II. András magyar király lányának, Jolánta magyar királyi hercegnőnek és Hódító Jakab aragóniai királynak gyermekeként született 1243 körül és egy Aragónia valamint Franciaország között 1258. május 11-én létrejött szerződés értelmében már 1258-ban eljegyezték Fülöp herceggel, Szent Lajos francia király másodszülött fiával, aki Lajos nevű bátyja halála után 1260-ban a trón örököse lett. Az esküvőt 1262. május 28-án tartották Clermont-Ferrandban, így Izabella ekkor már nem egy herceg, hanem a trónörökös herceg felesége lett. (a képen a királyi család)

A Kettle war vagy Keteloorlog egy érdekes katonai konfrontáció volt a Szent Római Birodalom és a Holland Köztársaság államai között 1784-ben.

A hollandok és spanyolok közel egy évszázadig (1568-1648) harcoltak egymással, amelynek eredményeképpen az északi tartományok egy független köztársaságot alapítottak, a déliek pedig spanyol uralom alatt maradtak. Ez viszont azzal járt, hogy a déliek Gent és Antwerpen kikötőjét nem tudták elérni a kereskedelmi hajókkal, mert 1585-től kezdve az északiak lezárták a Scheldt folyót, amely a kijárást biztosította volna. Ezt az 1648-as vesztfáliai béke is megerősítette, így dél kereskedelme hanyatlott, észak viszont erősödött.

I. Erzsébet kapcsolata Thomas Seymourral (a képen) eléggé érdekesen alakult.

A férfi Jane Seymour bátyja volt, vagyis annak a nőnek a testvére, aki Erzsébet kivégzett anyját követte VIII. Henrik feleségeként. Azt a nőt, aki miután megszülte VIII. Henrik egyetlen csecsemőkort túlélő, törvényes fiú örökösét, gyermekágyi lázban elhunyt.

Thomas Seymour lett azonban VIII. Henrik utolsó feleségének, Catherine Parrnak a negyedik férje is, a király halála után.

James Francis Edward Stuart, aki II. Jakab egyetlen túlélő fiaként született 1688. június 10-én, még féléves is alig múlt, amikor apját, aki a dicsőséges forradalomban elmenekült Angliából, megfosztották a tróntól. Persze Jakab nem így gondolta, s próbált visszatérni, de 1701. szeptember 16-án Franciaországban, végül száműzetésben hunyt el.

Apja halála után saját magát tartotta jogos uralkodónak, hiszen 1688-ben (igaz csak pár hónapig) ő volt a walesi herceg - amely az angol korona örökösének hagyomány szerinti címe.

Angliában a Tudor-korban kezdett igazán elterjedni a karácsonyi időszak megünneplése, s az advent (engesztelés) a középkori egyház számára a vallási böjt 40 napos időszaka volt. A böjt időszaka alatt nem ehettek tojást, sajtot vagy állati eredetű terméket (bár a hal kivétel volt ez alól), sőt tejet sem ihattak.

Így aztán, amikor a böjti időszak elmúlt, s közben az időjárás is zordra fordult, az emberek örömmel gyújtottak tüzet és ettek-ittak, hogy a korábban felgyülemlett feszültséget feloldják. Kétszeresen is örültek a lehetőségnek az adventi korlátozások után. Sokak számára a karácsonyi időszak tizenkét napja (vagy akár még több) pihenéssel és lakomákkal, játékokkal telt.

A tizenhetedik század elején, a karácsony az egyik legfontosabb ünnep volt az angol naptárban. Olyan alkalom, amikor a férfiak és nők tizenkét napon keresztül együtt ünnepelhették Jézus születését. Az emberek szabadon sportoltak, játszottak és mulattak, miközben darált pitét vagy szilvapudingot ettek és karácsonyi sört ittak. Az ünnepségek során az emberek ajándékokat adtak a szolgáknak és a szegényeknek.

Amikor kitört a polgárháború, a karácsonyi istentiszteletek megszüntek, az üzletek nyitvamaradtak és minden a megszokott módon ment tovább. 1651-ben a monarchia vereséget szenvedett, s a karácsony továbbra is tiltott volt. Oliver Cromwell Lord Protector sokat küzdött a karácsony eltörléséért, amely nem volt könnyű, mert nagy ellenállásba ütközött.

Tudor-korban, a karácsonyi időszakban a legtöbb házat örökzöldek, magyal, borostyán, babér, tiszafa és a fagyöngy díszítették, amelyeket a mennyezetre vagy falra függesztettek fel, s olykor almát is tettek hozzá kiegészítésként. Mindezek mellett egy karikát vagy gömböt fűztek kőrisből, fűzből vagy mogyorófából, amelynek a közepébe a Szent család vagy a kis Jézus került.

Németországban ekkortájt már voltak olyasféle karácsonyfák, amelyeket ma is ismerünk, hiszen Luther Márton 1536-ban díszítette fel az elsőt. A legenda szerint egy hideg téli éjszakán a wittenbergi otthona közelében hazafelé tartva megdöbbent a fenyőfán átvillanó csillagok szépségén, így levágott egy kisebb fát és hazavitte, az ágak végére pedig kis gyertyákat rakott.

II. Károly, aki huszonöt évvel korábban diadalmenetben vonult be Londonba, 1685 februárjában a halálán volt. A népszerű királyért szinte mindenki imádkozott Angliában, amikor 1685 elején súlyosan megbetegedett. Egy hónappal később ő, a protestáns király, átkersztelkedett és egy katolikus paptól vette fel az utolsó kenetet, majd 1685. február 6-án elhunyt. Törvényes gyermeke nem lévén öccse, a katolikus Jakab követte.

Jakab a trónralépése után kijelentette, hogy az ország törvényeit megtartja és védelmezi az anglikán egyházat. Mivel addig őszinte embernek ismerték meg, ez mindenkit megnyugtatott, s nem látszott a katolikus visszarendeződés. 

A hatalmas termetű angol király, aki talán még angolul sem beszélt, kiváló harcos és kitűnő stratéga volt. Sokszor volt indulatos és felelőtlen, s olykor még kegyetlenkedésre is képes volt. Sok dologban volt sikeres - mint tökéletes képességű katona, ügyes politikus és igazi lírai alkatú trubadúr hős biztosan. (a képen az angol királyi udvarban)

Feltehetően homoszexuális vagy biszexuális volt, bár nincs rá bizonyíték. Feleségével, Berengáriával való kapcsolata azonban valószínűleg formális volt. 

Julius Caesart az első császár, Augustus követte, aki a Római Birodalom egyik legnagyobb uralkodója volt. Tiberius uralkodásának megítélése már eléggé sok kérdést felvet, de ezután következett az "őrült császárok" sora, kezdve rögtön Caligulával.

Caligula az egyik legőrültebb császára volt a Római Birodalomnak, akiről összesen hat ókori római író írt, s mindannyian egyetértettek abban, hogy valóban őrült lehetett.