Szent Lajos, Franciaország egyetlen szentté emelt uralkodója, aki a Capeting-dinasztia legkiemelkedőbb királya volt, 12 évesen lépett a trónra édesapja, VIII. (Oroszlán) Lajos halála után. A király azonban magyar felmenőkkel is rendelkezett, hiszen édesanyja Kasztilia Blanka unokája volt a középkor egyik leghíresebb angol királyának, II. Henriknek, aki viszont egyenesági (bár leányági) leszármazottja volt Szent István magyar királynak.

Lajosnak három bátyja is volt, de alig múlt három éves, amikor már ő volt az első számú örökös, hiszen bátyjai elhunytak.

Felnőtté válásáig édesanyja volt a régens, aztán maga vette kezébe az országa sorsát. A szigorú mama a következő szellemben nevelte fiát az uralkodásra: "Szívesebben látlak holtan a lábam előtt, mintsem halálos bűnben bűnösnek ." A fiú egész életében igyekezett ennek szellemében élni.

Lajos magas, karcsú és hajlékony testalkatú férfivá serdült, akinek kissé hosszúkás arcát szőke haj keretezte. A kedves arckifejezése miatt, sokszor mondták "galambszeműnek".

Erősen kötődött édesanyjához, aki kasztíliai királyi hercegnő volt, s akit egész életében tisztelt. Reggelente két misét is hallgatott, szigorúan betartotta a szokásos imákat és zsolozsmákat, este pedig ötven térdhajlítás és Ave Maria után tért nyugovóra, bár keveset aludt. Számos kórházat és rendházat alapított, a szegényeket megetette, a leprások szenvedéseit igyekezett enyhíteni, de foglalkozott a prostituáltak lelki üdvével és a vakokkal is.

Igazi példamutató keresztény fejedelem volt, aki jámbor katolikusként megépíttette a Sainte-Chapelle-t (a Szent Kápolnát). Megtiltotta az uzsora minden formáját, ugyanakkor Franciaországra is kiterjesztette az inkvizíciót.

1244-ben súlyosan megbetegedett, s megfogadta, hogy keresztes hadjáratot indít, ha felgyógyul a betegségéből.

1248-ban így keresztes hadjáratot indított Egyiptomban, de fogságba esett, majd komoly váltságdíj (400.000 livre) ellenében kiszabadulhatott. Négy évet töltött a Jeruzsálemi Királyságban, ahol segített az újjáépítésben, majd hazatért.

Ekkortájt ő vezette a legnagyobb keresztény hadsereget, s ő irányította a legnagyobb és leggazdagabb királyságot. Elsőnek tekintették az egyenlők között, s számos ízben kérték fel dömtőbírónak a vitás ügyekben. Számos korábbi ellenféllel törekedett megegyezésre, így I. Jakab aragón királlyal is, s feltehetően ennek az eredménye az, hogy Fülöp nevű fia (később III. Fülöp néven francia király) 1262-ben feleségül vette Jakab és felesége, Jolánta, korábbi magyar királyi hercegnő leányát Aragóniai Izabellát.

Az ország táján rendet rakva újabb hadjáratot tervezett, így 1270. július 17-én partra is szállt Karthágóban, ahová Fülöp nevű fia, s Izabella is elkísérte. Tuniszban azonban vérhasjárvány tört ki, amely az egész seregén végigsöpört, s amelyből a király sem maradhatott ki.

A járvány következtében 1270. augusztus 25-én elhunyt.

A király maradványait visszaküldték Franciaországba, de a szívét és néhány egyéb szervét az öccse, I. Károly nápolyi király a Palermo melletti Monreale katedrálisban temettette el. A csontokat körmenetben vitték haza Szicílián, Olaszországon, majd az Alpokon keresztül, fél  Franciaországon át, s 1271. májusában temették el a Saint-Denis bazilikában. Ő az egyetlen a francia királyok közül az idegen földön hunyt el, sőt nem is keresztény földön.

Éppen negyedszázad telt el a halála után, amikor 1297. július 11-én VIII. Bonifác pápa kihírdette a szentté avatását, így ő lett a francia uralkodók közül az első, s mindmáig az egyetlen, akit szentté avattak.

Akkortájt őt tekintették az ideális uralkodó mintájának.

djp