Angliában a Tudor-korban kezdett igazán elterjedni a karácsonyi időszak megünneplése, s az advent (engesztelés) a középkori egyház számára a vallási böjt 40 napos időszaka volt. A böjt időszaka alatt nem ehettek tojást, sajtot vagy állati eredetű terméket (bár a hal kivétel volt ez alól), sőt tejet sem ihattak.

Így aztán, amikor a böjti időszak elmúlt, s közben az időjárás is zordra fordult, az emberek örömmel gyújtottak tüzet és ettek-ittak, hogy a korábban felgyülemlett feszültséget feloldják. Kétszeresen is örültek a lehetőségnek az adventi korlátozások után. Sokak számára a karácsonyi időszak tizenkét napja (vagy akár még több) pihenéssel és lakomákkal, játékokkal telt.

A hagyományos angol karácsony a 9. századból származik, amikor Nagy Alfréd törvényben rögzítette az egyházi ünnepek megtartásának fontosságát. Azt parancsolta, hogy a karácsony napja és az követő 12 nap legyen ünnep, mert úgy hitték, hogy a három bölcs 12 napig utazott, hogy találkozzanak a kisded Jézussal. Ekkor senkit nem volt szabad munkára kényszeríteni. Az egyszerű emberek a Tudor-korban a legjobb tudásuk szerint próbálták ezt a jogukat érvényesíteni.

A 16. századig nem léteztek tipikus karácsonyi ételek, de természetesen voltak olyanok, amelyek az ünnepekhez és a (mások előtti) felvágáshoz illettek. A század végére azonban az ételek egy része egyre jobban kötődött a karácsonyhoz, így lassan kialakult a "karácsonyi menü".

Azok számára, akik nem engedhették meg maguknak a jóféle falatokat, a földesurak és a munkaadók húst és sört ajándékoztak, mert komolyan vették a szegények segítését.

Előszeretettel fogyasztották a szilvapudingot, amely szezonális étel volt, s gyakran ettek darált pitét is, amelyet egész télen fogyasztottak. A szilvapudingot vagy szilvakását előételként fogyasztották, hogy a gyomrot előkészítsék a következő ételekhez. Ez egy sűrű birka- vagy marhahúsleves volt, héjában főtt szilvával, fűszerekkel, szárított gyümölcsökkel, zsemlemorzsával és borral. Később már lisztet is adtak hozzá.

A legkedveltebb étel a brawn vagyis a vaddisznófej volt, amely jobb híján sertés vagy tehénfej is lehetett. Ez volt az első fogás, ahol a fejet kicsontozták és őrölt, sovány hús keverékével töltötték meg, mustárral megkenve, fűszernövényekkel és gyümölcsökkel beborítva (és sült almával a szájában). A fejet rozmaringgal, babérlevéllel, fűszerekkel, gyümölcsökkel vagy tojással és liszttel fehérített tiszafaággal díszitve. Ezt általában ünnepelyesen a családfő vitte be.

A nagymadarak egyre inkább divatba jöttek, így libát, hattyút vagy pávát is fogyasztottak, míg 1526-ban be nem hozták Amerikából a pulykát. A pulyka aztán komoly részt foglalt el a menüsorban, s a tollait a kelt lepények díszítésére használták.

Megjelentek az első karácsonyi hatalmas, darált piték, amelyek húsban gazdagok voltak, de volt bennük bőven cukor, fűszer és minden más, amely nagyon tápláló és ízletes volt. Ezek a vagdalt lepények aprított húsmaradékból készültek, jellemzően birkahúsból, a Jézust meglátogató pásztorok emlékére. Összesen 13 összetevőnek kellett lennie Jézus és a tanítványok emlékére, tiszteletére.

A hatalmas pitéket kanállal vágták szét, mert úgy tartották, nem szerencsés késsel vágni. A gazdag családokban a pite még aranyozást is tartalmazhatott.

Természetesen az étel mellett bőségesen fogyott az ital is, hiszen ennek a szezonja volt. Olyannyira, hogy William Prynne puritán író szerint, a karácsonyi mulatozás alapján Jézus "falánk, borivó ördög is lehetne".

A királynak és a nemeseknek kötelessége volt a karácsonyi időszak napjain nyitott napokat tartani, nagy lakomákat rendezni és megvendégelni szolgáit. Olykor ezernél is többen vacsoráztak VIII. Henrik udvarában karácsonykor. Ilyenkor a mulatságot nem a király, hanem egy ceremóniamester irányította, aki VIII. Henriktől például uralkodása első évében pontosan 5 fontnyi összeget kért a költségeire, amely hatalmas összeg volt.

A tizenkettedik éjszakán ünnepi tortákat ettek, amely szárított gyümölcsöt, lisztet, mézet és fűszereket tartalmazott. A süteményben volt egy bab vagy pénzérme és egy borsó. A szeleteket férfiak és nők egyaránt megkapták. Akik megtalálták a babot vagy borsót, arra az estére a bab vagy borsó királyai és királynői lettek.

  Források – djp