1775. április 19-én hajnalban, egy jelentéktelennek tűnő, Lexingtonban vívott összecsapással kezdődött az amerikai függetlenségi háború.

Mégis, ez a csatának alig nevezhető esemény indított el a nyolc évig tartó harcokat. 

Persze mindez korántsem volt előzmény nélküli, hiszen a 18. századi háborúkban kiürült brit királyi kincstárat már évekkel korábban szerették volna a gyarmati pénzekkel feltölteni. Tíz évvel korábban megjelent a bélyegtörvénynek nevezett illetéktörvény, amely hatalmas felháborodást okozott, majd Benjamin Franklin meggyőzte a briteket, hogy vonják vissza, de ez tovább rontott a helyzeten. Az amerikaiak ekkor elhitték, hogy bármire rá tudják venni a briteket.

Ezután a Nagy-Britanniából importált áruk megadóztatása került terítékre, amely bojkottok szervezésével járt, cserébe brit csapatok érkeztek rendfentartóként. Ez szintén nem volt igazán jó lépés, főként hogy következett a bostoni mészárlás, ahol a britek belelőttek a tömegbe, s többen meghaltak - igaz nem biztos, hogy csak a britek voltak a hibások.

III. György serege visszavonulót fújt, a csapatokat kivonták Bostonból, s a törvények egy részét is visszavonták, de aztán életbe lépett a teatörvény. Erre válaszul következett a bostoni teadélután, majd jöttek a brit kényszerítő törvények - a helyzet ekkor már pattanásig feszült.

Így következett el 1775 tavasza, amikor is Thomas Gage brit tábornok, Massachusetts brit kormányzója egy kisebb brit haderőt küldött Bostonból Lexingtonba, hogy elfogjon néhány radikális gyarmati vezetőt - Sam Adams John Hanconck volt a két kiválasztott.

A brit sereg 700 katonája 1775. április 19-én hajnali öt órakor indult a két vezető elfogására és az általuk birtoklott fegyverek és puskapor lefoglalására, ott azonban már várták őket. Az amerikaiak azonban Paul Revere és William Sawes figyelmeztetése útján megtudták a brit lépéseket, így John Parker kapitány vezetésével 77 felfegyverzett gyarmati várta a brit sereget.

A briteket meglepte az ellenállás, de John Pitcairn brit őrnagy hamar feltalálta magát, s a majdnem tízszeres túlerőben parancsot adott az amerikaiaknak, hogy távozzanak. A gyarmati sereg tagjai haboztak, majd lassan kezdett szétoszlani a tömeg, de hirtelen egy lövés dördült el, s hamarosan a puskapor füstje borította be a teret. A tűzpárbaj végeztével nyolc amerikai feküdt holtan vagy halálos sebbel, s további tíz sebesült meg, míg a britek oldalán egyetlen sérült volt.

Azóta sem derült ki, hogy brit vagy amerikai volt az első lövés, de Ralph Waldo Emerson egy „világszerte hallott lövésnek” nevezte egyik versében a Concord himnusz-ban.

Az amerikaiak szétszéledtek, a britek pedig megállapították, hogy győztek, majd elindultak a közeli Concord város felé, az ellenállást ott is legyűrni.

Eleinte kevés ellenállást tapasztaltak, majd elkezdtek kutatni a fegyverek és lőszerek után,  de eközben a helyiek már gyülekeztek. A britek hamarosan eljuttottak az Északi-hídhoz is, ott azonban már fegyveresek százai várták őket - a legnagyobb részük már hosszabb ideje számított a fegyveres fellépésre, csak a jelre vártak.

Az amerikaiak a brit sereget látva átmentek a hídon és komoly csata alakult ki, amelyben a gyarmatiak legyőzték a gyarmatosítókat. Ez már sokkal komolyabb csata volt, s a britek közül 73 fő meghalt, 26 eltünt és 174 megsebesült. Az amerikai oldalon 49 halott és 41 sebesült volt.

A britek parancsnoka, Francis Smith alezredes hamar rájött, hogy a serege fogyóban van, míg az amerikai oldal létszáma csak egyre növekszik, így visszavonulót fújt.

A sereg erőltetett menetben indult Boston felé, de a 16 mérföldes út során folyamatosan támadták őket a fák, sziklák és épületek mögül. Lexingtonba érve a korábban vereséget szenvedett Parker kapitány fegyveresei is rájuk támadtak, számos vöröskabátost megölve.

Mire a brit sereg visszaért Bostonba, már körülbelül 300 katona halt meg, míg az amerikaik veszteségei kevéssel nőttek.

Az első két összecsapással megkezdődött a függetlenségi háború, s másnap már közel 15 ezer fegyveres vette körül Bostont. A háborúból aztán kinőtte magát egy ország, s megjelentek a korai amerikai történelem nagy alakjai, akik közül többen is elnökök lettek.

djp