
Az egyezkedés jól sikerült, ráadásul 1621-ben meghalt de Luynes, a király kegyence, így megnyílt az út Richelieu előtt. Egy év múlva bíboros, újabb két év múlva pedig már főminiszter lett, s ezt haláláig meg is tartotta.
Richelieu hatékony volt, s gyakorlatias. Ennek következtében soha nem az egyház, hanem Franciaország érdekeit nézte, így a királyság bevételei növekedtek, a hivatalnokrendszer hatékonyabb lett, az állam pedig erősebb.
Ez persze az adóterhek növekedésével járt, s a francia nép jelentős része szinte gyűlölte. A 18 éves kormányzása alatt számos összeesküvést szőttek ellene, parasztfelkelések robbantak ki, de ő maga kirobbanthatatlan volt. Minden lázadást, felkelést könyörtelenül levert, s ezek miatt teljhatalmú, könyörtelen zsarnokként maradt meg a köztudatban.
A szerepét ugyanakkor jól jelzi, hogy a fiatal király, aki egyébként a maga módján szintén gyűlölte a bíborost, elég belátással bírt ahhoz, hogy maga mellett tartsa, mert látta az építménye előnyeit.
Richelieu 1642. december 4-én hunyt el, s végrendeletében Jules Mazarin bíborost ajánlotta a király figyelmébe utódjának, aki aztán hasonlóan fontos szerepet játszott a király életében. Ez azonban már nem XIII. Lajos volt, mert ő 1643. május 14-én, apja halálának a 33. évfordulóján elhunyt - a történészek szerint bélgümőkórban.
Fia még nem volt ötéves amikor a trónra került, hogy aztán a leghosszabb hitelesen alátámasztható uralkodást mutassa be 72 éven és 110 napon keresztül.
Kapcsolódó posztok
A Szent Bertalan éjszakája
Aki megette a Napkirály szívét – William Buckland
A Napkirály halála
I. Lipót – aki beárnyékolta a Napkirályt