Tizenkét évesen került a lengyel trónra Nagy Lajos legkisebb lányaként, Mária magyar királynő húgaként, az Anjou-család tagjaként, mint a francia Capeting-dinasztia mellékágának egy uralkodója.

Fiatalon, alig huszonhatévesen hunyt el első kislánya születése után néhány héttel, de így is a legnagyobb lengyel uralkodók között tartják számon.

Gyönyörű, öntudatos és karizmatikus egyéniség volt, aki nem félt harcba szállni az elveiért, akár szó szerint is, amelyet számos alkalommal megmutatott a Német Lovagrend elleni harcokban. (Sajnos nem maradt fenn róla hiteles kép, így minden rajz vagy festmény csak a képzelet terméke)

Feltehetően 1373. október 3. és 1374. február 18. között született, s a testvérei közül ő érte el a legtöbbet.

Rendkívül rátermett és sokszor mosolygós lány volt, aki amellett, hogy angyalian szép volt, ördögien intelligens is.

A belső erő és külső báj olyan keveréke volt, amelyről a kor történetírója Jan Długosz csak annyit írt, hogy nem volt akkoriban szebb nő a világon. Bár bizonyára túlzott, ráadásul nem is egy korban élt vele, hiszen kevéssel Hedvig halála után született, de még találkozhatott olyan személyekkel, akik személyesen ismerték a királynőt.

Jan Długosz szerint Hedvig szépsége elbűvölte a férjét, aki leginkább a mosolyába szeretett bele.

A csontváza vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy a kor mércéjét tekintve rendkívül magas lehetett, mert 175-182 cm közé teszik a magasságát, a különböző csontjai vizsgálatával pedig az is megállapítható, hogy rendkívül arányos felépítésű volt, vonzó nő volt, feltehetően szőke hajjal.

A szépsége mellett azonban rendkívül érdeklődő is volt, aki szívesen forgatta a kor legismertebb könyveit, nagyra értékelte a művészeteket és nagyon iskolázott volt. Udvarában az akkori értelmiség színe-javát összegyűjtötte és sokat is tett ebben az ügyben.

A férjét nagyon megviselte a halála, s csak felesége utolsó kívánságára nősült meg újra - könnyen lehetséges, hogy a már halálán lévő Hedvignek nem mondták el, hogy a kislánya meghalt.

A latin és a magyar mellett németül és feltehetően csehül is beszélt - hogy a lengyelt ne is említsük. Az ő tevékenységének köszönhető, hogy a krakkói akadémiát felújították, s végrendelete alapján a személyes vagyonát a krakkói egyetem örökölte, amelyre sajnos hamar szükség volt. Népszerűsítette a népnyelv használatát az istentiszteletek során, lengyel nyelvű himnuszokat énekeltek és a megrendelésére lefordították a Bibliát lengyel nyelvre.

Számos új templom alapítójaként és mecénásaként szerzett hírnevet, s különösen sokat fordított a kórházakra is. 1397-ben kollégiumot alapított a lengyel és litván diákok számára a prágai Károly Egyetemen, vagyis valóban sokfelé tevékenykedett. Az ő tevékenységét dicséri a legrégebben működő lengyel kórház, a bieczi Szentlélek Kórház alapítása is.

A koronázása után hamar bele kellett szoknia a diplomácia világába, s olyan ravaszságot és intelligenciát mutatott, mint kevesen a korban - persze ebben talán az is benne van, hogy sokan lebecsülték, mint tárgyalópartnert. Ő azonban olyan találékony és megfontolt volt egyszerre, hogy nem igazán tudtak vele mit tenni.

Uralkodása alatt a férje, a majd háromszor annyi idős Jagello Ulászló az árnyékában maradt, s némi áhitattal figyelte felesége tevékenységét.

Sikerült megbékéltetnie a férjét és örök riválisát Witold herceget is, valamint a Német Lovagrenddel is eredményesen tárgyalt. A béke fenntartására törekedett, de úgy, hogy közben nem tett igazi engedményeket - az tevékenysége készítette elő az országa számára rendkívül fontos grünwaldi csatát, amely a középkor egyik legnagyobb, legfontosabb és legvéresebb ütközete volt. Sajnos, ő ezt már nem érhette meg, mert a nagyon várt kislánya születése után nemsokkal elhunyt.

Nem félt a seregek élére állni, s mert karizmatikus volt, a katonák mindenhová követték. Még tizenéves volt, amikor hadjáratot vezetett Vörös-Ruténiába, ahol a legtöbb város és kastély harc nélkül behódolt neki, sőt a mai Kárpátalja területén megütközött nővére, Mária seregével is, amely csata  Hedvig győzelmével végződött.

Sok történész szerint az egyik legnagyobb lengyel uralkodó volt, akihez csak Bátor Boleszláv valamint Nagy Kázmér mérhető. A házassága, amely nagy áldozat volt a számára, lehetővé tette egy nagy és erős állam létrejöttét, Lengyelország és Litvánia egyesülését.

Mindez azt eredményezte, hogy már nem sokkal a halála után szentként tisztelték, sőt a temetési prédikációjában már ő volt a "legkeresztényibb királynő".

A lengyel egyházi történelemben való fontosságát az is jelzi, hogy éppen a lengyel származású II. János Pál pápa volt az, aki 1986. augusztus 8-án boldoggá avatta, majd 1997. június 8-án szentté avatta - éppen Krakkóban.

Talán nem véletlenül olvasható a sírján a felirat, amely szerint „a keresztény hit fényét vitte a pogányokhoz” .

 djp