A tizenhetedik század elején, a karácsony az egyik legfontosabb ünnep volt az angol naptárban. Olyan alkalom, amikor a férfiak és nők tizenkét napon keresztül együtt ünnepelhették Jézus születését. Az emberek szabadon sportoltak, játszottak és mulattak, miközben darált pitét vagy szilvapudingot ettek és karácsonyi sört ittak. Az ünnepségek során az emberek ajándékokat adtak a szolgáknak és a szegényeknek.
Amikor kitört a polgárháború, a karácsonyi istentiszteletek megszüntek, az üzletek nyitvamaradtak és minden a megszokott módon ment tovább. 1651-ben a monarchia vereséget szenvedett, s a karácsony továbbra is tiltott volt. Oliver Cromwell Lord Protector sokat küzdött a karácsony eltörléséért, amely nem volt könnyű, mert nagy ellenállásba ütközött.
A puritánok nagy baja az volt, hogy bibliai előzmények nélküli ünnepnek tekintették, mert senki nem tudta mikor született pontosan a Megváltó és a Biblia azt sem írja, hogy nagy ünnepléssel kellene fogadni a születését. Véleményük szerint tehát a karácsony bűnös és erkölcstelen volt - vagyis fölösleges a keresztény naptár számára.
Az angol reformáció létrejötte után nem sokkal, Philip Stubbs kiadta a The Anatomie of Abuses című művét, amelyben arról panaszkodott, hogy karácsonykor "több huncutságot követnek el, mint egész évben".
Persze érdekes jelenség volt, hogy míg korábban a húsvét volt a legfontosabb ünnep, amikor a protestánsok támadni kezdték a karácsonyt, a katolikus egyház egyre jobban ragaszkodni kezdtek a karácsonyhoz. A katolikus papok akár a börtönben és rejtőzködve is megünnepelték, már csak dacból is.
A protestánsok által uralt skót Kirknek sikerült a karácsonyt eltörölnie az 1560-as években, de I. Jakab 1617-ben visszahozta. A puritánok számára azonban nem a lakoma, hanem az elmélkedés napja volt. A forradalom kitörése után a skót segítségnek ára volt, többek között a karácsony eltörlése is.
A népnek ez azonban nem tetszett, s ezt ki is fejezték, de Oliver Cromwellt kevéssé érdekelte.
1643 karácsonyán tanoncok jártak körbe London utcáin, arra kényszerítve a nyitva tartó üzleteket, hogy bezárjanak. Ez később is megtörténhetett (s meg is történt), így a kormánynak valamit tennie kellett.
1644-ben olyan rendeletet fogadtak el, amely alapján a húsvét, a pünkösd és a karácsony eltörlésre került. 1645 januárjában a nyilvános istentiszteletek új jegyzéke a vasárnapokat nyilvánította az egyedüli szent napoknak, mivel a többi "nem igazolható Isten szavával". Ezeket a tiltásokat a gyarmatokra is kiterjesztették.
1646-ban a Bury St. Edmunds diákjai jártak körbe, s a rendőrök megpróbálták a tömeget feloszlatni, de dühös dulakodás tört ki és sokan megsérültek.
A következő évben a dühös tömeg London polgármesterét akadályozta meg, hogy leszedje a karácsonyi díszítéseket. A rendőrök is beleavatkoztak és erőszakos dulakodás tört ki, amelyben egy ember meghalt. A The Kingdom's Weekly Post arról számolt be, hogy fegyveresek mentek a templomba, hogy a lelkész me tudja tartani az istentiszteletet. "A templom ajtaját kardokkal és más fegyverekkel biztosították a védekezők a támadók ellen, amíg a lelkész a szószéken volt. .”
1647 karácsonyán Canterbury-ben a tömeg megtámadott egy katonát, s a tüntetés hamar lázadássá alakult. Megtámadták a polgármester házát és elfoglalták az egész várost. Magyallal borították az ajtókat és önfeledten ünnepeltek, miközben új szlogen született: „Istenért, Károly királyért és Kentért”.
Joseph Hemmings, a Staffordshire-i presbiteriánus lelkész 1648-ban azt is felimerte, hogy az egyház szándékosan tette a tél közepére Krisztus születését, hogy a Saturnaliát feledtesse.
Persze a király kivégzése csak erősítette az ellenállást.
1653-ban Cromwell a tiltásokat újra megerősítette Lord Protectorként. A karácsonyi istentiszteleten lévőket vád alá helyezte, az utcákon pedig katonák járőröztek hogy lefoglalják az ételeket és italokat, amelyeket karácsonyra szántak. Persze ettől még a házakban, titokban ünnepeltek az emberek.
Az emberek egyre nagyobb számban kockáztatták meg a letartóztatást, hogy nem hivatalos karácsonyi istentiszteleten vegyenek részt, egyes üzletek nem voltak hajlandóak kinyitni, a vendéglők pedig rendszeresen megteltek karácsony este.
1656-ban Ezékiel Woodward tiszteletes elismerte, hogy vereséget szenvedett, mert a gyülekezet „továbbra is ragaszkodik pogány szokásaihoz és utálatos bálványimádásához, és azt gondolja, hogy jól teszi”.
Eközben a parlamenti képviselők is elismerték, hogy vesztettek, de ez csak 1660-ban vált nyilvánvalóvá, amikor a Stuart-ház visszatért a trónra.
Kapcsolódó
A királynő és a viktoriánus Anglia karácsonya
Charles Dickens és a Karácsonyi ének
A karácsonyi képeslap évszázadai
Karácsony a Tudor-korban
A karácsonyi hagyományok kialakulása