Hogyan változtatta meg a hajózást John Harrison, egy angol ács?

A XVIII. század legrettegettebb betegsége a fekete himlő volt, amely évente közel 400 ezer ember halálát okozta, s egyáltalán nem válogatott - mindenféle rendű-rangú személyt megtámadott. Mivel akkor még nem volt ellene védőoltás, a fertőzöttek nagyon nagy százaléka meghalt, vagy maradandó nyomot hagyott rajta a betegség.

Út a hatalomba

Az ókor egyik legnagyobb hadvezérének és politikusának komolyabb politikai pályafutása ie. 60-ban kezdődött, amikor a Római Köztársaság konzuljává választotta. Ezt követően Caesar (a szokásoknak megfelelően) 5 évre prokonzul lett, de megunva a tétlenséget elindította a gall háborúkat (ie 58-49), amelyekben legyőzte a gallokat, s jókora területtel növelte a birodalmat. Közben újabb 5 évre prokonzul lett.

A prokonzuli megbízatása lejártával a szenátus hazarendelte, s hadseregét feloszlatta. Mindezek mellett megtiltották, hogy újabb konzuli címre pályázzon. Caesar rosszat sejtett, így ie. 49 január 10-én légiójával átlépte a Rubicon folyót és ezzel kirobbantotta a polgárháborút. Ellenfelei legyőzése után, visszatért Itáliába, s egyik első dolga az volt, hogy végrendelkezzen. Egyrészt ötvenöt éves volt, másrészt pedig érezte az ellene törő személyek veszélyét. Elsőszámú örököse Octavianus lett (aki később megölette egyetlen fiát), a második számú örököse pedig Brutus, aki Octavianus halála után örökölne. Brutusról az a hír is járta, hogy Caesar törvénytelen fia, mert egykor viszonya volt Brutus anyjával, de ez valószínűleg nem igaz.

Az örökös konzul és diktátor

Caesar tehát győzőtt, s a lábai előtt hevert egész Róma - hadvezérként és politikusként is felnézett rá az egyszerű nép, de ezzel ellenségeket gyűjtött a patríciusok között - de őt ez (egyelőre) kevésbé érdekelte. A nép pedig ünnepelte ... folyamatosan ünnepelte. Ő pedig szórakoztatta a népet ...

Ie. 45 április 21-én hatalmas ünnepséget rendeztek Caesar győzelmei tiszteletére, s ő viselhette a diadali öltözéket, a bíbor palásttal és a babérkoszorúval. Hatalmas birtokokat kapott, elefántcsont képmását minden vallási körmeneten hordozták és szobrot is emeltek a "legyőzhetetlen istennek" Quirinus templomában, amely a legnagyobb megtiszteltetés volt.

Caesar a saját képmására pénzt veretett, s Rómában eddig soha nem fordult elő, hogy élő ember szerepelt a pénzérmén.

Ie. 45 októberében lemondott konzuli címéről, s ő maga nevezte ki utódait, amely felháborította a szenátust, akinek ez a joga lett volna. Újabb diadalmenetet tartottak, templomot építettek a tiszteletére, s élete végéig konzullá választották.

Újabb jogokat és kiváltságokat kapott, születésének hónapját róla nevezték el (ekkor lett Quintilisből Julius), s születésnapja nemzeti ünnep lett. Törvényeket hozott és rendeleteket alkotott, a katonaságtól, a gabonakereskedelemig, a prostituáltaktól a földosztásig. Amikor Pontifex maximussa választották (természetesen élete végéig) naptárreformot hajtott végre, amely a mai napig alapja a mai naptárunknak.

A szenátorok és Caesar ellentéte

Ie. 45 decemberében vagy a következő januárban egy olyan incidensre került sor, amely a szenátorokat mélyen megsértette.

A szenátus megszavazta, hogy milyen kitüntetést adjon Caesarnak és küldöttség ment a Venus Genetrix templomba, ahol Caesar éppen tartózkodott. Amikor megérkeztek, Caesar nem állt fel, ahogy illett volna (egyes hírek szerint nem is tudott volna felállni) és ezzel megsértette a szenátorokat. Másrészt tréfásan megjegyezte, hogy a kapott ajándék túl értékes és csökkenteni kellene. Ez szintén sértő volt. Nem sokkal később valaki egy diadémot helyezett a Caesar szoborra, amelyet el kellett távolítani.

Ie. 44 január 26-án a Caesar lóháton érkezett a városba, amikor néhány Rex-ként köszöntek neki, amelyre azt válaszolta, hogy "Non sum Rex, sed Caesar" vagyis, hiszen "Nem vagyok Rex, hanem Caesar". A Rex családnév is volt, vagyis tulajdonképpen viccelt, de a vele lévők nem értették a viccet, s az egyik férfit letartóztatták, aki ezt kiáltotta.

Közben ie 44. elején élethosszig tartó diktátori címet kapott, amely minden római fölé helyezte, s ez végképp ellenséggé tette az arisztokrácia szemében. Egyre többen kezdték rex-nek (királynak) nevezni, s több polgárt le is tartóztattak emiatt. Caesar azonban elrendelte a szabadon bocsátásukat, sőt az őket letartóztatókat megfosztotta beosztásuktól.

A közvetlen előzmények

Ie. 44. február 15-én a Lupercalia fesztivál keretében Caesar az aranyozott széken ült a bíbor (királyokére jellemző) köntösben, vörös cipőben és arany babérkoszorúval a fején, amikor Marcus Antonius egy diadémet mutatott fel és megpróbálta a fejére helyezni. A nép azonban nem örült a próbálkozásnak, így Caesar elutasította, Antonius újra próbálkozott, de újra nem volt ujjongás.

Caesar megértette, hogy a nép nem akarja királlyá választani, így felállt, s kijelentette: "Nem leszek Róma királya. Jupiter a rómaiak egyetlen királya." A tömeg pedig ujjongott. Caesar valószínűleg tesztelte a népet, hogy támogatnák-e a királlyá választását.

A szenátus azonban érezte, hogy ez a helyzet (hogy nem akarják királyuknak) hamar változhat, ezért tervet eszeltek ki.

Caesar hadjáratot tervezett Dacia és Parthia ellen, amely hatalmas vagyonnal kecsegtetett, amely jól jött volna a kincstárnak.

Egy régi legenda alapján azonban, Parthiát csak király hódíthatta meg, ezért a szenátus felhatalmazta Caesart, hogy koronát viseljen.

Vagyis király is lett, meg nem is - ugyanakkor a hadjárat révén eltávolították volna Rómából. Caesar pedig megkapta volna az áhított koronát, s visszatérve, talán valóban király lehetett volna. A hadjárat tervezett indulása ie. 44 áprilisa volt, de erre már nem került sor. Aznap egy másik fontos eseményre is sor került. Spurinna, egy jós, azt mondta Caesarnak, hogy egy szív nélküli bikát látott álmában, s azt kérte, hogy vigyázzon a következő 30 napban.

A merénylet megtervezése

Február 22-én este Cassius Longinus és Marcus Brutus találkozott és felvetődött Caesar meggyilkolása. Brutus azt akarta, hogy sokan vegyenek részt a gyilkosságban, mert akkor egy zsarnok eltávolításának tűnik. A sok összeesküvő be akarta szervezni Cicerót és Marcus Antoniust is - Ciceró talán hajlott is volna rá, de már idős volt, Antonius azonban hűséges volt Caesarhoz, így végül őt sem próbálták meg beszervezni.

Vita volt a helyszínről is, végül azért döntöttek a szenátus helyszíne mellett, mert oda csak szenátorok és az őket közvetlenül segítők léphetnek be.

A jós figyelmeztette tehát Caesart (legalábbis Plutarkhosz szerint), s maga a konzul is felfigyelt arra, hogy Cassius és Brutus sokat beszélget. Két nappal a merénylet előtt Cassius elmondta a társainak, ha nem sikerül a terv, akkor öngyilkosságot kell elkövetniük.

Ekkortájt a Curia Hostilia épülete egy tűzvész következtében erősen megsérült, ezért a szenátust a Theatrum Pompeiumba hívtáka össze ie. 44. március 15-re.

A merénylet

Amikor a szenátus összegyűlt, idegesen várták Caesart, aki késett, mert aznap reggel, felesége rémálomból ébredt, amelyben a meggyilkolt Caesart tartotta a karjában. Caesar habozott, de a felesége arra kérte, ne menjen el az ülésre, így Marcus Antonius vitte a hírt, hogy aznap nem megy. Amikor az összeesküvők megkapták a hírt Decimust küldték érte, aki a férfiúi önérzetére hatva végül elcsalta az ülésre.

Útközben találkozott Spurinnával, a jóssal, akinek megjegyezte, hogy eljött március idusa, mire a jós azzal válaszolt, hogy "még nem telt el". Caesar a város szélén lakott egy villában, ahonnan hatalmas tömeg kísérte el a szenátushoz.

Marcus Antonius, aki előző este megtudta az összeesküvést, szólni akart neki, de mielőtt kevéssel dél után beléphetett a terembe szóval tartotta Trebonius. Egy Artemidorus nevű férfi is megpróbálta figyelmeztetni, s egy papírusztekercset nyomott a kezébe, de Caesar nem foglalkozott vele.

A színházban összesen kétszáz szenátor és számtalan rabszolga és egyéb személy volt jelen. A szenátorok megvárták, amíg Caesar leül a számára odakészített aranyszékre, így néhányan hátulról is megközelíthették. Caesar testőrsége nem mehetett be a szenátorok közé, így tulajdonképpen védtelen volt.

Plutarkhosz szerint, amikor Caesar odaért, Lucius Tillius Cimber egy petíciót adott át neki száműzött testvére nevében, majd amikor Caesar megpróbálta elhessegetni, lerántotta a tógáját. Casca elővette a tőrét, de a diktátor megragadta a karját. Casca megijedt, de pillanatokon belül az egész csoport megtámadta és 23 (más források szerint 35) késszúrás érte. Caesar megpróbált védekezni, de nem sok esélye volt - Cassius és Decimus is megszúrta, majd sorban a többiek. A sebesült, Pompeius szobránál esett el, s hozzá fohászkodott halála előtt. Ekkor jegyezték fel utolsó szavait - Et tu mi fili, Brute? (legalábbis Shakespare szerint), de a valóságban ez nem valószínű, hogy megtörtént.

A gyilkosok dolgát nehezítette, hogy Caesar vastag gyapjúból készült tógája a szúrások egy részét felfogta, másrészt ez hosszabbította számára a haldoklást, ráadásul a vöröses tóga elrejtette a vér nyomait is. A merénylők számára viszont a tóga megkönnyítette a kés becsempészését. A merényletben legalább 60 szenátor részt vett, akik féltek attól, hogy Caesar kezében túlságosan nagy hatalom összpontosult.

A merénylet után.

A merénylet után a gyilkosok, akik között ott volt Gaius Trebonius, Decimus Junius Brutus, Marcus Iunius Brutus és Caius Cassius Longinus is - bezárkóztak egy időre a Jupiter templomába. Segítségükre volt Decimus, aki egy gladiátorokból álló csoportot tartott magántestőrségnek. Brutus egy rövid beszéddel megpróbálta a tömeget megnyugtatni, de kevés sikerrel.

A gyilkosok úgy tervezték, hogy a testet bedobják a Tiberisbe, de erre nem került sor, így az áldozat teste egy darabig ott hevert, majd három rabszolga hazavitte.

Ennek köszönhetően egy Antistius nevű orvos felboncolhatta, s a boncolás jegyzőkönyve megmaradt az utókorra. Innen tudjuk, hogy összesen 23 szúrás érte, amelyből az egyik elérte a szívet is - végül ez okozta a halálát.

A temetés március 20-án volt, amikor hatalmas tömeg kísérte el utolsó útjára. A hamvasztás után a családi sírboltban helyezték el.

A következmények

Caesar végrendelete eléggé nagy pofon volt a gyilkosoknak, mert végrendeletében minden római polgárnak 300 sestersius kifizetését rendelte el, amely összesen 150 millió sestersiust jelentett, s mivel a végrendeletet nyilvánosan felvolvasták - az utolsó apósa Lucius Calpurnius - így sokan tudtak róla.

Két nappal a merénylet után Marcus Antonius összehívta a szenátust és egy kompromisszumos megoldást fogadtatott el velük, amelyben nem büntetik meg a merénylőket, de Caesar minden kinevezése érvényben marad. Talán szerette volna átvenni a hatalmat, de meglepetésére (és bánatára) az elhunyt, örököseként Octaviust jelölte meg, aki azonnal felhagyott tanulmányaival és hazahajózott. Marcus Antonius nem tartott az alig tizennyolc éves fiútól, aki ekkortól már az Octavianus nevet viselte, de ő, hamar megszerezte az elhunyt Caesar barátainak támogatását. Megalakult a második triumvirátus (Marcus Antonius, Octavianus és Lepidus) amely elsősorban Brutus és Cassius ellen harcolt. De ez egy másik történet ...

Caesar tehát ugyan meghalt, de a köztársaság is elbukott - s hamarosan elérkezett a császárság kora.

A magyar néphagyomány, négy középkori uralkodóról emlékezik meg leginkább, az államalapító Szent Istvánról, a szintén szentté avatott Lászlóról, az igazságos Mátyásról és a már életében Nagy-nak nevezett Lajosról, az utolsó lovagkirályról.

Lajos, nem csak uralkodásának hosszában, hanem minőségében is kiemelkedik kortársai közül, hiszen maga a Szentszéki követ írta egy 1372-es levelében, hogy „Soha nem láttam fejedelmet, aki oly nagy hatalommal annyi szerénységet párosít”.

Visegrádon vagy Nagyszombaton született Károly Róbert és Lokietek Erzsébet harmadik (vagy negyedik) fiaként. Mivel bátyjai hamar elhunytak, így már három éves korában ő lett az első számú trónörökös.

II. Andrásnak és második feleségének, Jolán konstantinápolyi császári hercegnőnek, egyetlen gyermekeként született, s távoli rokonai közé tartoztak a Capetingek is.

Apja első felesége után, hat féltestvére született, köztük a későbbi IV. Béla és Árpád-házi Szent Erzsébet is.

Szent Erzsébet, Szent Kinga és Szent Margit élete dióhéjban

A királyi udvarban, francia édesanyja hatására, divatba jött a trubadúr költészet és sok vándorénekes is megfordult ott. Már gyermekkorában megtanulta a latin nyelv egyik változatát a romance-t és kitűnően megtanult sakkozni is, amely a legkedvesebb időtöltésévé vált. Gyermekkoráról kevés információ van, de az bizonyosnak tűnik, hogy jól beszélt franciául és gyönyörű, szőke haja volt, a csinosnak mondott hercegnőnek.

Az ő nevéhez fűződik az első dokumentált magyar női sportverseny, amikor egy közrendű lánnyal futott versenyt, s a másik lány nyert. Győzelméért drága selymet és más ajándékokat kapott.

Dinasztikus szempontok miatt, 1234-ben, IX. Gergely pápa javaslatára, I. Jakab aragóniai király jegyese lett, aki éppen akkortájt vált el előző feleségétől, aki kolostorba vonult. A pápa, a hírek szerint, két jelöltet ajánlott a figyelmében, az egyik osztrák herceg lányát és a magyar király lányát. Jakab, habozás nélkül II. András lányát választotta, hiszen mégis csak egy király lánya és egy császár unokája volt.

Már, csak az első feleség léte okozott némi gondot, de Gergely ezt is megoldotta. A pápa, vérrokonság ürüggyel felbontotta a házasságot, de a király, bőségesen kárpótolta volt feleségét. A magyar és az aragóniai király, 1233. február 20-án kötötték meg (közvetítők útján) a házassági szerződés első változatát, Barcelonában. A fünfkircheni püspök és Bernardo gróf voltak a magyar király megbízottjai.

Az ügy, olyan alapos előkészítést igényelt, hogy Bertalan pécsi püspök, legalább három (de inkább négy) alkalommal is járt Aragóniában, a részleteket megbeszélni, miközben ellátogatott a francia birtokokra is a tulajdonviszonyokat ellenőrizni.

A szerződés alapján, Jolán hatalmas összeget (10.000 ezüst márkát és 200 arany márkát) és Flandria megyét vitte hozományként, s olyan birtokokat Auxerre-ben, Nemoursban és Burgundiában, amelyeket nagyszüleitől örökölt. Ő az egyetlen olyan magyar királyi hercegnő, aki az Ibériai-félszigetre ment férjhez. Később, ezt a megállapodást némileg módosították.

A magyar hercegnő, több száz fős kísérettel utazott el Barcelonába. A negyvenhat napos út után, 1235 novemberében (más források szerint szeptemberében) érkezett meg jegyeséhez, akit addig, nem is látott. A férj, nem maradt hozzá hűséges, több szeretője is volt, de mégsem volt boldogtalan a kapcsolatuk.

Összesen tíz (más források szerint kilenc) gyermekük született.

A házasságkötés után, a királyné hamar beilleszkedett az új otthonába, s mivel számtalan magyar nemes és kézműves is kísérte, az aragóniai kézművességen is érződik a hatásuk. A magyar urak és lovagok, beházasodtak az ottani családokba, sokan, a királyi udvarból választottak feleséget. Férjével eleinte franciául beszéltek, de gyorsan megtanulta a helyi nyelveket is. Az aragónok szerint „Jolánta olyan volt, amilyenre szüksége volt a férjének: előkelő származású, szép, jóságos és mindenekelőtt termékeny."

Férjét, rendszeresen elkísérte a csatatérre, s számtalan gyermeke, katonai sátorban jött a világra. De nem csak ott volt, hanem tevékenyen részt is vett a tárgyalásokban.

A király, hamar megtapasztalta, hogy felesége éles esze és intelligenciája páratlan, ezért gyakran kikérte a tanácsát, akár háborús ügyekben is. Tehetséges, karakteres nő volt, a király egyik legértékesebb tanácsadója.

Valencia ostromakor, a király és a mórok vezetője, bezárkózott egy félreeső vendégfogadóba, az éppen állapotos királynéval és a megadás feltételeit, ott beszélték meg. Annyira fontos volt a királyné szerepe, hogy a dokumentumot is aláírta. Ez, majdnem példa nélküli a korabeli európai történelemben.

Mindez annyira titokban történt, hogy a nemesség, csak a már aláírt dokumentum alapján tudta meg, hogy a város bevették. Ennek alapján került keresztény uralom alá Valencia, 1238. szeptember 28-án.

Hűen ápolta nővére, a szentté avatott Erzsébet emlékét, halála előtt, a tarragonai katedrálisban oltárt emeltetett a tiszteletére.

1251 októberében a királyné valamilyen lázas betegséget (valószínűleg vírusfertőzést) kapott el, s érezve, hogy itt vég, magához hívatta férjét, hogy végrendeletét tollba mondja. Végül október 9-én (más források szerint 12-én) hunyt el. Maga a végrendelet, október 8-án íródott.

Végakarata alapján a férje harmincezer szegénynek osztott ennivalót, és ezernek adott ruhát. A királynő személyes vagyonát, a kolostoroknak és zárdáknak adományozta.

A Santa Maria de Vallbona templomban temették el, ahová később, boldoggá avatott lányát, Sanchát is.

2002-ben, a magyar kormány 12 ezer euróval támogatta a Jolán és lánya, Sancha sírjának helyreállítását, de a magyar kutatók, nem kaptak engedélyt a kolostor közösségétől arra, hogy a síremlék belsejét is tanulmányozhassák. Ő az egyetlen olyan Árpád-házi , akinek maradványai zavartalanul pihenhetnek.

A királyné, nagyon nagy hatással volt a katalán és aragóniai történelemre, így, mindkét régióban, körmenettel ünneplik. Castellón de la Plana azonban egy olyan város Spanyolországban, amelyet férjével együtt, ő alapított, s ezért a körmenet mellett minden évben több napos ünnepséget és királynőválasztást is tartanak február 23 és március 2 között a város alapításának tiszteletére. A város, 1988. október 1-én egy szobrot, színes mozaikot és emléktáblát avattott a tiszteletére, a róla elnevezett téren.

Nincs nagyobb megtiszteltetés egy fiatal lány számára Castellonban, mint ha egy évig királynő lehet, Jolánta emlékére. Az ünnepségsorozat fénypontja I. Jakab és feleségének Jolánta királyné szobrának a megkoszorúzása. Az idegen ajkúak közül kizárólag őt ünneplik ily módon. Emellett 28 ballada és népdal őrzi az emlékét, de még egy rege is szól róla.

Gyermekei közül többen az európai történelem meghatározó szereplőivé váltak: legnagyobb lánya, Jolán, Kasztília királynéja, egyik fia, Péter, Aragónia királya, másik fia, Jakab, Mallorca királya lett. Izabella nevű lánya, Szent Lajos francia király fiának feleségeként, Franciaország királynéja, míg Sancho, Toledo érseke lett.

Sancha nevű lánya, beteggondozó apáca lett a Szentföldön, s az egyház boldoggá avatta.

Magyar királylányok, akiket szentté avathattak volna - Boldog Gertrúd, Boldog Jolán, Boldog Konstancia, Boldog Sancha, Árpád-házi Boldog Erzsébet és Boldog Tössi Erzsébet

Az ő leszármazottai révén (is) folyik magyar vér az Anjouk, a Capetek, a Tudorok, a Stuartok, a Valois-k, a Bourbon-ok,a Wittelsbachok, a Savoyaiak, az Esték, a Sforzák, a Farnesek és a Mediciek ereiben is, de a felsorolás korántsem teljes.

Kevés olyan uralkodóház volt, vagy létezik ma Európa nyugati részén, amely nem vallhatja egyik ősanyjának, II. András magyar király, Jolánta nevű leányát.

Elizabeth Rosanna Gilbert éppen 200 éve, 1821. február 17-én (mások szerint 21-én) született egy skót katonatiszt és egy ír nemeslány házasságából.

Alig múlt kétéves, amikor a család Indiába költözött, ahol apja, pár héttel később, kolerában meghalt. Az özvegy, újra feleségül ment, egy másik skóthoz, s a kislány előbb Skóciában nevelkedett mostohaapja szüleinél, majd az anyjához került, aki Párizsba, majd Bath-ba vitte.

A svéd történelem legkülönlegesebb halálesetei közé tartozik, de minden bizonnyal a világtörténelemben is dobogós helyen van Adolf Frigyes svéd király halála, amely 1771. február 12-én történt.

A király negyvenévesen került a trónra, s húsz évig ült a svéd trónon.

1710. május 14-én született, de csak 33 évesen lett trónörökös, s I. Frigyes halála után lett király, 1751. március 25-én. Addig 1727-től Lübeck hercegi bíborosa, vagyis uralkodója volt.

A viktoriánus korszak legismertebb írója, polgári családban látta meg a napvilágot 1812. február 7-én, de fiatalkorában megtapasztalhatta a nélkülözést is, amikor apját, az adósok börtönébe zárták, s neki 12 évesen, el kellett mennie, napi tizenkét órában dolgozni. Szerencséjére, ez nem tartott sokáig, de ezek az élmények örökre beleívódtak a gondolataiba.

Egész életében híres akart lenni, s mindent megpróbált, hogy ez sikerüljön. Viselkedése sokszor meglepett vagy megbotránkoztatott másokat, de különcsége csak érdekesebbé tette az olvasói számára.

Ez a fajta különlegesség a nőkkel való kapcsolatát is jellemezte ...

III. György király és Sarolta királyné ötödik gyermeke, s egyben negyedik fia volt Edward Augustus, aki 1767. november 2-án született a Buckingham-házban. A brit trónöröklési rendnek megfelelően negyedik volt a sorban, megelőzve Sarolta nevű nővérét.

III. György nagyobb és kisebb fiainak, valamint lányainak élete dióhéjban a trónöröklés sorrendjében.

Az első négy fiú élete röviden

Nevét nagybátyjáról, York és Albany hercegéről kapta, aki nem sokkal korábban hunyt el, s a születése előtti napon temették el. Érdekes módon a gyerekeit egyébként szerető III. György kifejezetten nem kedvelte, s fiatal korában még kémkedett is utána egy Rhymers nevű inas segítségével. Maga Edvárd sem értette az ellenséges viselkedés okát.

A korban jelentős gyermekhalandóság miatt csak november 30-án keresztelték meg, s a családban szokásos módon több keresztszülője is volt.

1783. február 5-én a Szent Patrik rend lovagja, majd 1786. május 2-án a Térdszalagrend lovagja lett.

Apja kívánságának megfelelően 1785-ben kezdte meg katonai kiképzését Németországban Lüneburgban és Hannoverben, ahol Wangenheim báró volt az oktatója.

A herceg nagyon szigorú nevelést kapott, s a költségeire kapott évi 6000 font jórésze a báró számláját gyarapította, ő hetente másfél guinea-t kapott. Ennek következtében hatalmas adósságokat halmozott fel, s ez így volt egész életében. Emellett viszont szorgalmasan tanult a kiképzés alatt. Minden reggel négy órán keresztül tanult németül jogtudományt, tüzérséget és történelmet, de tanult vallásismeretet és klasszikus tárgyakat is.

Mindez jól sikerülhetett, hiszen 1786. május 30-án ezredessé nevezték ki a brit hadseregben. A következők években Genfben tanult, ahol 1789. augusztus 5-én belépett a legfontosabb genfi szabadkőműves páholyba.

A hírek szerint Genfben két szeretője volt, Adelaide Dubus és Anne Moré. Első szeretője közös lányuk (Adelaide Victoria Augusta Dubus) születésekor hunyt el. Második szeretőjétől egy fia, Edward Schenker Scheener született. 1789-ben a 7. gyalogosezred ezredese lett, s továbbra is Genfben élt, ahol egy ismerőse, de Vincy báró bemutatta neki a "nőt", aki meg akarta őt szerezni.

Így lett szeretője Madame de Saint-Laurent, aki addig egy francia ezredes felesége volt, s 28 éven keresztül volt a herceg társa. Edvárdot elbűvölte a nő és feleségül akarta venni. 1790-ben engedély nélkül hazatért, ezért lefokozták, majd Gibraltárra helyezték. A lefokozás előzményeként egy rövid kihallgatáson apja nagyon hevesen leszidta, s így tulajdonképpen száműzte Angliából. Elmondta apjának mik a tervei, aki tíz perc alatt kidobta, sőt anyagi támogatását is megvonta, így a herceg egyedül maradt a 10 ezer fontnyi tartozásával, csak katonai fizetésére támaszkodhatott.

Így mérgesedett el a helyzet a király és a legkötelességtudatosabb és legegyenesebb fia között, akit bátyjai gyakran csúfoltak már gyerekkorában is, mert túl visszafogott volt. A herceg nagyon nehezen viselte a mediterrán hőséget, így kérte áthelyezését Kanadába, amely lehetőséget meg is kapott.

Ekkor írta apjának egy levélben: "Ha a gibraltári helyőrségben való tartózkodásom alatt tanúsított magatartásom valamilyen módon felemelte felséged nemtetszését, amitől némaságod félelemre késztet, különösen sajnálatos vagyok , mivel nem kíméltem erőfeszítéseimet és fájdalmaimat, amikor arra törekedtem, hogy kiérdemeljem jóváhagyását."

Ő lett a királyi család első tagja, aki bejárta Felső-Kanadát és komoly feljegyzéseket készített tapasztalatairól. Összebarátkoztak egy kanadai családdal és a herceg a család minden fiát támogatta, mentorálta katonai pályafutásuk alatt. Az egyik fiú, Charles de Salaberry az 1812-es a chateauguayi csata során bizonyította, hogy rászolgált a jóindulatra.

Egyes hírek szerint a hercegnek 1793 nyarán egy fia született, akit egy Robert Wood nevű férfi nevelt fel, aki korábban a királyi haditengerészetnél volt főtiszt. 1794 első felében újabb fiú született, akit Julie édesanyja nevelt fel Martinique szigetén. Állítólag még morganikus házasságot is kötöttek.

Ezek a hírek azonban nincsenek bizonyítva.

1793. októberében a herceg vezérőrnagy lett, s a következő években sikeres hadjáratokat vezetett.

Egy ízben, amikor elfojtott egy zavargást, a krónikások szerint azt mondta: Nem vagyunk franciák, nem vagyunk angolok, most mindannyian kanadaiak vagyunk " - s ettől kezdve terjedt el a kanadai kifejezés a gyarmaton. Addig csak az ott élő franciákra használták. Haza akart térni, de apja nem engedte, így ezután Halifaxba költözött, ahol a Királyi Haditengerészet fejlesztésével foglalkozott, de sokat törődött a társadalmi fejlődéssel is. Ekkor építették a Garrison Clock óratornyot, amely azóta is Halifax jelképe, a Szent György-templomot, a Citadella-hegyi erődöt és sok más épületet is.

A herceg és szeretője kényelmesen berendezkedett és komoly diplomáciai kapcsolatokat is épített, fogadták többek között Lajos Fülöp leendő francia királyt. 1796-ban már altábornagy lett.

Elismerését jelzi, hogy 1798. november 29-én a Szt János-sziget törvényhozása megszavazta, hogy a szigetet Edward-szigetnek nevezzék el. A törvény 1799. február 2-án kapta meg III. György támogatását és június 3-án lépett hatályba.

1798-ban egy baleset miatt leesett a lováról és visszatérhetett Angliába Bath gyógyvizeivel kúrálni magát, de hozta a szeretőjét és annak korábban született kislányát is. Maria Fitzherbert, a régens szeretője szárnyai alá vette a francia nőt, s a királyi udvarba is bevezette, hamarosan a király és a királynő is belenyugodott a jelenlétébe. A királyné csak "Edward francia hölgyéről" beszélt.

Érdemei elismerése miatt 1799. április 24-én Duke of Kent és Strathearn és Earl of Dublin lett, sőt egy hónappal korábban az éves javadalmazását 12 ezer fontra emelték. Nem sokkal később tábornok lett és kinevezték az észak-amerikai brit erők főparancsnokává.

1799. július 22-én távozott Angliából és egy évre Halifaxba költözött, majd 1800 augusztus 31-én, amikor visszaérkezett, kinevezték Írország főkormányzójának. 1799. szeptember 5-én tagja lett a királyi titkos tanácsnak is.

1801-ben a herceg saját házat (Castle Hill Lodge) vásárolt 100 ezer fontnyi összegért Maria Fitzherbert-től, amely nagyon eladósította. Ott szeretett volna élni szeretőjével. Egy ideig ott is éltek, s 1815 és 1817 között John Quincy Adams amerikai küldött és leendő amerikai elnök és felesége, Louisa voltak a szomszédaik, amelyről Adams 1815 augusztusában meg is emlékezett naplójában.

A helyzet azonban változott, s 1802. március 23-án kinevezték Gibraltár kormányzójává. A herceg két hónappal később érkezett meg állomáshelyére és azonnal kemény kézzel próbált rendet tenni.

Szenteste már lázadás ütötte fel a fejét a 25. ezred katonái között, így York hercege, a hadsereg főparancsnoka visszarendelte, s bár haláláig Gibraltár kormányzója maradt, de soha nem térhetett vissza. A két testvér között nagyon heves vita, már-már veszekedés alakult ki, Frigyes nem engedte, hogy Edvárd elmondhassa érveit, így utóbbi felhagyott a katonai pályával.

Pedig a legnagyobb bűne az volt, hogy nem engedte, hogy a katonák alkoholt igyanak szenteste.

Katonai pályafutását így befejezte, s ugyan tábornaggyá nevezték ki, de állami hivatalt nem kapott.

Érdekes módon nagyon kemény elvárásai ellenére a katonái többsége nagyon kedvelte és ő volt Sarolta walesi hercegnő kedvenc nagybátyja.

Mindezek mellett ő segített a walesi hercegnek visszatérni Maria Fitzherberthez, ugyanakkor jó kapcsolata volt a herceg feleségével, Karolina hercegnővel is.

Néhány évvel később támogatta Sarolta és Lipót herceg házasságát, s a hercegnő nagyra értékelte véleményét.
1813 decemberében a herceg az Antient Grand Lodge páholy nagymestere lett.

Nagyvilági életet élt és rengeteg pénzt költött, bár messze elmaradt a régensherceg költekezésétől.

1815. január 2-án a régensherceg a Bath-rend katonai tagozat lovagjának tette meg, majd augusztus 12-én a hannoveri Guelf-rend katonai tagozatának lovagja lett.

A herceg 1815-ben Brüsszelbe költözött Julie Saint-Laurent-tel, s csendesen éltek a herceg apanázsából.

A herceg nyugodtan élte az életét, amikor 1817-ben tragikus módon elhunyt Sarolta walesi hercegnő, aki a király egyetlen (törvényes) unokája volt.

Két bátyja, a régensherceg és York hercege már eltávolodtak a feleségeiktől, s ott nem volt esély új gyermekre. A következő fiúkon volt a sor, hogy gyermeket nemzzenek, így Vilmos, Edvárd és öccse, Cumberland hercege következett.

A hatodik fiú kizárta magát az örökösödésből azzal, hogy királyi engedély nélkül házasodott, de Aldolf herceg is házasodni készült. A király két további fia kisgyermekkorában elhunyt, míg lányai házasok, de gyermektelenek vagy hajadonok voltak.

Így Vilmos, Edvárd és Adolf feleségkeresésbe kezdett, míg a két évvel korábban házasodott Ernő Ágost várta a gyermekáldást.

A hatályos törvények értelmében a feleség nem lehetett katolikus, legalább hercegnő kellett, hogy legyen és a király kérésére, nem lehetett brit alattvaló.

Akkori szeretője, a hírek szerint a reggeli lapokban olvasott eljegyzés tervéről, s dührohamot kapott, majd ájultan esett össze. Edvárd 1817 decemberében azt írta Maria Fitzherbertnek "Félig összetört a szívem". A nő bevonult egy párizsi kolostorba és semmilyen juttatást nem fogadott el a hercegtől.

Edvárd herceg gyorsan cselekedett, 1818 márciusában visszatért Londonba, s régens és a miniszterelnök (Lord Liverpool) által kiválasztott nőt elfogadta. Így eljegyezte Viktória szász-koburgi-saalfeldi hercegnőt, aki ekkorra már kétgyermekes özvegyasszony volt.

Választásának érdekessége volt, hogy menyasszonya öccse volt az elhunyt Sarolta walesi hercegnő férje, így az is lehetséges, hogy korábban már találkoztak.

A pár 1818. május 29-én házasságot kötött Coburgban a Schloss Ehrenburgban egy evangélikus szertartáson, majd nyáron újra Angliában, a Kew-palotában.

E második, 1818. július 11-én kötött házasság érdekessége volt, hogy egyszerre kötött házasságot Vilmos bátyjával, aki Adelaide szász-meiningeni hercegnőt vette feleségül. Édesanyja betegsége miatt nem tudott az esküvőjén részt venni, ezért tartották meg újra a szertartást.

A parlament nem akarta javadalmazását megnövelni, hiszen csak negyedik volt a trónörökösi listán, így örökös pénzzavarban volt.

Két hónap múlva visszaindultak Leiningenbe, ahol felesége fia volt az uralkodó, így nyugodtabban élhettek. Azonban amikor kiderült, hogy a hercegnő terhes, visszaindultak Angliába, mert az szerette volna, ha lánya ott születik meg.

A Kensington-palotában kaptak helyet.

Ebből a házasságból született 1819. május 24-én Alexandrina Viktória, aki a fenti események miatt eléggé kanyargós úton került a brit trónra. A herceg maga is volt hajnali negyed négykor, amikor kislánya világra jött, s persze ott volt a keresztelőjén is.

A herceg nagyon boldog volt kislánya születésekor, s barátainak azt mondta, hogy jól nézzék meg, mert ő lesz az Egyesült Királyság királynője. A régens herceg teljesen felháborodott a kijelentésen, s azt üzente Edvárdnak, hogy tudja meg, hol a helye.

A hercegi pár olcsó szálláshelyet keresett, mert igyekeztek a herceg korábbi adósságait törleszteni, így végül Woolbrook Cottage-ba költöztek.

Lánya valóban brit királynő, sőt császárnő lett.

Viktória királynő útja a brit királyi trónig

Sajnos ő ezt már nem élhette meg, mert a herceg szokásos kinti sétáin január elején megfázott. Hidegrázása és tüdőgyulladása alakult ki, s állapotát nem segítette a köpölyözés sem, így 1820. január 23-án, hat nappal édesapja előtt meghalt a sidmouthi Woolbrook Cottage-ben. A felesége mellette volt az utolsó perceiben, ahogyan Viktória is Albert mellett volt 41 évvel később.

Az utolsó szavai szerint: „ A Mindenható védje meg feleségemet és gyermekemet, és bocsásson meg minden bűnt, amelyet elkövettem. Ne felejts el engem."

Temetése február 12-én volt a Westminster apátságban, egy nappal azután, hogy gyermekként elhunyt öccsei maradványait, oda szállították, s négy nappal a király temetése előtt.

A herceg halála után szeretője elküldte Maria Fitzherbertnek Edvárd leveleit, aki híven őrizte, egészen haláláig. Akkor Viktória királynő kezébe kerültek.

1829-ben egykori segédtisztje megvásárolta a hercegnőtől a Castle Hill Lodge-i házat, amely jelentősen csökkentette az adósságot, amelyet végül elengedtek. Viktória, trónra lépése után visszafizette apja minden adósságát.

A herceg szokásai nagyon hasonlítottak apja szokásaihoz (talán ezért nem kedvelte?) - korán kelt, keveset evett és ivott, szeretett a szabadban lenni. A nőkkel nagyon udvarias és figyelmes volt és nem pazarolta feleslegesen az idejét.

Nagyon intelligens és tájékozott volt, ugyanakkor jó megfigyelőképessége révén komoly feljegyzéseket készített minden fontos dologról, eseményről, helyről.

Támogatta a karitatív tevékenységeket, katonái gyerekeinek iskolákat szervezett és egyáltalán, minden haladó szellemű próbálkozást támogatott.

Wellington elsőrangú szónoknak tartotta, s támogatta Robert Owen eszméit, megszavazta a katolikus emancipációt, s támogatta az irodalmi, bibliai és abolícionista társaságokat.

Edvárd a bölcsesség, az igazságosság és a demokrácia tornyaként jelent meg az emberek előtt. Minél jobban nőtt a népszerűsége, annál inkább üldözték testvérei.

Hiányát Viktória királynő egész életében megérezte, s előbb Lipót herceg, majd Lord Melbourne, végül férje volt az "apapótló", persze sok más személy, pl. Wellington hercege mellett.

Viktória gyűjtötte az emlékeket apjáról, ha már maga nem emlékezhetett rá, így 1859-ben 120 fontért megvásárolta George Dawe egy apjáról készült festményét Dawe unokaöccsétől, amely ma is a Buckingham-palotában van.

1843 augusztus 30-án Viktória elhajózott a város mellett, ahol apja meghalt, s megkérte Lady Canning-t, hogy készítsen egy vázlatot Sidmouthról, apja emlékére. Ez Lady Canning jegyezteiben maradt meg.

1836. augusztus 21-én, amikor a botrányos születésnapi vacsora volt, Viktória Windsorban sétálva a kápolna kövein, azon gondolkodott, hogy melyik alatt lehet apja sírja, s három hónappal később, apja születésnapján is említést tesz róla a naplójában. Elsőszülött fiát apjáról és férjéről nevezte el.

Összesen legalább 77 alkalommal ír az általa soha nem ismert férfiról. Végül ő maga egy nappal apja halála évfordulója előtt halt meg, 1901. január 22-én.

Viktória királynő, aki Lord Melbourne-től hallott édesapjáról, 1838. augusztus 1-én azt írta naplójába "mindazokból, amit hallottam, ő volt a legjobb az összes között".

DJ