Hunyadi Mátyás még 15 éves sem volt, amikor 1458. január 24-én némi meglepetésre királlyá választották, mert bár apja Hunyadi János erdélyi vajda, majd kormányzó volt, nem származott királyi vérből.
Hunyadi Mátyás még 15 éves sem volt, amikor 1458. január 24-én némi meglepetésre királlyá választották, mert bár apja Hunyadi János erdélyi vajda, majd kormányzó volt, nem származott királyi vérből.
II. Henrik angol király leghíresebb fia, Oroszlánszívű Richárd hazafelé tartott a harmadik keresztes hadjáratból, de a tengeribetegségre hajlamos király nem akart egész úton hajózni. A templomos lovagnak álcázott király négy társával elhajózott Korfuról, de a hajó Aquileia közelében tönkrement, majd egy kalózkapitány (némi vita után) elvitte Raguzáig, ahonnan szárazföldön indult hazafelé.
II. Henrik nem igazán volt népszerű király, sőt, ahogyan pár évvel a halála után William of Newburgh megjegyezte, „a maga idejében szinte mindenki gyűlölte”.
Majdnem tíz évnyi fenyegetés után, 1538. december 17-én történt meg VIII. Henrik angol király kiközösítése a katolikus egyházból. Ez persze akkoriban már nem zaklatta fel túlságosan az angol uralkodót, hiszen közben lefektette a saját, anglikán egyházának az alapjait.
Francis Drake komoly sikereket ért el az 1570-es években, így I. Erzsébet angol királynő fél évszázaddal Magellán expedíciója után, 1577-ben megbízta egy expedíció vezetésével, amely a Csendes-óceán partvidékét is érintette, vagyis tulajdonképpen egy földkörüli útra kellett indulnia. Drake a Sir Richard Grenville által 1574-ben készített terv alapján indult el.
Az angol és skót történelem egyik legismertebb személyisége 1542. december 8-án született a Stuart-ház tagjaként és a Tudor-ház leszármazottjaként.
Apja V. Jakab skót király, a Stuart-ház uralkodója volt, míg apai nagyanyja Tudor Margit, VII. Henrik angol király lánya, VIII. Henrik angol király testvére volt. Így aztán származása révén jogos örököse lehetett a skót és angol trónnak is.
1642. december 4-én hunyt el Armand Jean du Plessis bíboros, vagyis Richelieu hercege, aki majdnem két évtizedig az egyik legfontosabb személyiség volt Franciaországban, a 17. század első felében.
Személyéről majdnem mindenkiben egy olyan kép él, amelyet Dumas regényeiből kaphattunk, s amely kissé messze áll a valóságtól.
Az előzmények - Hódító Vilmos negyedik fia, Henrik és Skóciai Matilda egymásra találása
Matilda nagyon népszerű királyné lett, bár sokan régimódinak tartották őket, könnyen lehet, hogy ő az a "tisztességes hölgy", akire egy régi dal (London Bridge is Falling Down) utal.
Mindezek után összesen két gyermekük született, Matilda 1102. febuár 7-én és Vilmos Adelin 1103. augusztus 5-én. Talán még egy halva született gyermekük is volt 1101 júliusában, de ez kétséges. Más történészek szerint Vilmos után is született egy gyermek, aki szintén nem sokáig élt.
Hódító Vilmos (a lenti képen) nevével ellentétben nagyon nehezen tudta meghódítani Flandriai Matildát, aki származásban magasan fölötte állt, hiszen Vilmos a normadiai herceg törvénytelen gyermeke volt, míg Matilda II. Róbert francia király törvényes unokája.
A spanyol történelem egyik legjelentősebb uralkodója 1451. április 22-én született II. János kasztíliai király és Portugáliai Izabella első gyermekeként - vagyis mindkét szülője révén II. András magyar király leszármazottja volt. Izabella születésekor féltestvére, Henrik már 26 éves volt, így a lánynak nem sok esélye lehetett a trónra, s egyébként is - nő volt, ráadásul később egy öccse is született.