Giulio Mazzarino 1602. július 14-én született Abruzzo városában, Pescinában, Pietro Mazzarino és Ortensia Bufalini fiaként. Apja Filippo Colonna, Paliano hercege és Tagliacozzo hercege szolgálatában állt, akik a fiút pártfogásukba vették. (a képen már mint bíboros)

Rómában nőtt fel és a jezsuiták kollégiumába járt, ahol pikáns kalandok és szerencsejátékok is kísérték útját. Később Spanyolországba került tanulni, majd visszatért Rómába és kánonjogi diplomát szerzett La Sapienzában. 1628-ban II. Vincenzo Gonzaga örökös nélkül hunyt el, így halála után Mantua és Monferrato között örökösödési háborút okozott, amely a harmincéves háború része lett.

Az egyik oldalon a Velencei Köztársaság és Franciaország, a másikon pedig a Szent Római Birodalom, Spanyolország és a Savoyai hercegség állt. Mazarin a felek között közvetítő pápai delegáció tagja lett, majd a 1631. április 6-án aláírt cherascói szerződés egyik tervezője lett.

A rábeszélésére a spanyolok engedtek, miközben ő maga felkeltette XIII. Lajos és első minisztere, Richelieu bíboros figyelmét, így Párizsba költözött és különböző diplomáciai tisztségeket kapott a francia államtól.

1639-től már személyi titkár volt, s amikor Richelieu bíboros (a fenti képen) 1642. december 4-én meghalt, a király az udvari tanácsba emelte.

Pár hónappal később, 1643. április 21-án a francia dauphin, vagyis a későbbi XIV. Lajos nevelője lett. A király halála után a kiskorú XIV. Lajos mellett Osztrák Anna lett a régens, aki Mazarint nevezte ki miniszterelnöknek, amelynek azért nem sokan örültek.

Közben azonban zajlott a harmincéves háború, az állam pedig a csőd szélén állt. Szerencséjére 1643. május 19-én II. Bourbon Lajos vagyis Condé hercege nagy győzelmet aratott a rocroi-i csatában. A győzelem árnyékában Mazarin egy nagyon népszerűtlen adórendszert vezetett be és közigazgatási hivatalokat hozott létre.

A tervei beváltak, s az 1648-as vesztfáliai béke a franciáknak szerzett új területeket, s az ország megerősödött.

A franciák persze ettől még elégedetlenek voltak vele és a régens királynéval is, amely a Fronda elnevezésű mozgalmat indította el. Emellett a francia parlament is trükközött, így néhány nemest is letartóztatott.

Ez azonban olaj volt a tűzre, s 1649 elején már lázadások indultak. Párizsban harcok dúltak, s Mazarin, Anna királyné és XIV. Lajos 1649. január 5-án éjjel Saint-Germain-en-Laye-ba menekült .

Ekkor nyújtott segítséget Condé herceg, aki a hadsereget is bevetette, így három hónap alatt rendet tett. Ez lehetővé tette, hogy a királyi család és Mazarin visszatérjen, a parlament lázadó tagjai pedig amnesztiát kaptak. Ekkor azonban Mazarin-nek Condé herceg elképzeléseivel kellett megküzdenie. Hosszú huzavona kezdődött.

1650. január 18-én Mazarin elrendelte a három Condé herceg letartóztatását, s ekkor kezdődött egy új felkelési hullám. 1651. február 6-án Mazarin elhagyta Párizst, a király és édesanyja pedig felügyelet alatt maradt. Tíz nap múlva Bourbon Lajos kiszabadult és Mazarin ellen fordult.

Hónapok teltek el bizonytalanságban, de közben szeptember 17-én XIV. Lajos hivatalosan nagykorú lett, s visszahívták Mazarint Párizsba. A lázadok elbizonytalanodtak, mert nem akartak a király ellen harcolni, s ezt Mazarin serege kihasználta. A Grand Condé ekkor a spanyolokhoz fordult, akik támogatták, de a herceg Párizs mellett 1652. július 2-án súlyos vereséget szenvedett Turenne marsall királyi hadaitól. Ezután már sorra következtek a behódolások, amelyek után 1653. március 27-én Condé herceget a távollétében fejvesztés általi halálra ítélték, felségárulás és lázadás miatt.

A 15 éves király és Mazarin győzött.

Condé a spanyolokhoz menekült, de Mazarin-nek erre is volt terve. Cromwellhez fordult, akinek Dunkerque városát ígérte a segítségért, így az angol-francia sereg 1658. június 14-én a dunkerque-i csatában súlyos vereséget mért a spanyolokra.

A békekötés után Franciaország nagyhatalom lett, Mazarin pedig óriási diplomáciai sikert ért el. 

XIV. Lajos felesége a Habsburg Mária Terézia spanyol infánsnő lett, így a két birodalom kibékült. Persze a királyt nem túlságosan érdekelte a felesége, hiszen éppen szerelmes volt Maria Mancinibe, az egyik Mazarinette-be, mert Maria nem volt más, mint Mazarin hét unokahúgának egyike.

A király komolyan gondolta, s feleségül akarta venni a lányt, de Mazarin vonakodva ezt megakadályozta. Persze - csábította a gondolat, hogy unokahúga királyné legyen, de a diplomácia fontosabb volt. Mariát a királyné jóváhagyásával Olaszországba küldte, ahol a lány feleségül ment Lorenzo Onofrio Colonnához, aki a nászéjszakán csodálkozva vette észre, hogy a pletykák ellenére Mária még érintetlen.

1661 elején aztán Mazarin egészségi állapota megromlott, s február 8-án Vincennes-be költözött, a vidéki levegőben bízva. Érezte, hogy az állapota nem javul, így március 6-án végrendelkezett és hatalmas vagyonát, 40 ezer kötetes könyvtárát, festményeit és szobrait rokonokra és intézményekre hagyta. A legnagyobb rész Ortensia Mancinit illette, akit Richelieu unokaöccsének szántak feleségül.

Mazarin három nappal később, 1661. március 9-én hunyt el és a párizsi Collège des Quatre-Nations kápolnájában temették el.

A halála után az egyre erősödő és határozottabb fiatal király már nem nevezett ki miniszterelnököt, hanem ő maga lépett a helyére, s bevezette az abszolutizmust - amíg Mazarin élt, ezt nem merte meglépni.

djp