Nagy Katalin a legjelentősebb uralkodónak számít Oroszországban, talán csak Nagy Péter és Rettegett Iván veheti fel vele a versenyt ismertségben.
Sokáig azonban úgy tűnt, hogy a saját férje fogja megakadályozni abban, hogy trónra léphessen.
Nagy Katalin a legjelentősebb uralkodónak számít Oroszországban, talán csak Nagy Péter és Rettegett Iván veheti fel vele a versenyt ismertségben.
Sokáig azonban úgy tűnt, hogy a saját férje fogja megakadályozni abban, hogy trónra léphessen.
A francia forradalom és a Bastille szinte elválaszthatatlan egymástól, hiszen tulajdonképpen itt kezdődött a forradalom. (a képen a Bastille bevétele)
A Bastille fénykorában valóban hírhedt hely volt, ahová olykor olyan foglyokat is bezártak tárgyalás nélkül, akik egyszerűen nem voltak szimpatikusak az uralkodónak.
Jongdzso nagyon tehetséges és intelligens fiú volt, aki már kisgyermekkorától kiváló képzést kapott, s amikor 30 évesen trónra került, 52 évre ott is ragadt. Kiváló király volt, akit a népe szeretett, s az ország az uralkodása alatt megerősödött. Éppen ezért volt tragikus, amely a fiával, a koronaherceggel s vele történt. (a képen a király)
Még a trónra lépése előtt megszületett Hjodzsang, a legnagyobb fia, aki azonban 1728-ban elhunyt egy ismeretlen betegségben, s a királynak csak lányai maradtak.
James Scott avagy James Croft herceg II. Károly törvénytelen fia volt, aki a király száműzetése alatt, 1649. április 9-én látta meg a napvilágot Rotterdamban. Édesanyja az alig 18 éves király szeretője, a barna hajú, gyönyörű és merész Lucy Walter, vagyis Mrs Barlow volt. (a képen a herceg)
Mivel törvénytelen volt, nem lehetett jogos örököse, de Károly mégis maga akarta neveltetni a fiút. Lucy tartva attól, hogy fiát elveszik tőle, Londonba menekült a kisfiúval, ahol azonban Cromwell mindkettőjüket bebörtönözte a Towerba. Néhány kihallgatás után azonban szabadon engedték őket, így Flandriába mentek. 1658 márciusában azonban a kisfiút elszakították az anyjától, s Párizsba került, a Croft baronettek gondozásába, akik a következő években gondozták, nevelték, s akiknek a vezetéknevét fel is vette.
A Tudor-korszak három királynője közül az első, egy kevéssé ismert hercegnőből vált uralkodóvá, alig kilenc napra, így ez is lett a közismert neve, a "kilenc napos királynő"
A két unokatestvére, VI. Edvárd és I. Mária uralkodása között csendesen megbúvó kilenc nap mindent tartalmaz, amely a Tudor-kort jellemzi: hihetetlen felemelkedés, protestáns mártíromság és tragikus vég.
Szent Olga, egy tizedik századi kijevi uralkodó volt, aki úgy vonult be a történelembe, mint aki országát a pogányságból átvezette a kereszténységbe.
Mindez nagyon szép és nemes cselekedet volt, előtte azonban egy brutális bosszúhadjáratot vezetett a drevlián nép ellen.
Az aranysarkantyús csatát 1302. július 11-én vívták a flandriai Kortrijk (Courtrai) városa közelében a flamand és francia seregek. (a lenti képen egy csatajelenet)
Flandria ekkortájt az egyik leggazdagabb és legfejlettebb terület volt Európában, s bár névleg francia uralom alatt állt, nagyfokú önállóságot élvezett. Persze Szép Fülöp francia király, Jolánta aragóniai királyné unokája, II. András magyar király dédunokája, szerette volna jobban a hatalmában tartani, így le akarta törni a lázongókat.
Husz János a reformáció egyik előfutára volt, aki saját elvei szerint értelmezte a Bibliát, így a pápa támadásnak vette tanait.
Persze az sem volt egyszerű kérdés melyik pápa, mert ekkortájt többször is két pápa volt, sőt akadt amikor három is - egyidőben. Az 1409-es zsinaton, amely az egyházszakadás felszámolása miatt jött létre, XII. Gergely pápa és XIII. Benedek ellenpápa helyett V. Sándort választották meg egyházfővé. Persze a két leváltott pápa sem fogadta el mindezt, így ekkor hárman is pápának tartották magukat.
A keresztes háborúk egyik legfontosabb és legismertebb csatája volt a hattíni, amely 1187. július 4-én zajlott le Guido jeruzsálemi király és Szaladin egyiptomi szultán seregei között.
A csata előzményeként Guido szövetségese, Châtillon Rajnald, a birodalom egyik legnagyobb hatalmú bárója, fegyverszünetet kötött Szaladinnal, majd ezt követően megtámadott egy muszlim karavánt. Szaladin válaszként bosszút esküdött!
A 11. század második felének talán legkiemelkedőbb magyar szereplője, egyes források szerint 1046. június 27-én született Krakkóban, I. Béla magyar király és Richeza királyné másodszülött fiaként. (a képen a lovagkirály)
Más források szerint inkább 1040 körül születhetett, de az biztosnak tűnik, hogy még a lengyelországi száműzetés idején a megvakított Vazul herceg unokájaként látta meg a napvilágot.